Magyar Péter: A mi kormányunk három hét alatt többet tett a kárpátaljai magyarokért, mint az előző kormányok 20 év alatt

Magyar Péter: A mi kormányunk három hét alatt többet tett a kárpátaljai magyarokért, mint az előző kormányok 20 év alatt
Magyar Péter napirend előtti felszólalása az Országgyűlés ülésén 2026. június 30-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Cikkünk folyamatosan frissül!

Nagy a verseny, hogy ki a nagyobb farizeus itt a parlamentben – kezdte felszólalását Magyar Péter, majd közölte, hogy szerinte ebben még mindig a KDNP viszi a prímet. Felhozta, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása alatt csökkent a népesség 9,5 millió alá, és az alatt sikerült elérni azt, hogy soha nem látott mélységbe csökkent a születésszám.

Magyar hozzátette: az Orbán-kormányok végére ugyanolyan alacsonyra csökkent a termékenységi arányszám, mint amilyen alacsonyan a kormányzásuk elején volt. A miniszterelnök hozzátette: a Fidesz-kormány alatt munkásszállók épültek és vendégmunkások tízezrei érkeztek az országba, hogy „az oligarchák” és a multik jobban járjanak.

A KDNP-s Latorcai Csaba arról kérdezte a kormányt, hogy miért szüntetnek meg programokat, amik szerinte a magyar családokat és a magyar vidéket segítik. Azt gondolja, hogy a népességfogyás kérdésében a Tisza rossz irányba indult el, amiért a párt egyik tisztségviselője azt mondta, hogy a demográfiai csökkenés természetes folyamat és akár még kedvező is lehet.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Szerinte az ilyen kijelentések alapján a kormány úgy tűnhet, hogy célja a népesség csökkentése, falvak eltüntetése, és azt kérdezte, hogy milyen üzenetet kapnak így a vidéki fiatalok, ha a kormány megszünteti a vidéki támogatásokat.

Toroczkai Lászlónak adott válaszában Magyar Péter azt mondta: az ő kormányuk három hét alatt többet tett a kárpátaljai magyarságért, mint amennyit az előző kormányok 20 év alatt. Magyar szerint az Orbán-kormány semmit nem tett a kárpátaljai magyarok helyzetének rendezéséért, Orbán Viktor pedig 11 év alatt még a lábát sem tette be Ukrajnába.

Toroczkai konkrét, uniós javaslatra vonatkozó kérdésére Magyar azt mondta: nyilvános volt az az ülés, amelyen ezt tárgyalták, és Pósfai Gábor belügyminiszter egyértelműen kifejezte, hogy a magyar kormány nem támogatja azt.

Toroczkai László napirend előtti felszólalásában megemlítette, hogy az EU szerint a jövőben nem kell védelmet adni azoknak az ukrajnai menekülteknek, akiket az ukrán hadsereg hadkötelezettség miatt nem akarna kiengedni az országból. A Mi Hazánk frakcióvezetője arra kérte a kormányt és Orbán Anita külügyminisztert, hogy a kárpátaljai magyarok védelme érdekében tiltakozzon a lépés ellen.

Emellett arról is kérdezte a kormányt, hogy fognak hozzáállni az 1991-es ukrajnai népszavazáshoz, amiben a kisebbségek többsége amellett szavazott, hogy Kárpátalja különleges besorolást kapjon.

Magyar Péter szerint az ellenzéki képviselők úgy beszélnek, mintha nem ők lettek volna kormányon 16 évig. Szerinte Rétvári felszólalása úgy hangzott, mint egy győzelmi jelentés, miközben a víziközmű-rendszer borzalmas állapotban van.

Magyar szerint ennek az egyik oka, hogy a rezsicsökkentés részeként befagyasztották a lakosság vízdíját, a kieső bevételt azonban nem pótolták ki a vízszolgáltatóknak. Emiatt történt meg az, hogy ezeknek a szolgáltatóknak nem maradt pénze a hálózat fejlesztésére.

Magyar szerint az Orbán-kormány csak azért emelte meg a vízügyi dolgozók fizetését, mert a legutóbbi árvíz idején a Tisza önkéntesei kint voltak a gáton, és felhangosították az ágazat problémáit.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A miniszterelnök szerint a Fidesz csak azokra a dolgokra költött, amelyek látszanak, például a városokban lévő díszburkolatokra, és azokból is kilopták a pénz felét. Eközben szerinte a díszkő-burkolat alatti vízcsövekre nem költöttek, és ha ezek tönkremennek, akkor a díszköveket is fel kell törni és újra kell építeni.

Magyar szerint van olyan európai régió, ahol a termésátlag ötszörösére nőtt, eközben Magyarországon ugyanakkora a termésátlag, mint a Kádár-rendszer végén. Magyar szerint, bár Lengyelországban is komoly politikai viták vannak, ott a kormánypárt és az ellenzék legalább abban egyetért, hogy nincs szükség korrupcióra.

A miniszterelnök felhozta, hogy Gulyás felszólalásában az ország kudarcának nevezte, hogy az ország öntözőrendszere és vízügyi ellátórendszere az elmúlt évtizedekben nem tudott fejlődni. Magyar szerint ez nem igaz, mert ez elsősorban a Fidesz-KDNP felelőssége.

A Tisza frakcióvezetőhelyettese arról beszélt a keddi rendkívüli parlamenti ülés előtt tartott sajtótájékoztatón, hogy szerinte a Magyarországra látogató Velence Bizottság sem kifogásolja majd az Alaptörvény 17. módosítását, amivel eltávolítnák Sulyok Tamást. Melléthei-Barna Márton azt is elmondta, hogy értelmezése szerint kinek volt igaza Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter házelnök hétfői csörtéjénél.

Bujdosó Adrea, a Tisza frakcióvezetője is köszönettel kezdte a felszólalását, majd visszatért az előző kormány hiányosságaira – például arra, hogy a vízrendszerben a vízveszteség helyenként 60 százalék körüli.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Ezután kitért a tudatos fogyasztásra, mert szerinte nemcsak a hatóságoknak, szolgáltatóknak van felelőssége, hanem az állampolgároknak is, és nemcsak a vízzel kapcsolatban, hanem a fogyasztás minden területén.

Gulyás Gergely szerint bár az ivóvíz-hálózat körülbelül 20 százalékos vesztesége nagy, nem tartozik a legnagyobbak közé Európában. Felhozta, hogy az ő kormányuk döntései értelmében a nem lakossági fogyasztók által fizetendő vízdíj egy részét elkülönítik, és azt a vízhálózat fejlesztésére fordítják.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Gulyás ugyanakkor elismerte, hogy kudarc, hogy ma kevesebb területet tudunk öntözni, mint amennyit a Kádár-rendszer utolsó éveiben öntöztek. Szerinte ezen változtatni kell és mindenképpen fejleszteni kellene az öntözési lehetőségeket. Gulyás azt mondta, hogy ha a Magyar-kormány letesz egy, a vízügyi rendszer fejlesztését szolgáló tervet a parlament asztalára, akkor ahhoz konstruktívan fognak hozzáállni.

Rétvári Bence felszólalását azzal kezdte, hogy megköszönte azok munkáját, akik most azon dolgoznak, hogy minél több ember biztonságban legyen, minél több embernél legyen víz. Azt gondolja, hogy az előző kormány sok fejlesztést indított el az elmúlt másfél évtizedben, külön megemlítve a kórházak légkondicionálási projektjét, a víztározók csatornáinak tisztítását, valamint a vízügyi dolgozók béremelését.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Beszélt a Kádár-kockák korszerűsítésének módosításáról is, mint siker, igaz, szakértők szerint ez közel sem dobott annyit a magyar házak energiahatékonyságán. A Habitat 2025-ös jelentése szerint a magyar háztartások négyzetméterenként átlagosan közel másfélszer annyi energiát használnak fűtésre, mint az EU-s átlag, és az épületek kétharmada G vagy annál rosszabb energiaosztályú. A családi házaknál ennél még rosszabb a helyzet: 82 százalékuk a három legrosszabb energiaosztály valamelyikébe tartozik. A házak rossz energetikai helyzete és a rezsicsökkentés között közvetlen összefüggés áll fenn: sokan vélhetően azért nem áldoztak energiahatékonysági beruházásokra, mert nem motiválva őket erre az államilag olcsósított energia.

A miniszterelnök után Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője szólalt fel, aki egyetértett Magyarral abban, hogy az előző kormány elhanyagolta a vízgazdálkodást. Elmondása szerint az előző ciklusokban ők folyamatosan kongatták a vészharangot emiatt, így „nagyon régóta tudta a politikai elit, hogy óriási a probléma, mégsem tettek semmit”.

Toroczkai szerint ugyanakkor Magyar a napirend előtti felszólalásában csak általánosságokat sorolt, pedig konkrét javaslatokra lenne szükség. A frakcióvezető szerint ők sok vízügyi szakértővel kapcsolatban állnak, és szeretnék javasolni, hogy ők részt vehessenek a vízügyi terv kidolgozásában.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Toroczkai azt javasolta, hogy a kormány vessen ki különadót a nagy vízfogyasztó vállalatokra, például az akkumulátorgyárakra, valamint a környezetszennyező cégekre, például a Shellre.

A jelenlegi, sok településen kritikus helyzet rövid bemutatása után Magyar Péter felszólalásában hosszasan kritizálta az ellenzéki képviselőket és az előző kormány vízgazdálkodását, amiről azt gondolja, hogy arról szólt, hogy a víz minél gyorsabban átjusson az országon.

Azt mondta, hogy szerinte a Fidesz-kormány semmit nem tett, hogy az ország felkészüljön az egyre szélsőségesebb körülményekre, míg Európában vészterveken dolgoztak. Magyar azt mondta, hogy a Tisza klímapolitikája a szakértőkkel való egyeztetésen alapul majd.

Magyar Péter az időjárással indította a keddi ülésnapot. Beszélt arról, hogy az egész országban nagy a kánikula, néhány helyen 40 fok is lehet. Több mint 100 településen vízkorlátozást kellett bevezetni, több helyen kritikus a helyzet, vízhiány alakult ki – például Szadán. A kritikusan érintett településeken igyekeznek lajtos kocsikkal enyhíteni a vízhiányon.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A hétvégén 55 százalékkal magasabb volt az átlagos vízigény, hiába kérték a szolgáltatók, valamint Magyar és kormányának több tagja is, hogy csökkentsék a fogyasztást.

„Csak a valóban szükséges esetekre koncentráljuk a vízfogyasztást”

– kérte a miniszterelnök. Ez azt jelenti, hogy ne ivóvízzel locsoljanak, mossanak autót, hogy jusson víz ivásra, rosszabb esetben tűzoltásra.

Kedden este megjelent a Magyar Közlönyben a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok kiosztásáról szóló határozat. Eszerint ezeknek az alapítványoknak a alapítói jogait a jövőben a következő miniszterek gyakorolják:

  • Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter: Jövő Nemzedék Földje Alapítvány;
  • Pósfai Gábor belügyminiszter: Mol – Új Európa Alapítvány;
  • Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter: Hauszmann Alapítvány, Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány;
  • Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter: Batthyány Lajos Alapítvány, Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány;
  • Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter: Közép-európai Oktatási Alapítvány;
  • Kármán András pénzügyminiszter: Makovecz Campus Alapítvány;
  • Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány, Magyar Kultúráért Alapítvány, Polgári Művelődésért Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítvány;
  • Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter: ÉLVONAL Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, ZalaZONE Alapítvány.

Magyar korábban arra szólította fel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumait, hogy augusztus végéig semmilyen fontos pénzügyi döntést ne hozzanak, kötelezettségvállalást ne tegyenek.

Hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hajdú Jánost, a Terrorelhárítási Központ volt főigazgatóját az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. Hajdut hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettének elkövetésével gyanúsítják, aminek az elkövetését ő nem ismerte el. A témáról itt írtunk hosszabban.

Nem volt unalmas a parlament hétfői ülése, amelyen Forsthoffer Ágnes házelnök egy ponton elvette a szót Magyar Pétertől. Erre azért került sor, mert Magyar egy interpellációra adott válaszában nem a feltett kérdésre, hanem egy korábbi témára reagált. Később Magyar azt mondta, hogy Forsthoffer ilyen indokkal nem vonhatta volna meg tőle a szót.

Az esetről videó készült:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, a polgármesterek és a vármegyei közgyűlések elnökének fizetéséről, valamint az ügynökaktákról is szavazhatnak ma a képviselők. A Tisza javaslatai részben sarkalatos törvényeket érintenek, amelyek megváltoztatásához kétharmados támogatás kell.

Mindezek mellett tárgyalnak még a Kármán András pénzügyminiszter által jegyzett adótörvény-módosításról, ami a kőolajtermék-előállítók különadójának meghosszabbításáról szól, valamint Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egészségbiztosítás-ellátási módosítási javaslatáról is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!