Egymásra vár a köztársasági elnök és a kormány a kegyelmi ügy iratainak kiadásával

A Sándor-palota a korábbi köztársasági elnök „kegyelmi ügy”-ként ismertté vált iratainak nyilvánosságra hozatalában együttműködik, és hivatalos megkeresés esetén a hivatalában levő dokumentumokat átadja a kormánynak, írta közösségi oldalán Sulyok Tamás köztársasági elnök két napja.

A posztot követően a Telex megkérdezte a miniszterelnökséget, hogy ki és mikor fogja elküldeni ezt a hivatalos megkeresést az államfői hivatalnak, hogyan, milyen formában kéri ki a kormány a kegyelmi ügy aktájának másik, a Köztársasági Elnök Hivatalában található részét; kinek kell ebben az esetben a kormány részéről átvennie az akta másik felét; mikor és milyen formában történhet meg az akta hivatalos átadás-átvétele, valamint hogy személyesen, a kabinet képviselője veszi át egy megadott időpontban vagy elektronikusan érkezik-e meg.

Kérdéseinkre a Kormányzati Kommunikációtól a következő rövid válasz érkezett: „a hétfői kormányülést követő sajtótájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy adja át az üggyel kapcsolatban a rendelkezésére álló dokumentumokat. Sulyok Tamás köztársasági elnök eddig a pillanatig nem adott át iratokat”.

Összefoglalva: Magyar Péter Sulyok Tamásra vár, hogy felszólítására kiadja az iratokat, Sulyok Tamás pedig egy hivatalos megkeresésre vár, hogy átadhassa az iratokat. A többi kérdésünkre nincs válasz.

Fidesz: Már elmondtuk

A Kormányzati Kommunikációt is felülmúlta a részletes kérdésekre adott kurta válaszadásban Orbán Viktor sajtófőnöke. Tőle azt kérdeztük, hogyan kommentálja Orbán Viktor azt, hogy Magyar Péter kormánya nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy aktáját; hogyan reagál Orbán Viktor arra, hogy a dokumentumokból kiderül, hogy Novák Katalin sürgette Varga Juditot, hogy a pápalátogatás idejére kegyelmet adhassanak K. Endrének, és hogy az egész folyamat szokatlan módon történt. Hogyan kommentálja azt Orbán Viktor, hogy a sajtóban megjelentek olyan feltételezések, amelyek szerint felesége, Lévai Anikó szerepet játszhatott a kegyelmi döntés meghozatalában; hogyan kommentálja azt, hogy az új kormány parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a kegyelmi ügy kivizsgálásának érdekében, és ha ez a vizsgálóbizottság beidézi, Orbán Viktor, mint volt miniszterelnök hajlandó-e részt venni a bizottság ülésén.

Havasi Bertalan sajtófőnök ennyit válaszolt: „Ebben az ügyben az előző kormány és a Fidesz már számos alkalommal, részletesen kifejtette álláspontját.”

A kegyelmi ügy

A kegyelmi ügy volt az elmúlt évek legnagyobb politikai botránya, amibe nyolc nap alatt belebukott Novák Katalin és hatására Varga Judit is visszavonult a közélettől – az ügyben fontos szerepet játszó Balog Zoltán református püspök viszont nem. A kegyelmi ügy szereplőit itt mutattuk be.

Novák Katalin sosem árulta el, miért adott kegyelmet K. Endrének, Varga Judit pedig azt nem, hogy miniszterként milyen javaslattal terjesztette fel a köztársasági elnöknek K. Endre kegyelmi kérvényét. Gulyás Gergely akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter egy tavalyi kormányinfón azt mondta, tudja, hogy mit javasolt Varga, de nem árulja el. Novák Katalin pedig azt mondta, hogy a döntést ő hozta, innentől pedig nincs relevanciája, hogy kinek a javaslatára, nyomásra vagy nem nyomásra tette. Arra azóta sem derült fény, hogy Orbán Viktornak miniszterelnökként milyen szerepe volt a kegyelmi ügyben.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!