Kilépett a DK-ból, mozgalmat alapít Kiss László óbudai polgármester

Kilépett a Demokratikus Koalícióból Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Kiss függetlenként folytatja munkáját Budapest III. kerületében – írta az MTI.

Kiss László bejelentette, hogy mozgalmat indít, amelynek az lesz a célja, hogy a kerület érdekében összefogja mind az „évek, évtizedek vagy évszázadok” óta jelen lévő közösségeket, mind pedig azokat, akik új csatlakozóként elkötelezettek lakóhelyük iránt.

A polgármester szerint a pártok kora lejárt, ahogyan a frakciók kora is.

Szerinte az önkormányzatban csak a lakóhelyük iránt elkötelezett, tisztességes és lelkiismeretes embereknek van helyük, méghozzá pártállástól függetlenül. Kiss bejelentette: a mozgalma kezdeményezni fogja, hogy politikai pártok ne indulhassanak önkormányzati választásokon.

A polgármester ígérete szerint nem hagyják, hogy a III. kerületben magasházak épüljenek, valamint kezdeményezik, hogy a „trafikok szűnjenek meg italmérések lenni”. Támogatják a kerület virágosítását és a környezettudatos városüzemeltetést, védik a csónakházakat, és nem engedik, hogy a Római-partot még jobban beépítsék. „Semmilyen körülmények között nem fogadunk el semmilyen kiemelt kormányzati beruházást” – írta Kiss a Facebook-oldalán. Hozzátette: azt is indítványozzák, hogy az önkormányzat növelje a leginkább rászoruló csoportok direkt támogatását, a kerületi civil közösségek pályázati alapja pedig minden évben legalább tíz százalékkal növekedjen.

A DK az április 12-i országgyűlési választáson 1,14 százalékot ért el, amivel nem jutottak be a parlamentbe. A gyenge választási eredmény után az elnökség benyújtotta a lemondását, és maga Dobrev Klára pártelnök is így tett, aki nagyjából egy éve vette át a vezetőséget volt férjétől, a közéletből távozott Gyurcsány Ferenctől.

Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét 2024 augusztusában vették őrizetbe hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával. Tavaly májusban helyezték szabadlábra. A megalapozott gyanú szerint Kiss a 2019. októberi polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Ehhez az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.

A vádakat Kiss László a kezdetektől tagadja, a DK szerint néhány magas rangú állami vezető rendelte meg az óbudai polgármester ellen zajló eljárást azért, hogy megbuktassák. Sára Botond főispán törvényességi felhívást adott ki, amiben visszakövetelte a polgármester fizetését, mert szerinte a letartóztatásból nem tud dolgozni, az óbudai önkormányzat szerint viszont tud.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!