Budapest főispánja visszaköveteli a letartóztatott óbudai polgármester fizetését

2025. január 9. – 09:40

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest főispánja visszaköveteli a letartóztatott óbudai polgármester fizetését – jelentette be Sára Botond Facebook-oldalán, írja az MTI.

Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét augusztus közepén vették őrizetbe hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával. A megalapozott gyanú szerint Kiss a 2019. októberi polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Ehhez az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.

Decemberben február 16-ig meghosszabbították a polgármester letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék márciusig meghosszabbította Czeglédy Gergő volt óbudai alpolgármester letartóztatását is.

Sára Botond főispán szerint a polgármester előzetes letartóztatása miatt igaz mentesül a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, de így fizetés sem jár neki. „Ennek ellenére ő felveszi a tiszteletdíját, a cafeteria-juttatást és a költségtérítést” – mondta.

„Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület, mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza” – mondta Sára Botond.

Hozzátette: „amennyiben a képviselő-testület a felhívásunkkal nem ért egyet, illetve támogatja azt, hogy a polgármester továbbra is fizetést kapjon azért, mert börtönben ül, akkor bírósághoz fogunk fordulni, és ott fogunk érvényt szerezni annak, hogy a jogalap nélkül felvett pénzeket a polgármester visszafizesse”.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat még kedden késő délután kapta meg Sára Botond főispán törvényességi felhívását, és miután Sára videóüzenetet is kiadott az ügyben, csütörtökön reagáltak is a főispán szavaira. Közleményükben politikai indíttatásúnak nevezték Sára Botond nyilatkozatát, és azt írták, „dr. Kiss László annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van, munkát végez. Előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki – mindezt jogszerűen, hivatalos úton; az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik. Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja a fizetését”.

Az önkormányzat közleménye szerint furcsának tartják, hogy „a kormányhivatal ilyen buzgó a jelenlegi polgármesterrel kapcsolatban, miközben néhány évvel ezelőtt Bús Balázs egykori polgármester, önkormányzati képviselőként és a Nemzeti Kulturális Alap alelnökeként (összeférhetetlenül) egy éven keresztül vette fel párhuzamosan fizetéseit, ezt mégsem fizetették vissza vele. Mi több, teljesen rendben lévőnek vélték a gyakorlatot”.

A közlemény szerint ebből is látszik, hogy Sára Botond tettei politikai indíttatásúak, holott „köztisztviselő számára nem megengedett, nem etikus e tisztségében tetszelegve politikai játszmákba bonyolódnia”. Ugyanakkor hozzátették: Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete következő rendkívüli ülésén tárgyalni fogja a főispán törvényességi felhívását.

FRISSÍTÉS 18:48 - Az önkormányzat reakciója cikkünk publikálása után jelent meg, így ezzel utólag egészítettük ki a posztot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!