
Cikkünk folyamatosan frissül!
- Szombat este tartotta kampányzáróit a Fidesz és a Tisza Párt, ezek egy része párhuzamosan zajlott. A Tiszáé előbb kezdődött, és később is ért véget.
- Magyar Péter beszéde előtt megtelt a debreceni Egyetem tér. Azt mondta, vasárnap sok millió ember meg fogja erősíteni, hogy az ország helye Európában volt, van és lesz.
- Azt ígérte, hogy bevezetik a milliárdosok vagyonadóját, megnyitják az ügynökaktákat, és kivizsgálnák az orosz befolyást, vizsgálatot indítanának Szijjártóval szemben is.
- Szerinte az Orbán-rendszer kétharmaddal született, ezért igazán csak egy kétharmados többséggel lehet megszüntetni. Egy új alkotmányba „minden politikai erőt, minden szakembert” bevonnának, és egy népszavazással erősítenék meg.
- A Fidesz kampányzáróján a budapesti Szentháromság téren előbb Szijjártó Péter és Lázár János beszélt, utána lépett színpadra Orbán Viktor.
- Orbán szerint olyan győzelmet aratnak, amellyel mindenkit meglepnek, még magukat is. Azt kérte a fideszesektől, hogy holnap ne csak egy embert, hanem mindenkit vigyenek el szavazni.
- Orbán szerint rendkívül igazságtalan négy év van mögöttünk, és a következőek is igazságtalanok lesznek. Legendának és kamunak nevezte, hogy a fiatalok ellenük vannak.
- A Mi Hazánk és az MKKP Budapesten, a DK pedig a 900 fős Versenden zárta a kampányt.
Amióta 2024-ben elindult Tisza Párt, Magyar Péter – a kisebb leállásokat leszámítva – folyton járja az országot, a párszáz fős falvaktól a nagyobb városokig rengeteg helyre eljutott. Ezzel elérte, hogy az idei kampány nyilvánosan, az utcákon és tereken menjen végig, és még Orbánt is kicsalta a magtárból. Így voltak szerte az országban mini-Békemenetek, egymás kezét fogó, közösen szavaló/éneklő emberek, szimpatizánsok és ellentüntetők.
Vasárnap választ Magyarország. Sokak szerint a legintenzívebb választási kampányon vagyunk túl a rendszerváltás óta, utcán megvívott harcokkal és rengeteg botránnyal. Most képeken keresztül mutattuk meg ebben a cikkünkben, hogy nézett ki az 50 napos választási őrület, aminek most vége lett.
Szombaton este Debrecenben tartotta a kampányzáróját a Tisza Párt. A Fidesz egykori fellegvárának számító városban most valami megmozdult, állítják többen. Amíg két évvel ezelőtt ugyanezen a téren alig lehetett látni idősebbeket és főként a fiatalabbak mentek ki a Tisza rendezvényére, addig a szombati kampányzáróra már több nyugdíjas jött meghallgatni Magyar Pétert és a Tisza Párt három helyi képviselőjelöltjét, Tompa Enikőt, Csák Lászlót és Tárkányi Zsoltot, vélte egy 50 éves nő.
„Forradalom lesz és vér fog folyni, ha nem győz az ellenzék” – mondta egy férfi, aki csak a kampányzáró miatt utazott haza Németországból. Az eseményről készített beszámolónkat itt tudja elolvasni.
Soltész Miklós, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint „sosem lehet tudni, hogy azok, akik rombolnak és tegnap úgy tomboltak Budapesten, francia forradalmat idéző hangulatban, hogy rossz volt nézni, mikor fognak megtérni” Szerinte az ő „feladatuk és felelősségük is, hogy az összefogást erősítsük, ahogy az a gyöngyöspatai építkezésnél is megtörtént.”
Az államtitkár a péntek este tartott Rendszerbontó Nagykoncertről beszélt, amin több mint 50 zenész lépett fel, és Pálinkás Szilveszter, valamint Szabó Bence is beszédet mondott. Az eseményről készült videónkat itt tudja megnézni:
(MTI)
Aleksandar Vučić szerb elnök is üzent Orbán Viktornak a választások előtt. Szerinte Orbán nélkül ez a barátság nem létezne, és „igen, bármi is legyen az eredmény, köszönök Viktornak mindent, és támogatom holnap a választásokon”. Akkor is hálásnak lesznek Orbánnak, ha veszít.
Korábban a szlovák miniszterelnök, Robert Fico azt kívánta Orbán Viktornak, hogy „a parlamenti választásokon teljesüljön minden politikai célja”.
Akadt olyan a Fidesz budapesti kampányzáróján, akii már ötödször fog a Fideszre szavazni, más keresztény-konzervatív családból jön, és úgy látja, hogy „egy út van, az ez”.
Ahhoz képest, hogy Budapesten a mérések szerint komoly mozgósítási problémákkal küzd a Fidesz, elég sokan jöttek el a párt szombat esti kampányzárójára. Viszont egyértelmű volt, nem csak fideszesek döntöttek úgy, hogy ezzel töltik a szombat estéjüket. Rengeteg külföldi turista és sajtós, de több olyan ember is volt az eseményen, akik vasárnap biztosan nem a Fideszre fognak szavazni. Orbán Viktor beszédekor a Szentháromság tér majdnem teljesen meg is telt.
Miközben beszélt a miniszterelnök, a tér egyik oldalán volt egy kisebb atrocitás. A szemtanúk elmondása szerint egy ellentüntető kezéből kitéptek egy transzparenst, amire cirill betűkkel rá volt írva, hogy „товарищи, конец”, vagyis „vége van, elvtársak”. Emiatt a rendőröknek intézkedniük is kellett. Az atrocitás helyszínén rövidesen ott voltak a fideszes országjárást végigkísérő, ellentüntetők akadályozására szakosodott csapat tagjai is. Az eseményről készült riportunkat ide kattintva tudja elolvasni.
Magyar Péter, illetve a Tisza Párt a debreceni Egyetem téren tartotta a kampányzáró eseményét 18 órától. Magyar mellett több jelöltjük is felszólalt, a beszédek így több mint kétórásra nyúltak. Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP Budapesten, az I. kerületi Szentháromság téren tartotta kampányzáró eseményét. Felszólalt Szijjártó Péter és Lázár János, tolt egy mulatós szettet Cookie, és énekelt egyet Szikora Róbert is
Orbán és Magyar legfontosabb gondolatait ebben a cikkünkben szedtük össze.

Helyszíni tudósítónk szerint Orbán Viktor beszéde közben, a Szentháromság tér hátsó részén rendőri intézkedés történt a Fidesz rendezvényén. Több ember elmondása szerint egy ellentüntető kezéből tépett ki egy transzparenst egy férfi.
A Budapesti Rendőrfőkapitányság a Telexnek azt mondta: a gyűlésen két ellentétes érzelmű férfi egy molinót tartott fel, amit követően a rendőrök a két férfit kikísérték. Ezt követően egy harmadik férfi a molinót megpróbálta a kezükből kitépni.
Egy olvasónk egy videót is küldött a rendőri intézkedésről, amin látszik, hogy Tóth Roland, a Narancskommandó Facebook-oldal készítője volt a tömegből kivezetett férfi.
Véget ért a Fidesz kampányzárója, de az esemény után többen ott maradtak a Szentháromság téren, hogy fényképeket készítsenek a Fidesz politikusaival.

Az eseménynek helyet adó debreceni Egyetem tér fele már kiürült, miközben a színpad előtt többen is várakoznak, hogy szelfit készítsenek Magyar Péterrel.
Magyar Péter szerint holnap megmutatják, hogy nem a Döbrögik, nem a Mészárosok, nem a Tiborcozok országa Magyarország, hanem Szent Istváné, az ötvenhatosoké és a márciusi ifjaké.
„Sorsdöntő nap előtt állunk, holnap óriási győzelmet fogunk aratni, segítsetek ebben. Ez itt a mi hazánk, holnap visszavesszük ezt a gyönyörű országot”
– mondta Magyar Péter. Szerinte felkészültek a kormányzásra, azt kérte, hogy holnap lépjenek be a győzelem és a rendszerváltás kapuján.
A Tisza elnöke megköszönte mindenkinek az országjáráson végzett munkáját, az embereknek pedig a sok jó szót, ölelést, gondolatot. „Remélem, hogy előnyömre változtam és be tudom váltani a hozzám fűzött reményeket” – fogalmazott. Majd miután mindenki megfogta egymás kezét a téren úgy zárt, hogy „nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra, szavazz a Tiszára”.
Pontos tudomásunk van arról, hogy a Fidesz holnap hamis zászlós műveleteket tervez végrehajtani – mondta a beszéde végéhez közeledve Magyar Péter. Szerinte azért fogják ezt megpróbálni, mert a Tiszának nagy esélye van nyerni, és nagy esélye van arra, hogy több szavazatot szerezzen, mint amennyi szavazatot a rendszerváltás óta bármelyik párt megszerzett.
Magyar szerint hamis zászlós műveletek sorát fogják végrehajtani, például tiszás aktivistának öltözve, tiszás kitűzővel és tiszás zászlókkal fognak betörni szavazókörökbe. Szerinte a terv az, hogy ezekből jogi eljárásokat kreáljanak, amelyekre hivatkozva kezdeményezni fogják a választás eredményének megsemmisítését.
Magyar szerint ilyet tiszások biztosan nem fognak tenni, mivel a Tiszának nem érdeke annak a választásnak a megzavarása, amelyet nagy valószínűséggel meg fog nyerni. Szerinte ez „csak a maffia érdeke”. Magyar arra kérte a rendőröket és a titkosszolgákat, valamint a választási bizottságok tagjait, hogy esküjükhöz méltó módon járjanak el, és védjék meg a választás tisztaságát.
Magyar szerint pontos tudomásuk van arról, hogy a Fidesz vezetői és roma vezetők választási csalásokat próbálnak majd elkövetni. Ezekből a legtöbbet Hajdú-Bihar megyében és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében követik majd el. Szerinte tiszás zászlókkal és matricákkal felszerelt autókkal visznek majd embereket szavazni, és így a Tiszára fogják majd azokat a csalásokat, amelyeket a Fidesz érdekében elkövetnek.
Magyar arra kérte követőit, hogy minden szabálytalanságot dokumentáljanak és jelentsenek a megfigyelőknek és a jelölteknek.
Magyar Péter szerint a maraton legutolsó szakaszában vannak és az utolsó 100 méter a legfontosabb. „Lehet, hogy sok választókerületben a célfotó fog dönteni” – mondta. Azt kérte mindenkiről, hogy tegye oda magát, hogy holnap este édes legyen a győzelem. „Holnap legyen egy nagy magyar karnevál, dolgozzunk ezért itt Debrecenben és szerte az egész országban.”

Szerinte a Fidesz szervezett választási csalásokra készül országszerte. „Szeretném mindenkinek jelezni: szavazatot vásárolni, kizsarolni fenyegetéssel nagyon súlyos bűncselekmény, ahogy szavazatot lefotózni, lefotóztatni, szavazatért pénzt adni nagyon súlyos választási csalás.” Magyar Péter szerint holnap van az a nap, mikor mindenkinek ugyanannyit ér a szava és szavazata az országban.
„Senki ne adja el, adja át a szavazatát. Ennek a hatalomnak vége van, holnap rendszert váltunk, nem kell már félni a fideszes maffiózoktól, zsaroloktól.”
Magyar Péter vállalta, hogy aki részt vesz választási csalásban az a magyar igazságszolgáltatás előtt fog felelni. A hatóságoktól azt kérte, hogy ők is járjanak el a törvény teljes szigorával. A választási csalások bejelentésére létrehozták a tisztaválasztás.hu-t is.
Cooky DJ-zett, Dér Heni énekelt, Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Lázár János pedig a színpadról integetett a zászlókat lobogtató közönségnek. Ezzel pedig véget is ért a Fidesz kampányzárója a Halászbástyánál.
Vajon hátrány vagy előny az a tény, hogy a polgári-nemzeti-keresztény oldal 16 éve kormányoz? – tette fel a kérdést Orbán. Szerinte a fiatalok jogosan gondolják, hogy beleszólhatnak a politikába, és az is rendben van, hogy valaki miniszterelnök akar lenni.
A kérdés viszont az, hogy milyen időszakban élünk – mondta. Szerinte most nincs ideje a kockáztatásnak, mert nagyon veszélyes a nemzetközi környezet. Szerinte ilyen kockázatos helyzetben a biztos választást kell választani, ami ő és a Fidesz.
Orbán a beszéde végén megköszönte az emberek elmúlt 40 évben mutatott támogatását. „Így indulunk neki a holnapi napnak. Nincs kampánycsend, korán kelünk, elmegyünk szavazni, és utána megyünk kampányolni”.
A Political Capital elemzőintézet azt írta Facebookon: Magyarország helye a világban hosszú időre eldőlhet. „Ha az Orbán-rezsim kormányon marad, belátható időn belül búcsút inthet az ország az Európai Uniónak és a nyugati szövetségi rendszernek.”
Szerintük húsz éve nem volt nyílt végű választás Magyarországon. A szervezet azt írja Facebookon: 2010 óta minden alkalommal csak a Fidesz győzelmének mértéke volt kérdéses.
Tompa Enikő, a Tisza Hajdú-Bihar megyei 2-es választókerületének képviselőjelöltje szerint jelenlévők, a hétköznapi hősök naponta küzdenek a megélhetés terhével, a kátyús utakkal, a megfizethetetlen albérletárakkal, a kórházi várólistákkal, a szervilis főnökeitekkel, a gyűlölettel, a háborútól való állandó riogatással.

„Én is egy ilyen hétköznapi hős vagyok, egy közületek” – mondta. Tompa Enikő szerint neki is ugyanezek a problémái, ez volt a motivációja, amikor két évvel ezelőtt csatlakozott a Tiszához. „Pedig mi nem vágyunk sokra, nem kellenek luxuautók, jachtok, milliós kistáskák. Csak annyit szeretnénk, hogy az állam, és annak szervezi értünk dolgozzanak, hogy működjenek a közszolgáltatások, hogy a munkánknak legyen gyümölcse, hogy tisztességesen meg lehessen élni” – fogalmazott. Mind erről álmodunk: „egy működő és emberséges Magyarországról”.
Tompa Enikő szerint sokan teszik el a kérdést, hogy mégis mit tettek Debrecenért. „Hitet és reményt adtunk arra, hogy a politikai lehet szép, lehet értékes, lehet emberséges, lehet a miénk, hétköznapi debreceni embereké” – mondta. Szerinte az elmúlt években a város az „ígéretek földjévé vált”, ahol a politika már nem szolgál, hanem diktál.
Orbán Viktor szerint az országnak voltak már olyan vezetői, akik ki akartak maradni a háborúból, de nem sikerült nekik, mert nem volt meg mögöttük a nemzeti egység. „Ha meglesz a hárommillió szavazat, akkor a poklok kapui sem vehetnek rajtunk erőt a következő négy évben” – mondta. Szerinte úgy lesz holnap hárommillió szavazatuk, hogy a fideszesek összeadják azt. „Most azt kérem önöktől, hogy mindenki hozzon el mindenkit.”
Orbán Viktor legendának és kamunak tartja, hogy a fiatalok ellenük vannak. „A fiatalok tudnak és szeretnek lázadni, de ami lenne lázadni kell az nem mi vagyunk, nem a magyar nemzeti kormány. Ha valami ellen lázadni kell az Brüsszel, csatlakozni kell a nemzeti kormányhoz, hogy együtt védjük meg a magyarok függetlenségét” – mondta. Majd azt kérte, hogy holnap szavazzanak a Fidesz–KDNP-re.
A miniszterelnök szerint nem könnyű fiatalnak lenni ma sem, de legalább a kormány nem engedi, hogy elvigyék őket katonának, emellett egy olyan rendszer működik az országban, ami lehetővé teszi, hogy a fiataloknak saját otthonuk legyen. Majd felsorolta, hogy milyen lehetőségeket nyújtottak szerinte a fiataloknak. „Ezt azért mondom el önöknek kedves fiatalok, hogy legyen egy jó szavuk a szüleikhez. Ezt mind ők tették lehetővé azért, hogy könnyebb legyen, mint nekünk” – zárta a fiatalsághoz intézett gondolatait.
„Rendkívül igazságtalan négy év volt” az elmúlt négy év – mondta Orbán. Szerinte olyan problémákkal szembesültünk az elmúlt négy évben, amelyekről nem a magyar kormány tehet. Szerinte az elmúlt négy évet elsősorban az orosz-ukrán háború tette tönkre, másodsorban az európai szankciók.
„Hogyan válaszol a magyar nemzet erre az igazságtalanságra?” – Orbán szerint ez volt a kérdés. Megfutamodhattak volna, de nem tették: 11 százalékkal emelték meg a minimálbért és bevezették a 13. havi nyugdíjat, és életfogytiglanig adómentességet adtak a többgyerekes anyáknak.

Igazságtalan volt ez a négy év, de büszkék lehetünk rá – összegezte Orbán. Szerinte nagy eredmény, hogy megmaradt a teljes foglalkoztatottság, és „a roma közösség elsöprő többsége” a Fideszre fog szavazni, mert soha nem dolgoztak még annyian, mint most, és gyorsan zajlik a romák polgárosodása.
„A dolgok nem néznek ki jól”, és a következő évek is igazságtalanok lesznek – mondta Orbán. Ő már nem is ígéri, hogy a következő, vagy az azutáni év nagyon jó lesz. Azt az egyet ígéri, hogy ha nyernek, akkor kimaradnak az orosz-ukrán háborúból.
Orbán szerint a kampány arra is jó volt, hogy megismerjék az ellenfél karakterét. „Azért is jöttünk össze, hogy megüzenjük nekik, indulatra és dühre nem lehet jövőt és hazát építeni, de mi rendületlenül hiszünk a szeretetben.” A miniszterelnök úgy folytatta, hogy
„lehet mi gyűlésünk unalmasabb, de mi ilyen herebere partikkal nem tudunk szolgálni”.
Szerinte nekik van egy zsinórmércjük, amihez tartaniuk kell magukat, nem tehetnek meg bármit.
A miniszterelnök szerint az amerikai alelnök látogatása bizonyítja, hogy az orosz vádaknak semmi alapjuk nincs.
A kampány során egy új jelenséggel is találkoztunk: a külföldi titkosszolgálati beavatkozásokkal – mondta Orbán. „Szijjártó Péter már a mamáját sem tudja felhívni anélkül, hogy titkosszolgálati jelentés készüljön belőle”. Orbán szerint nem Magyarország mérete és nem is a hadserege ereje, hanem az ő politikája a külföldi beavatkozások oka.

Orbán a beszédében felhozta, hogy az ellenfelei nem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok, de az ő kormányuk egyértelműen kijelölte, hogy „az apa férfi, az anya nő”. A magyar kormány nagy eredménye, hogy „világossá tettük, hogy nekünk ehhez a háborúhoz semmilyen közünk nincs”. Orbán szerint emiatt aktivizálták magukat a külföldi titkosszolgálatok.
Csák László, Hajdú-Bihar megye hármas választókerületének a jelöltje is felszólalt a Tisza Párt debreceni kampányzáróján. „A szabadság ott kezdődik, ahol a félelem véget ért” – mondta a Csák László, aki szerinte a holnapi nap lesz ez. A változás nem jön el magától, mivel azért tenni és cselekedni kell, és szerinte most jött el az idő arra, hogy „kezünkbe vegyük a jövőnket, és a sorsunkat”. „Győzni fogunk” – kántálta a tömeg.
A képviselőjelölt azt kérte mindenkitől, az utolsó 24 órában is beszélgessen a rokonaival és ismerőseivel, győzze meg őket arról, hogy az igazságos és boldog Magyarország megteremtése érdekében szavazzanak a Tiszára.
Orbán Viktor szerint a választásnak az is tétje, hogy nemzeti vagy ukránbarát kormány alakul-e. A miniszterelnök azt ígérte, hogy ameddig le nem tudják törni az ukránok „olajblokádját”, addig semmilyen Ukrajnát támogató döntést nem támogatnak. Orbán szerint ők keresztény közösség, ezért megsegítik a bajbajutottakat, ezért mikor megtámadták Ukrajnát, akkor Magyarország megnyitotta a kapuit és mindenkinek megadta a biztonságot. „De nem fogjuk magunkat tönkretenni egyetlen másik országért sem” – mondta.
A miniszterelnök azt mondta, hogy fél éve is ők voltak a többség Magyarországon, csak csendben volt. „Azért voltunk csendben, mert megijesztettek minket” – mondta. Szerinte a közösségük nem volt hozzászokva ahhoz, hogy a digitális térben megtámadják őket, rájuk küldik a röhögőfejeket. „Az volt a feladatunk, hogy mi legyünk a hangos többség, és ma hangos többség vagyunk” – fogalmazott.
Nagy taps fogadta Orbán Viktort a színpadon, de a tér egyik részén többen síppal fütyültek. Zúgott a „Viktor-Viktor” és a „Hajrá, Fidesz!” is, de a tömeg hátsó része felé inkább azért, mert ezt egy csoport egy megafonba kiabálta.
Azért Budapesten van a kampányzáró, mert Budapest a nemzet fővárosa – mondta Orbán a Várban. Szerinte meg kell mutatni, hogy a fővárosban is erős a jobboldal.
A miniszterelnök beszédében felsorolta, hogy milyen településeken jártak ma: Vácon, Balassagyarmaton, Salgótarjánban, Egerben, Hatvanon. Ezeken a településeken szerinte mind nyerni fog a Fidesz. „Olyan győzelmet aratunk, amellyel mindenkit meglepünk, még magunkat is.” Elmondása szerint az ország északi részében csak olyan aktivistákkal találkozott, akik már elfáradtak, mert sokat dolgoztak.
Orbán szerint a Fidesz-KDNP a kampány során elmondta az embereknek, hogy miről szól a választás: arról, hogy Magyarországon béke lesz-e a választás után, és Magyarország Európa legbiztonságosabb országa lesz-e. Szerinte meg kell akadályozni, hogy a magyarok pénzét az ukránoknak adják.
Közben Radics Gigi, Dér Heni, Gudics Máté és Curtis énekel a közönségnek.
Magyar Péter szerint a fideszes Barcsa Lajos leváltója Hajdú-Bihar 1-es körzetben Tárkányi Zsolt lesz. Tárkányi arról beszélt, hogy ez a rendszer lábbal tiporta az emberek jogát arra, hogy egy szabad európai országban élhessenek. „Biztosan voltam benne, hogy én ilyen rendszerben már nem fogok élni, és nem is leszek tagja egy rendszerváltó generációnak, sajnos nem lett igazam” – mondta.

„A cívisváros pedig főnixmadarként támad fel” – mondta. Azt kérte, hogy ünnepeljék együtt Debrecen városát és a rendszerváltozást.
„Egy baleset miatt a kampány jelentős idejét kórházban kellett töltenem” – írta Facebookon Molnár Gyula, a Demokratikus Koalíció politikusa. „Bár fizikailag nem lehettem köztetek, lélekben végig veletek voltam – és ti is velem.”
Azt írta a posztban, hogy a választások nem a baloldalnak fognak kedvezni, de minden szavazat számít.
Molnár februárban szenvedett balesetet, egy családi eseményen leesett a lépcsőn, és kórházba került, az állapota súlyos volt az akkori hírek szerint. Molnár a budafoki-budatétényi központú, Budapest 10-es számú egyéni választókerületben indul a választáson, egy ideig bizonytalan volt, hogy nyilvántartásba veszik-e, de a választás honlapján szerepel.
Molnár korábban az MSZP tagja, 2016 és 2018 között a párt elnöke volt. 1994 és 2010 között országgyűlési képviselőként, 2002 és 2010 között pedig a XI. kerület polgármestereként dolgozott. 2021-ben csatlakozott a DK-hoz, 2026-ban ő a párt országgyűlési képviselőjelöltje a budafoki-budatétényi központú választókerületben.
Az Orbán-rendszer kétharmaddal született, ezért igazán csak egy kétharmados többséggel lehet megszüntetni – mondta Magyar. Szerinte a kétharmad szótól sokan félnek, mert az önkénnyel azonosítják, de arra a Tiszának valójában az önkény lemondására van szüksége.
Szerinte azért van szükség erre, hogy leváltsák a legfőbb ügyészt, a köztársasági elnököt és azokat, akik fenntartanák a mostani rendszert. Szintén kétharmados többségere van szerinte szükség ahhoz, hogy új alkotmányt tudjanak írni, amelybe „minden politikai erőt, minden szakembert” be fognak vonni, és amelyet egy népszavazással erősítenének meg.

„Ha bárki akár csak egy forint közpénzt elemel a Tisza Párt kormányzása idején”, akkor a már független hatóságokkal találja magát szemben. Ezekben a független hatóságokban szerinte Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is jelen lesz.
Magyar szerint a Tisza képviselőjelöltjei mind a hat Hajdú-Bihar vármegyei választókerületben jó eséllyel indulnak. „Holnap egy nagyon hangos üzenetet fognak küldeni a Hajdú-Bihar vármegyeiek” a Fidesznek, amely hitbizományaként kezelte eddig a megyét.
Lázár János is felszólalt a Fidesz budapesti kampányzáró eseményén, szerinte arról beszélnek a tiszások, hogy a választás már el is dőlt, de ennek nem szabad bedőlni, mert az „még el sem kezdődött”. Úgy látja, holnap a jövő legnagyobb kérdéséről döntünk: hogy az erőforrásokért folyó háborúktól távol tudjuk-e magunkat tartani, vagy belesodornak minket.
Lázár szerint van egy csapda, ami az ellenzékiekre leselkedik: ha magyar Péter nem teljesíti az ígéreteit, „szembeköpi a választóit”, ha viszont teljesíti az ígéreteit, tönkreteszi Magyarországot.

Az építési és közlekedésügyi miniszter arról beszélt, a Fidesz programja a hétköznapi, egyszerű embereknek szól, míg a Tiszáé a gazdagoknak és a multiknak. Arról beszélt, a programjuk tartópillére a „rend, a munka és a család”. „Nekünk az apa férfi, az anya pedig adómentes” – mondta. Lázár az adómentes rezsivel, a 13. és 14. havi nyugdíjjal, és a határkerítéssel érvelt amellett, miért kell a Fideszre szavazni. Lázár szerint Magyar Péter „hatalomra éhes és bosszúra szomjas”, míg Orbán Viktor „nem csinálja, hanem kezeli a bajt”.
Lázár szerint annak sem szabad bedőlni, hogy a fideszesek vannak többen, és annak sem, hogy a tiszások, ezért mindenkinek el kell mennie holnap szavazni.
Magyar Péter azt ígérte, hogy amint megkapják a választóktól a felhatalmazást bevezetik a milliárdosok vagyonadóját, rendezik a nyugdíjakat, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez és megnyitják az ügynökaktákat. „20 évre visszamenőleg kivizsgáljuk a magyar gyermekvédelemben elkövetett bűnöket és megnevezzük a bűnösöket. Kinyitjuk a bicskei pedofilaktákat, hogy mindenki megismerhesse a valóságot.”
Magyar azt is megígérte, hogy kivizsgálják az orosz befolyást és vizsgálatot indítanak Szijjártó Péter külügyminiszter ellen.
A Tisza elnöke emellett azt is megígérte, hogy visszaszerzik az eltékozolt vagyont. „Mi is látjuk, ők is látják, hogy vége van. Tovarisi konyec” – mondta. Magyar azt mondta, hogy a „magyar nemzet hűvös leheletét fogják érezni az elvtársak”, és ha kell elmennek Dubajba és Csádba is értük. Majd tovább sorolta vállalásait: megszüntetik az állami propaganda finanszírozását, a pénzt az egészségügybe irányítják át, és felszámolják a Rogán Antal féle propagandaminisztériumot is.













