Magyar Péter Baján bejelentette, hogy Kincse Csongor befutóra esélyes helyet kap a Tisza Párt listáján

„Zsigó elvtárs, hol van az elkerülő út? Ott, ahol az élményfürdő? Továrisi konyec” – üzente a fideszes Zsigó Róbert képviselőnek Magyar Péter a Tisza Párt országjárásának bajai állomásán felidézve a rendszerváltó MDF 1990-es szlogenjét is, miután az István a király rockopera nyitódala alatt – amelynek refrénje „Ó, mondd, te kit választanál?” – köszöntötte a résztvevőket.

„Több mint tíz százalékkal vezet a Tisza, kedves Zsigó Róbert, ezt a választást a Tisza meg fogja nyerni, nem kicsit, hanem nagyon” – mondta Magyar, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének fordulatát idézve.

„A Tisza készen áll a kormányzásra” – jelentette ki a párt elnöke, megjegyezve, hogy a Tisza „fél nap alatt 300 ezer aláírást gyűjtött össze” a jelöltek indításához.

Zsigó neve visszatérő motívuma volt Magyar beszédének, amelyben bemutatta a fideszes képviselővel szemben indítandó jelöltet, Csontos Bencét. „A humán tőkére, az oktatás fejlesztésére” fókuszál Csontos Magyar szerint, valamint a régió közlekedésének fejlesztésére „vasúton, vízen, közúton, nem levegőben”, és a vidék felzárkóztatására. „Élhető vidék nélkül nincs magyar jövő” – mondta Magyar, aki bemutatta a térség egyéni parlamenti képviselőjelöltjét is, Csontos Bencét.

Csontos úgy lett jelölt, hogy az előzetes szavazáson többek között Kincse Csongort győzte le, aki az összedőlés szélén álló egészségügyről beszélt a szegedi orvosi kar végzős hallgatójaként a diplomaosztón, ekkor szerzett szélesebb ismertséget. Kincse ugyanakkor befutóra esélyes helyet kap a Tisza Párt listáján, mondta Magyar Péter.

„Aki azt akarja, hogy Rogán Antal legyen a hálószobánkban, mint egy pók, vagy Orbán Viktor, akkor nyugodtan szavazzon a Fideszre” – mondta Magyar, utalva arra az ismeretlen eredetű oldalra, amelyen egy hálószoba fényképe jelent meg, sejtetve, hogy ott Magyar lesz látható. (A párt elnöke és korábbi partnere, Vogel Evelin elismerték, hogy ők jártak abban a szobában, intim együttlétükről lehet tehát felvétel, de több egyelőre nem derült ki a felvételről, amelyre Magyar korábban már reagált: elmondta, hogy ott volt egy buli, ide invitálta szakításuk után Vogel, és a helyszínen kábítószernek látszó anyagokat is látott.)

A közvetítés pár percre megszakadt – rövid ideig valamiért egy fiktív hálószoba üres ágyát mutatták. Magyar a Bács-Kiskun vármegyében lévő Baja előtt a Szerbia szomszédságában lévő határmenti településeken, Tompán és Jászszentlászlón járt. Tompán a térerő gyengesége miatt maradt el a Tisza élő közvetítése.

A közvetítés visszatértekor ismét Zsigó Róbertnek címezte Magyar a kérdéseit a Szőlő utcai ügyeket felidézve a gyermekvédelemről és a Samsung gödi gyárában lévő szennyezésről: „Hol voltál te? Láttad, ismerted te is ezt a titkos kormányzati jelentést 2021-ből? Beszéltél-e a kormányfővel, hogy nevezze meg a felelősöket, vállalja a jogi és az erkölcsi felelősséget? Miért hallgatsz, miért hazudsz? Hol voltál, Zsigó Róbert, amikor a Samsung gödi gyára kapott közpénzt?”

Csontosnak Magyar Partizán-interjúja volt a fordulópont

Csontos Bence azzal kezdte, hogy számára felejthetetlen pillanat volt Magyar Péter első interjúja, amelyet a Partizánnak adott.

„Mélyen hiszem, hogy olyan országot kell építenünk, amelyben a magas minőségű oktatás mindenkinek jár származástól, szülőhelytől függetlenül. A 21. században nem lehet túlélni, ha nem a kiművelt fők országa leszünk.” Csontos ezután az egészségügyi ellátás javításáról szólt, hogy az széles körben, mindenki számára elérhető legyen. „Olyan ország kell, amely nem hagy hátra egyetlen embert sem.”

„Ma hazánkban egy maffiaállam uralkodik, amely kizárólag saját hatalmi érdekei mentén politizál, saját klientúráját hozza előnyös helyzetbe” személyes kapcsolatok révén, nem pedig a tudás alapján, jelentette ki Csontos. „A 14 éves magyar gyerekek egyharmada a 21. században nem érti, amit olvas. A magyar emberek öt évvel kevesebbet élnek, mint az EU-s átlag.” A gyermekvédelemre szolgáló intézmények egyes helyein „prostituálják a magyar gyerekeket”.

Csontos ezután az elmúlt 27 év elszalasztott lehetőségeiről beszélt, utalva Zsigó Róbert 1998 óta tartó képviselői szerepére, amely alatt nem készült el sem az elkerülőút, sem az élményfürdő – erre utalt Magyar is a beszéde kezdetén.

„Én nem fogok felelőtlenül ígérgetni” – jelentette ki Csontos, szakembereket ígérve a feladatok ellátásához, szem előtt tartva a térség érdekeit.

Magyar a szót visszavéve elmondta:

  • Magyarország csatlakozik az Európai ügyészséghez;
  • létrehozzák a nemzeti vagyonvisszaszerzési és védelmi hivatalt;
  • biztosítják „az igazságszolgáltatás, nyomozóhatóságok függetlenségét”;

és „a pénzügyőreink is tudnak dolgozni, első ügyfelük lehet Lázár János, ott majd lehet magyarázkodni, honnan volt pénz lóvéra.”

Aztán az EU-s pénzek hazahozataláról szólt, amellyel be kell indítani a magyar gazdaságot, hiszen az Orbán által ígért repülőrajt elmaradt. Az egyik okként a Mekk Eleknek nevezett Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert említette, aki „Valentin-napon Ausztriába jár egy wellnesshotelbe tárgyalni”.

Magyar azzal zárta beszédét, hogy olyan országot kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem vándorolnak el, hanem itt maradnak, és itt teremtenek maguknak egzisztenciát. „Kedves fiatalok, gyertek velünk, írjunk közösen történelmet, és ígérem, a hazátok segíteni fog nektek!”

Magyar szerint a párt választási győzelme bizonyosan elérhető: „Az aljas, rettegő hatalom is tudja, a Tiszát, a változást, a fiatalságot és a tavaszt még soha senkinek nem sikerült megállítani!” – mondta Magyar nem sokkal azelőtt, hogy „a döbrögiknek üzenve” elénekelték a Kossuth-nótát, majd emlékeztetett, hogy még 47 nap van vissza az április 12-i választásig.

A Tisza Párt a választási kampány hivatalos kezdetével vágott bele az újabb országjárásba a „Legfontosabb országjárás” címmel, amelynek első állomása február 16-án Mezőkövesden volt. A nyitóesemény egy nappal korábban Budapesten volt, ahol Magyar évértékelőt tartott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!