A Magyar Nemzet szerint a bucsai mészárlás „hamis zászlós színjáték” volt
2025. február 20. – 08:42
„Hamis zászlós bucsai színjáték.” Így jellemezte a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében Pilhál Tamás az Ukrajna ellen indított teljes orosz invázió legszörnyűbb tettét, a bucsai mészárlást. A szerző ezt csak mintegy mellékesen jegyezte meg írásában, amiben Ács Dániel egy, a 444-en megjelent cikkét kritizálja.
A kormánylapban megjelent cikk szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „a saját népét ágyúztatta”, és „a polgárháborút sikerült háborúvá szélesítenie”. Majd Pilhál Tamás azt írja, hogy „a hamis zászlós bucsai színjátékra hivatkozva kifarolt az isztambuli béketervezetből, és inkább mészároltatja a népét egy megnyerhetetlen háborúban”.
Azaz azt állítja, hogy a bucsai tömegmészárlást nem az orosz katonák követték el, hanem valaki más, és aztán az oroszokat vádolták meg annak végrehajtásával.
Bucsa, ahol a halál szaga érződik mindenhol
Az Ukrajna ellen indított teljes orosz invázió első hónapjaiban eljutottunk a tömeges kivégzések helyszínére, ahol durvábban szembesültünk a helyzettel, mint gondoltuk. Rábukkantunk tömegsírra, láttuk az exhumálást, és hogy a városban még mindig találnak újabb áldozatokat. A helyiek döbbenten mesélték, hogy az oroszok tényleg nácikat vártak.
2022 júniusában szintén Bucsában jártunk, ahol helyiek meséltek arról, mi zajlott a Kijev közeli településen.
Sokkoló videóban mutatja meg a bucsai mészárlás gyilkosait a New York Times
A New York Times nyolc hónapnyi munka után elkészült tényfeltáró riportjában arra a következtetésre jutott, hogy a Jablunszka utcai mészárlás elkövetői az Artyom Gorogyilov alezredes által vezetett 234. légi rohamezred orosz ejtőernyősei voltak.
A lap újságírói interjúkat készítettek szemtanúkkal és a megölt emberek hozzátartozóival. Átnézték az utcai és a biztonsági kamerák, drónok és a helyi lakosok telefonjainak több ezer órányi felvételét, és az ukrán kormányzati forrásoktól is kaptak exkluzív felvételeket.
A New York Times videójában az látható egyebek mellett, amint orosz katonák kivégeztek fegyvertelen, harcképes életkorú férfiakat, és megölték azokat, akik véletlenül keresztezték az útjukat. Az áldozatok között voltak családjukkal menekülő gyerekek, élelmiszer után induló helyiek és olyan emberek is, akik csak véletlenül arra bicikliztek.
Ráadásul az oroszok által a bucsai mészárlásról terjesztett leleplező videó is az ukrán álláspontot igazolja.
Minden fontos információ az orosz-ukrán háborúról egy helyen.
Közvetítések, helyszíni tudósítások, összefoglalók, elemzések.