Közel 900 állami gondozott kiskorút keresett eltűntként a rendőrség január közepén
2025. január 28. – 06:33
Január közepén 891 gyermekvédelmi gondoskodásba vett eltűnt kiskorút keresett a rendőrség, írja a Népszava. A rendőrség válasza szerint „az illetékes gondozó hatóságok jelentették be, hogy a gyermek eltűnt”, ilyen megjelöléssel a gyermek- és lakásotthonból, nevelőszülőktől eltűntek, illetve az ideiglenes hatállyal elhelyezett, de még lakásotthonba be nem fogadott kiskorúak szerepelnek.
Ennél több szakellátásban élő fiatal is engedély nélkül lehet távol, mert összesen 1303 gyerek szerepel eltűntként a rendőrség adatbázisában, de „a körözési törvény alapján nem kötelező elem annak kitöltése, hogy az eltűnt kiskorú gyermekvédelmi intézményből vagy családból tűnt-e el”, közölte a rendőrség. Ugyanakkor megjegyezték, hogy nem minden esetben van szó hagyományos értelmében vett eltűnésről, mert általában ismert a kiskorú tartózkodási helye. A 2023-as adatok szerint 24 ezer fiatal nevelkedett gyermekvédelmi szakellátásban.
A gyermekvédelem problémái a tavaly kirobbant kegyelmi botrány miatt kerültek újra előtérbe. A Telexen cikksorozatban jártuk végig, miért nem működik a hazai gyermekvédelem, mi történik az állami gondozásba került gyerekekkel.
- Hogyan történhet meg egy gyermekotthonban az, hogy az igazgató orális szexre kényszerít egy kiskorút?
- A szexuálisan bántalmazott fiúk nem sírnak
- A szexuális erőszak csak látszólag a testtel történik, valójában a lelket támadja meg
- Szeretném elfelejteni, amit egymással csináltak ezek a gyerekek, és azt is, amit velük tett a rendszer
- 18 évesen válaszút elé kerülünk, és sokszor jobb rá se nézni, mi lesz utána – három egykori gyermekotthonos, akik előtt megnyílt az élet
- Ha a gyerek a nevelőszülőnél sem kap szerető gondoskodást, felnőve jó eséllyel lesz függő vagy hajléktalan