A szexuálisan bántalmazott fiúk nem sírnak

„Rengeteget tudnék mesélni Szabolcsról. Ő volt az egyik áldozata az otthonvezetőnek, de ő nemcsak lélekben halt meg, mint a többi fiú, hanem testben is. De ha Szabolcs nem lesz öngyilkos, talán még sokáig folytatta volna a tevékenységét ez a pedofil lélekgyilkos.”

Milánovics Danica ötven éve dolgozik a gyermekvédelemben, főként nevelőszülők felkészítésével foglakozott szaktanácsadóként, Szabolccsal is akkor ismerkedett meg, amikor a fiú egy nevelőcsaládhoz került. Szabolcs várandós édesanyja átjött Magyarországra, hogy itt szülje meg a kisfiát, majd otthagyta az újszülöttet a kórházban. A fiú először csecsemőotthonba, majd nevelőszülőkhöz került, akik szépen, szeretettel nevelték, de az idős nevelőmama már nem bírt a kamaszodó fiúval. Ekkor a civil nevelőszülői hálózatot működtető szakemberek próbálták újra családban elhelyezni, még Szabolcs vér szerinti rokonait is igyekeztek megtalálni a Vajdaságban, de ez nem sikerült. Ekkor került be a jó nevű bicskei gyermekotthonba.

Milánovics Danica ezután is kapcsolatban maradt vele. Miután Szabolcs megkereste, a gyermekvédelmi szakértő bevonta őt a nevelőszülők képzéseibe, utána pedig egy ebéd mellett beszélgettek. A szaktanácsadó azt mondja, soha semmi különöset nem érzékelt a fiú viselkedésében. „Arról beszélt, milyen rendes vele János bácsi, és bár elmondta, hogy próbál keresni magának nevelőszülőt, ebben sem találtam semmi furcsát, végül is minden intézetis gyerek szívesebben élne nevelőcsaládnál. Sajnos az sem volt gyanús nekem, hogy laptop és mobiltelefon is volt nála, és hogy ennyire szabadon mászkálhat.”

Éveken át tartották a kapcsolatot telefonon és Messengeren, egészen a fiú haláláig. Az ekkor 19 éves fiú egyszer arra kérte a szaktanácsadót, hogy találkozzanak egy bizonyos szombaton, szeretne valamit neki elmesélni, mire a szakember a következő szombatot javasolta, a megbeszélt találkozóra viszont Szabolcs már nem jött el. Milánovics Danica napok múlva értesült arról, hogy Horváth Szabolcs az előző héten öngyilkos lett. „Rettenetesen váratlanul ért a hír, és akkor még nem tudtam másra gondolni, hogy talán szerelmi bánata volt. Szabolcs egy életszerető, kommunikatív fiú volt, aki még ha valami butaságot csinált, azt is elismerte” – fogalmaz a szaktanácsadó, akit az igazgató ezután Szabolcs temetésére és az azt követő torra is meghívott. A szoba, ahol a megemlékezést tartották, ugyanaz volt, ahol az azóta börtönbüntetését töltő V. János korábban rendszeresen fogadta a kamasz fiúkat.

Milánovics Danica a pályája során többször találkozott bántalmazásos helyzetekkel. Azt mondja, sokat töpreng azon, hogy Szabolcs miért nem mesélt erről a titokról, és visszaolvasva a vele való levelezéseit, most már azt látja, a fiú talán adott rejtett jelzéseket neki. „Gyakran tör rám a lelkiismeret-furdalás amiatt, hogy miért nem figyeltem jobban, miért nem vettem észre ezeket a jeleket? Bevallom, számomra az is elképzelhetetlen, hogy Szabolcs öngyilkos lett. De hogy mi történt vele, arra valószínűleg soha nem kaphatunk választ.”

A fiúk nem sírnak, és a szexuális bántalmazásaikról is kevésbé beszélnek

Sokáig alig készült kutatás a fiúkat érintő szexuális bántalmazásokról és azok hatásairól, mivel nemzetközi viszonylatban is az számított uralkodó nézetnek, hogy a jelenség elsősorban a lányokat érinti. A Hintalovon Alapítvány a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő világszervezet, az ECPAT Internationallel együttműködve 2021-ben egy olyan úttörő kutatást készített, amelyben Magyarországon élő fiúk szexuális bántalmazását vizsgálta: többek között azt,

a fiúk esetei miért derülnek ki még a lányokénál is ritkábban, és milyen társadalmi és pszichológiai tényezők akadályozzák, hogy a fiúk segítséget kérjenek?

A kutatás részeként kérdőíves felmérést végeztek 36 gyermekvédelmi és szociális szakember bevonásával, illetve olyan felnőtt férfiakkal beszélgettek, akiket gyermekkorukban szexuálisan bántalmaztak. A vizsgálataikból kiderült, hogy azon túl, hogy már egész kisgyerekkortól arra szocializálják a fiúkat, hogy minden helyzetben legyenek önállók és ellenállók, és ne mutassák ki az érzéseiket, a férfiak szexualitásával kapcsolatos elvárások is befolyásolják és sok tekintetben szabályozzák egy férfi életének szinte minden aspektusát.

„A szexualitással kapcsolatos tabuk és olyan üzenetek, melyek szerint a szexuális együttlétek és kapcsolatok során mindig a férfiak dominálnak, nekik mindig kívánni és élvezni kell a szexet, szintén negatívan befolyásolják a bántalmazott fiú gyerekek megélését és a segítségkérési képességüket” – fogalmaz a tanulmány. Azok a fiúk, akiknek a viselkedése ellentmond a nemükkel szembeni elvárásoknak, így például akik sebezhetőnek vagy kirekesztettnek érzik magukat, a társadalom szemében nevetségessé válhatnak. Egyszerűbb tehát a hallgatás.

Félnek, hogy ők is meleggé váltak

A kutatás szerint ritka, hogy a bántalmazást átélt fiúk közvetlenül segítségért fordulnak a körülöttük lévő felnőttekhez, ezért is lenne óriási jelentősége annak, hogy a velük foglalkozó szakemberek és más felnőttek képesek legyenek értelmezni a magatartásukat, és felfigyelni bizonyos tünetekre, amelyek azt mutathatják, hogy valami nincs velük rendben. Ilyen viselkedéses jelek és tünetek ugyanis léteznek, de a környezet vagy észre sem veszi azokat, vagy egyszerűen figyelemfelkeltésként és provokációként értelmezi őket. A kutatásban részt vevő gyermekvédelmis szakemberek is arról számoltak be, hogy a fiúkkal általában nehezebb a kommunikáció, gyakran megkerülik a kérdéseket és más témákra terelik a szót. „Óriási bennük a kétség, a bizonytalanság, a szégyenérzet és a félelem, sok esetben pontosan nem is tudják megfogalmazni, mi az, ami velük történt. Így gyakran a testük vagy a viselkedésük beszél helyettük”, írják.

Különösen nehezen számolnak be a fiúk a velük történtekről, ha az érintett elkövető férfi, mert tartanak attól, hogy melegnek tartják majd őket, vagy hogy ők maguk meleggé váltak a bántalmazással átélt élmény miatt. A homoszexualitással kapcsolatos negatív társadalmi nézetek ráadásul a segítségnyújtást is nehezítik, ugyanis a gyerekvédelemben dolgozó szakemberek, ha tudomásukra jut is a szexuális kizsákmányolás, hajlamosak azt prostitúciónak tekinteni, nem pedig bántalmazásnak.

Kötődés és undor: szélsőségesen vegyes érzések

„Majd ő is nekem... nem is tudom, hogy hogy mondjam, mert ez nekem nem volt vágyam”, mondta T., míg G. úgy fogalmazott, hogy „csinálta a hogyhívjákját”. Amikor 2017-ben a bicskei gyermekotthon igazgatójának áldozatai az RTL Házon kívül című műsorának nyilatkoztak, egyikük sem mondta ki, az igazgató pontosan mit tett velük. A szégyen és a tabusítás szinte minden ilyen esetben jellemzője. Az igazságügyi klinikai szakpszichológusként is működő Peer Krisztina gyermekpszichológus szerint az áldozatok úgy érezhetik, hogy a „szégyen-bélyeg” életük végéig rajtuk ragad, emiatt sérül az önértékelésük, és kialakul egy olyan negatív énkép, hogy ők már sosem lesznek olyan értékesek, mint mások.

A bicskei igazgató egyik áldozata, akit 14 éves korától kilenc éven át molesztált a férfi, úgy fogalmazott a riportban, hogy János bácsi sokat segített neki, és hogy az igazgatót mindig magányosnak látta, sajnálta is, és igazából ő még most is szereti, hiányzik neki. A szélsőségesen konfúz érzések egyik szemléletes beszámolóját adták néhány éve Michael Jackson ma már felnőtt áldozatai is: szerintük az egyik legnehezebb dolog számukra még mindig az, hogy a popsztár iránti szeretetük, rajongásuk, kötődésük miatti jó, és az abúzus miatti rossz érzéseik kettősségét összeegyeztessék magukban.

Peer Krisztina szerint amikor egy gyereket egy hozzá érzelmileg közel álló felnőtt bántalmaz szexuálisan, akiben megbízott, akihez kötődött, aki a biztonságot nyújtotta számára, az egyik legnehezebben feldolgozható trauma. „Hiszen az a személy, akihez segítségért fordulhatna, maga a bántalmazó. Az érzései így ambivalensek irányába: egyszerre szereti és haragszik rá azért, amit vele tesz, szégyelli magát és erős bűntudatot él át. Mindez pedig nagyon ijesztő, ami tovább fokozza a szorongását és a bűntudatát. Ilyenkor előfordulhat, hogy a felnőtt helyett önmagát hibáztatja, és azt mondja, biztosan ő tett valami rosszat, amivel ezt kiérdemelte” – magyarázza a pszichológus.

A gyermekkori és kamaszkori szexuális abúzusnak súlyos és mindenképpen tartós hatásai lesznek a személyiségfejlődésére és a mentális egészségére, folytatja Peer Krisztina. A leggyakoribb következmény a depresszió és a szorongásos zavar, ezen túl megjelenhet evészavar, valamint poszttraumás stressz-szindróma is. „A viselkedési és kapcsolódási problémák is elég gyakoriak, ami megjelenhet például antiszociális viselkedés formájában, és ez csak további nehézségeket szül, ami még inkább elmélyíti a traumát.”

A szexuálisan bántalmazott személyek felnőttkori érzelmi kapcsolatait is nagyban roncsolhatják a gyerekkorban átélt élmények. „Egy gyereknek elsősorban érzelmi biztonságra van szüksége, amelyet az őt körülvevő felnőttek tudnak nyújtani neki, és ha ezek a felnőttek a nevelés és érzelmi támogatás helyett bántalmazzák őket, akkor

nemcsak a felnőttekbe, de a világba vetett bizalmuk is súlyosan sérül.

Mindez pedig elvezethet egy kapcsolódási nehézségig: a szexuális abúzusnak hatása lesz a későbbi párkapcsolatukra, a szexuális életükre, de akár a baráti kapcsolataikra is” – állítja a pszichológus, és hozzáteszi, hogy a bizalmatlanság szexuális diszfunkcionalitáshoz és gátoltsághoz, vagy éppen gátlástalansághoz vezethet. Előfordulhat, hogy a férfi a szexualitásban egyáltalán nem leli örömét, bár a fizikai kielégülés (ejakuláció) megtörténik.

Talán soha nem fogják kiheverni

Milánovics Danica úgy fogalmaz, ezeknek a gyerekeknek és kamaszoknak a lelkét éppen a legérzékenyebb korban mérgezik meg a pedofil elkövetők, és megakadályozzák, vagy legalábbis biztosan nagyon megnehezítik, hogy „igaz, tiszta lélekkel tudjanak majd szeretni”. Szerinte a velük történteket talán soha nem fogják tudni kiheverni.

Peer Krisztina szerint az, hogy valaki felépül-e egy hasonló traumából, és hogy a szexuális abúzus tünetei megszűnnek-e valaha, egyénfüggő és nagyon összetett folyamat: függ attól, hogy az elkövető mennyire állt érzelmileg közel a gyerekhez, hogy milyen hosszan és gyakorisággal történtek a bántalmazások, és hogy milyen formában. Gyakran előfordul például, hogy a bántalmazott olyan mélyen elfojtja a vele történteket, hogy azok csak sokkal később, egyfajta búvópatakként bukkannak elő, és okoznak nagyon komoly tüneteket, és vezetnek el a korábban sorolt betegségekig.

„Ha egy gyerekként szexuális abúzust átélt felnőttnek nem okoz a mindennapjaiban komolyabb problémát a trauma, azaz nem lesz emiatt nehezített a szociális kapcsolódása, a munkavégzése és úgy általában az életvitele, az már nagy eredmény. Ettől még az emlék megmarad, és jó esetben egy lesz a fájdalmas múltbeli emlékek sorában. De ahhoz, hogy ezt az állapotot elérje valaki, hosszú terápiás út vezet, amelynek végén már ő fogja tudni irányítani a saját életét, nem pedig a trauma őt” – magyarázza a pszichológus. Az viszont valóban biztos, teszi hozzá, hogy a traumát túlélő áldozat egész életét meghatározza majd mindaz, amit elszenvedett, és ez nemcsak rá, de a közvetlen és a tágabb környezetére is hatással lesz, beleértve a társadalom egészét.