Ha a gyerek a nevelőszülőnél sem kap szerető gondoskodást, felnőve jó eséllyel lesz függő vagy hajléktalan

2024. március 5. – 07:01

Illusztráció: Török Virág / Telex

„Mi mindkét kisfiút ugyanúgy szeretgetjük, mint a saját gyerekeinket, sőt amiatt, hogy ismerjük a szörnyű hátterüket, talán még kicsit jobban is. De tény, hogy nagyon vegyes nevelőszülői sztorikat hallunk a pozitívaktól az egészen rémesekig.”

Gábor és Anna diplomás budapesti házaspár, három saját és két nevelt gyerekük van. Azt mondják, nevelőszülőkként ahhoz a markáns kisebbséghez tartoznak, akik rendezett egzisztenciális körülmények között élnek, és szeretnének jót tenni segítségre szoruló gyerekekkel, miközben ennek finanszírozásába az állam is beszáll. Először a 2015-ös menekültkrízis idején fogadtak be magukhoz kis időre egy menekült szír fiút, majd úgy döntöttek, hogy Anna a gyes után nem is megy vissza az állásába, inkább hivatásos nevelőszülő lesz.

Most egy három- és egy négyéves fiút nevelnek, egyikük néhány naposan, a másik néhány hónaposan került hozzájuk. A nagyobb fiúnál az édesanya és az édesapa is drogfüggő volt, az apa meg sem érte a fiú születését, és az anya elvonási tünetek mellett szülte meg a babát. A kisebb családi hátterében is drog és alkohol állt, valamint rengeteg erőszak: az apa terhesen is bántalmazta az anyát, és molesztálta a hároméves kislányukat. Mindkét kisfiút az utolsó pillanatban emelték ki a családból, szerintük csoda, hogy életben maradtak.

A nagyobb fiúnak nemrég kancsalsági szemüveget írt fel az orvos, ami 50 ezer forintba került. Ez nagyjából az az összeg, amit az állam egy nevelt gyerek után ad ellátmányként, és ehhez jön még a nevelőszülő díjazása, ami jelenleg 138 ezer forint havonta. Gábor azt mondja, ők megtehetik, hogy ezt pluszban finanszírozzák a kisfiúnak, de konkrét példát láttak arra, amikor ugyanezt más nevelőszülő nem tudta megtenni, a gyerek pedig láthatóan behozhatatlan hátrányokat szerzett emiatt, mert már az olvasás is nehézséget okozott neki.

Alacsony díjazás = alacsony státuszú nevelőszülők

Gáborék példája valószínűleg nem egyedülálló, de azzal a hazai gyermekvédelem egyik legfontosabb szakembere, Herczog Mária is egyetért, hogy bár alapvetően semmi gond nincs azzal, ha valaki megélhetési szempontokat is előtérbe helyez, amikor belevág a nevelőszülőségbe, a nevelőszülőség karitatív és érzelmi szempontjai egyre inkább háttérbe szorulnak. „Az emberek egyre kevésbé szeretnék az életüket napi 24 órában bajban levő gyerekek gondozásával tölteni. Különösen úgy, hogy az állami ellátmány nem elégséges arra, hogy egy nevelt gyereket minőségi módon ellássanak.”

Az alacsony díjazás pedig egyre inkább az alacsony státuszú nevelőszülők felé tolja a rendszert, akik ezzel együtt abban érdekeltek, hogy minél több nevelt gyereket vállaljanak.

A nevelőszülőséget választóknak csak alig fele fogad be egy vagy két gyereket, a nagyobb részük háromnál is többet. Amikor pedig egy családban négy-öt vagy a maximális számú hat gyereket nevelnek, a nevelőszülői ellátásnak éppen a lényege nem valósul meg, azaz hogy a nevelőszülő teljes figyelemmel a gyerekekre fókuszálhasson.

A magyar jogszabályok szerint a vér szerinti családjából kiemelt 12 éven aluli gyerekeket nevelőszülőnél kell elhelyezni gyermekotthonok helyett, mivel ez szolgálhatja a legmegfelelőbben az érdekeiket, vagyis azt, hogy egy biztonságos családi környezetbe kerüljenek. A szakemberek érvelése szerint a családi élet szocializációját egy nevelőotthon nem képes megadni, és azokra a fontos ismeretekre, amiket egy gyerek jó eséllyel megszerez egy megfelelő családban – például a szemkontaktus tartása vagy a néven szólítás, személyre szóló figyelem – már kevéssé biztosítható egy intézményben. „A nevelőszülők nem szülőpótlók, hanem az a szerepük, hogy reprodukáljanak egy szociális családot. Mert minden gyereket meg lehet tanítani a szorzótáblára, de jól szeretni megtanítani csak jó mintával lehet” – fogalmazott egy szakember.

A 23 ezer gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerek nagyjából 70 százaléka él jelenleg nevelőszülőknél, a rendszer másik alapproblémája ugyanis, hogy évek óta jelentős a hiány belőlük: megközelítőleg 5400 aktív nevelőszülő működik az országban, és stabilan 1500-2000 nevelőszülő hiányzik az optimális állapothoz. A szolgáltatók jó része emiatt szinte válogatás nélkül veszi fel a jelentkezőket:

sok hálózatnál olyan nevelőszülők is átcsúsznak a rostán, akik nyolc általánost végeztek, közülük többen funkcionális analfabéták.

Herczog Mária szerint anélkül, hogy kétségbe vonnánk az alkalmasságukat a feladatra, ez mindenképpen megnehezíti a képzésüket is.

A magyar nevelőszülők jóval több mint a fele él jelenleg kétezer főnél kisebb településeken, ahol lényegében semmilyen szolgáltatás nincs. „Az ország keleti részében fekvő, nagyon rossz állapotban lévő kistelepüléseken is egyre több gyereket helyeznek ki olyan körülmények közé, amelyek semmivel nem jobbak, mint ahonnan – döntően éppen anyagi, szociális problémák miatt – elhozták őket. Ez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek ebben a tekintetben nem kerülnek jobb helyzetbe a nevelőszülőknél: nem jutnak hozzá védőnői és gyerekorvosi ellátáshoz, sem minőségi oktatáshoz, más szolgáltatásokhoz.

Az egyetlen szerencséjük az lehet, ha a nevelőcsaládjukban szeretettel gondozzák őket”

– magyarázza Herczog Mária.

A húszas éveiben járó Laura másfél évig dolgozott az egyik tiszántúli nevelőszülői hálózatnál. A feladata többek közt a nevelőszülők toborzása volt, de azt mondja, nagyon szomorú példákat látott arra, hogyan épül le a nevelőszülői hálózat minősége. „Az, hogy a jelentkezők nagy része roma származású, alapvetően szuper is lehetne, hiszen nagyon sok roma gyerek vár nevelőszülőkre, de közülük nagyon sok idős pár is jelentkezett, és volt, hogy olyan körülmények fogadtak minket a házukban, ami egyáltalán nem volt alkalmas egy gyerek fogadására: szoba-konyhás ház, fűtetlen, kacatokkal teli kis szobával. Ilyenkor nem tudtuk javasolni a nevelőszülők felvételét, aminek viszont a szolgáltató nem örült, hiszen számára ez felesleges benzinpénz-kiadást és elfecsérelt időt és energiát jelentett.” Márpedig nevelőszülői hálózatok, amelyek egyébként mostanra kizárólag egyházi, vagy egyházi kötődésű civil fenntartókhoz tartoznak, a sikeres felvételben érdekeltek.

Oda kerül a gyerek, ahol éppen van hely

A gyerekek kihelyezésénél így Magyarországon nem valósul meg az a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott elvárás sem, hogy a családjából kiemelt gyerek azokhoz a nevelőszülők kerüljön, akik a fejlődési szükségleteinek és személyiségállapotának a leginkább megfelelőek. „Ezt nevezik matchingnek, azaz összepasszításnak. Emellett számba kellene venni a családok lakóhely szerinti lehetőségeit is, hogy a gyerek speciális szükségletei – például, ha krónikusan beteg vagy fogyatékossággal rendelkezik – helyben kielégíthetőek-e. Miután Magyarországon már évekkel ezelőtt totálisan bedugult a rendszer, és alig van szabad nevelőszülői hely, ehelyett egyszerűen oda kerül a gyerek, ahol éppen van hely, vagy ahol a zsúfoltság ellenére befogadják” – fogalmaz Herczog Mária.

A nevelőszülők megfelelő kiválasztására és szűrésére egységes szakmai protokoll sincs: nevelőszülő-jelölteknek egy 60 órás tanfolyamot kell elvégezni, de a tanfolyam részletes tartalmáról és a pszichológiai szűrésük jellegéről már az egyes szolgáltatók döntenek. A Fidesz-kormány 2010-es hatalomra kerülése után jelentős európai uniós támogatást kapott az ország arra, hogy új nevelőszülői képzést vezessen be, noha a korábbi program nagyon jól működött, de Herczog Mária szerint nem is az előzetes felkészítéseket kellene erősíteni, mert azok csak korlátozottan segítik a nevelőszülőket: inkább a gyakorlatban, az adott élethelyzetekben felmerülő problémák során kellene támogatni őket. „Fontos lenne, hogy a nevelőszülőt a kezdeti felkészítése után se hagyják magára, folyamatosan támogassák továbbképzésekkel vagy olyan önsegítő, esetmegbeszélő csoportokkal, amelyekben a náluk lévő gyerekek felmerülő problémáit meg tudják beszélni. Jelenleg ezek működése is nagyon esetleges.”

Ritka a hazagondozás

A hetvenes éveiben járó Csipák Péterné Irénke negyvenkét éve működik nevelőszülőként, azóta nem volt olyan nap, hogy ne lett volna a házukban nevelt gyerek: összesen több mint 150 gyerek fordult meg az otthonukban a pár napos babáktól a húszéves fiatalokig. A rendszerváltás előtti időkben a férjével ők voltak Magyarország első hivatásos átmeneti befogadócsaládja, így volt gyerek, aki csak heteket töltött náluk, és volt, akit ők adtak férjhez.

Egy tragédia vezette őket erre az útra, a második gyerekük fejlődési rendellenességgel született, 14 éves koráig kisbabaként ápolták, majd mikor a fiú meghalt, Irénke azt érezte, lelkileg jót tenne a családnak, ha befogadnánk magukhoz egy állami gondozott gyereket. Az ekkor érkező kislányt pedig annyira megszerették, hogy ezután sorra vállaltak újabbakat. „Minden gyerek, aki akár a kezét fel tudta emelni, számunkra egy csoda volt.” Volt olyan időszak, amikor 15 gyereket neveltek. Irénke is úgy fogalmaz, hogy kizárólag a pénz miatt lehetetlen ezt a munkát jól végezni. „Amikor egy gyerek bekerül a nevelőszülők családjába, igenis családtagként funkcionál, miközben végig azt a célt tartjuk szem előtt, hogy visszakerülhessen a vér szerinti családjához. Neveljük, amíg erre szüksége van, majd szeretettel tovább adjuk.

De aki azt mondja, hogy nem rázza meg lelkileg, amikor el kell engedni a gyereket, az nem mond igazat, de a nevelőszülőknek ezt meg kell tanulniuk kezelni.”

Gábor és Anna korábban nevelt egy harmadik fiút is, ő másfél évesen került hozzájuk, majd a vér szerinti apja jelentkezett érte, és ugyan viszonylag hamar kiderült, hogy a jó anyagi körülmények közt élő férfinél és családjánál jó helyen lesz a kisfiú, az elhúzódó adminisztráció miatt végül egy évet töltött a nevelőszülőknél, csak ezután került vissza az apjához. „Egyetlen papír intézése húzódott el egy évig, korábban pedig a kisfiú egy csecsemőotthonban töltött másfél évet az adminisztráció lassúsága miatt. Amellett, hogy nagyon fájdalmas volt tőle elválni, tudtuk, hogy jó helyen lesz a családjánál, de ezekkel a felesleges körökkel főleg a gyereknek okozunk lelki károkat, mert a biztonságos kötődés kialakulásának legfontosabb időszakait szakították meg. Ezeket a jeleket láttuk is a kisfiún: sokáig bármi baja volt, sosem sírt, és hónapok kellettek ahhoz, hogy a kortársaihoz hasonló módon ki tudja mutatni az érzéseit. Az ilyen traumákat meg lehetne spórolni” – mondja Gábor, és hozzáteszi: ha már egyfolytában a gyerek és a család fontosságát harsogják, akkor miért nem veszik kicsit komolyabban ezt az egyébként alapvetően jól kitalált rendszert?

„A nevelőszülőknél csodákat lehetne művelni, ha viszont a gyerekek nem kapnak megfelelő, szerető támogatást, gondoskodást, akkor felnőve minimális az esélyük a méltó emberi életre, jelentős részük tengődő hajléktalan, vagy függő lesz, esetleg börtönbe kerül.”

Magyarországon elenyésző a hazagondozások száma, azaz amikor a gyerekek visszakerülhetnek a vér szerinti családjukba. Herczog Mária szerint ennek az elsődleges oka az, hogy alig van esély arra, hogy a családok kikerüljenek a krízisekből, mivel az állam jórészt ebben is magukra hagyja őket.

A budapesti házaspár szerint sokakat az riaszt vissza a nevelőszülőségtől, illetve azért vállalják azt kizárólag a pénz miatt, mert „érzelmi alapon rettenetesen nehéz csinálni”. Ők például most attól félnek, nehogy a kisfiúk vér szerinti szülei elveszítsék a láthatási jogukat, ugyanis ekkor a gyerekek örökbefogadhatóvá válnak. „Mostanra annyira megszerettük a gyerekeket, hogy akár örökbe is fogadnánk őket, és valószínűleg ez lenne a legjobb dolog, ami történhetne velük. Csakhogy ilyen esetben az állam ezt megelőzi, és inkább áthelyezi a gyereket máshová, nehogy a nevelőszülő kiessen a rendszerből. Ha elvennék tőlünk őket, azt mi és a fiúk is nagyon megszenvednénk – mondja Anna. – Pedig egy ilyen helyzetben hol lehetne jobb helyen és ki szerethetné jobban a gyermeket, mint az a nevelőszülő, akivel már évek óta egy családban él, és aki hajlandó lemondani minden anyagi juttatásról, csak azért, hogy ne szakítsák ki a gyermeket ismét a megszokott környezetéből? A gyerek elsődleges érdeke a biztonságot és szeretetet nyújtó család, ezért támogatni kellene, hogy ha a vér szerinti egyszer végleg »kikerül a képből«, akkor

a gyerek abban a nevelőszülői családban maradhasson, ahol már ismerik, szeretik és akár örökbe is fogadnák, csakhogy gondoskodhassanak róla.”

Milkával vagy baltával

Annáék mindkét kisfiú vér szerinti anyjával tartják a kapcsolatot, azt viszont nehezen értik meg, hogy a kisebbik családon belüli fizikai és szexuális erőszak miatt letöltendő büntetését töltő apjának miért van láthatási joga. Egy másik, a gyermekvédelemben jártas szakember úgy fogalmaz: előfordul, hogy amikor egy nevelt gyerek érkezik a családba, vele együtt beengedik annak vér szerinti családját is, akik „szombaton csengetnek, és vagy Milkával, vagy baltával állnak az ajtó előtt”.

A rendszer logikája a gyakorlatban a pár szerint eleve úgy épül fel, hogy elsőként az állam érdekeit nézi, ezután a vér szerinti szülőét, ezután esetleg a nevelőszülőét, és a legkevésbé a gyerekekét.

Mindeközben a gyámhatóságoknál is sokszor évek telnek el, mire egy-egy gyerek aktájával foglalkozni tudnak, Herczog Mária azt mondja, a gyámhatóságok munkatársai szintén jelentősen túlterheltek és alulfizetettek, a gyámokhoz sokszor akár 40-50 gyerek is tartozik, és jó, ha havi egyszer ki tudnak menni egy-egy családhoz, miközben erre sok esetben gyakrabban lenne szükség. A leterheltség és az alulfizetettség miatt a szakemberek zöme pedig kiég vagy munkahelyet vált: a szakszolgálatoknál gyakran nem partnernek, hanem ellenségnek tekintik a nevelőszülőket, és a hatalmi helyzetüknél fogva autoriter módon viselkednek velük.

A bicskei ügy extremitása mellett a lelki és fizikai bántalmazás nemcsak jóval gyakoribb a gyermekvédelemben, de sok helyen elfogadott is. Az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos éppen egy évvel ezelőtt indított átfogó vizsgálatot a nevelőszülőknél élő gyerekek körülményeinek rendszerszintű feltárására, mert a hivatalához számos beadvány érkezett arról, hogy „a nevelőszülőkhöz helyezett gyermekek rossz tárgyi feltételek között élnek, őket a nevelőszülők bántalmazzák”. A jelentés pedig igazolta az állítást, miszerint

a nevelőszülők mind erkölcsileg, mind anyagilag a szociális ágazat perifériájára szorultak.

Hasonló problémákról számolt be az ombudsman az intézmények vizsgálatánál is.

Tömeges gyermekabúzus, ahol a rendszer bántalmaz

A tavalyi vizsgálat azt is kiemelte, hogy a nevelőszülői rendszer nincs kellően felkészülve a 0-3 év közötti, és a különleges szükségletű, vagyis fogyatékossággal élő, magatartási problémákkal küzdő, valamint pszichiátriai ellátásra szoruló gyerekekre. Az ő ellátásuk ugyanis állandó jelenlétet és figyelmet igényel, mellettük a nevelőszülő munkát sem nagyon tud vállalni, magyarázza Herczog Mária.

A csecsemők szempontjából a helyzet Magyarországon jelenleg kritikus: nagyjából 50-100 csecsemő „várakozik” hónapokon át kórházakban.

„A csecsemőotthonok harcos ellenzőjeként is kevés ennél gyerekellenesebb helyzetet tudok elképzelni. A hospitalizáció ugyanúgy káros, mert sem érzelmi biztonságot, sem egyedi figyelmet nem kap meg a kórházban egy kisgyerek. Nekik mindenképpen családban kell nevelkedniük.”

A szakember szerint a gyermekvédelem alapvető problémáiról a kormányzat tudatosan a pedofilok kiszűrésére összpontosít, és bár a pedofília valóban súlyos probléma, de a bántalmazások nagyon kis hányadát jelenti. Ami viszont jelenleg az ellátórendszerben történik, az szerinte tömeges gyermekabúzus, ahol a rendszer bántalmazza azokat is, akiknek ezt a helyzetet meg kellene oldani: a nevelőszülőket, gondozókat, segítőket. „Másrészt egy olyan országban, ahol évtizedek óta mást sem hallunk, mint hogy kevés gyerek születik, miért nem számít minden már megszületett gyerek? Tudjuk, hogy miért: mert a döntéshozók nem azokat a gyerekeket szeretnék láttatni, akik nehéz körülmények közé születnek, és ott is élnek.”

Gyermekvédelmi sorozatunk eddig megjelent részei:

Kedvenceink

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!