A Fidesz 14 éves kormányzása alatt, illetve a korábbi, ellenzékben töltött éveiben kitermelte a saját mindeneseit. Közülük sokak szakmai pályafutása valóban olyan, mintha néhányan mindenhez is értenének. Akad olyan, aki az öt Orbán-kormányban nyolc különböző államtitkári pozícióban próbálta ki magát, de ezek mellett azért más feladatra is jutott ideje, míg más mindig valamilyen nagyon összetett nevű miniszteri biztosi pozícióban szolgálta a hazát.
Hogy miért van a Fidesznek ennyi mindig visszatérő, vagy soha el nem engedett államtitkára és miniszteri biztosa, arra magyarázat lehet az is, hogy a párt nem áll olyan jól a fiatalabb generációja kinevelésével. Az újak sokszor megmaradnak a belépő szinten, feljebb pedig a sokat látott, a párthűséget már bizonyító politikusaikat vetik be, akik így viszont halmozzák a beosztásaikat. Ahogy az sem kizárt, hogy egyes emberekhez az adott miniszter valamiért nagyon ragaszkodik.
„Január 1-től az Agrárminisztérium államtitkáraként folytatom a munkám,
ami immár a nyolcadik államtitkári kinevezésem”
– büszkélkedett a Facebook-oldalán Tállai András államtitkár, kormánypárti országgyűlési képviselő, aki a kormány egyik legtöbb alkalommal bevetett politikusa. Tállai tíz és fél évet töltött Varga Mihály mellett, de korábbi munkahelye, a Pénzügyminisztérium megszűnt, mivel Vargából jegybankelnök lesz. A jogutód Nemzetgazdasági Minisztériumban nem, de egy egészen más területen találtak neki pozíciót: „Isten hozta Tállai Andrást az Agrárminisztériumban!” – köszöntötte új főnöke, Nagy István.
Tállainak messze nem az az első nagyobb váltása, az Orbán-kormányok egyik nagy túlélője, amennyiben a munkaköreinek számát nézzük. Ha a politikussal együtt említenék az összes korábbi, illetve jelenlegi kormányzati és politikai pozícióját, körülbelül így nézne ki a bemutatása: Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, majd parlamenti adóügyekért felelős államtitkára, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára, NAV-elnök, országgyűlési képviselő, polgármester és főszerkesztő.
Tállai végzettsége szerint közgazdász, politikai pályája előtt volt pénzügyi előadó, gazdasági igazgatóhelyettes egy szakmunkásképzőben, illetve néhány évig vállalkozó is. 1997 óta viszont csak közéleti munkái voltak. De ő sem államtitkárnak született, sorozatos kinevezései mellett azért neki is fel kellett jutnia a létrán: 1997-ben a mezőkövesdi képviselő-testületben kezdte, ekkor lépett be a Fideszbe is. ‘98-ban gyorsan szintet is lépett, az egyik Borsod megyei választókerület képviselőjeként bejutott az Országgyűlésbe. Itt azóta is legyőzhetetlen, a kétfordulós rendszerben mindig az első körben vitte a választókörzetét, 2014 óta pedig mindig egyre nagyobb arányú győzelmet arat. Az első Orbán-kormány alatt rövid ideig a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt, tagja volt a Borsod megyei közgyűlésnek, két cikluson keresztül, 2010-ig Mezőkövesdet is vezette polgármesterként.
2010 óta minden kormányban kapott államtitkári pozíciót Tállai András: volt a Belügyminisztériumnál, a Nemzetgazdaságinál és a Pénzügyminisztériumnál is. Eközben államtitkárként a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is vezette két évig, miután Vida Ildikó lemondását elfogadta a miniszterelnök. Tállainak ebben az időszakban az is belefért, hogy két adóügyekkel foglalkozó kiadvány, az Adóvilág és az Adó- és Vámértesítő főszerkesztője legyen, amiért ráadásul félmillió forintot kapott. Ezt akkor azzal indokolták, hogy a NAV mindenkori vezetője főszerkesztői, szerkesztési feladatokat lát el a szaklapoknál. A képviselő mindemellett hosszú ideje a Mezőkövesd Zsóry SE elnöke is.
A 2010 óta fideszes országgyűlési képviselő Budai Gyula a legfurább, legösszetettebb nevű pozíciókat kapta meg az elmúlt 15 évben. Bár Budai az utóbbi időben leginkább odaszólogatós kommenteléssel hívja fel magára a figyelmet, több érdekes pozíciója is volt a kormányokon belül. 2010-ben már miniszterelnöki megbízottként kezdte Orbán mellett, az „állami földek jogellenes elherdálásával” foglalkozott, ekkor még választókerületből megválasztott országgyűlési képviselő is volt. Az „elherdálás” vizsgálata után már 2010 novemberében megkapta az elszámolási és korrupcióellenes kormánybiztos szerepkört is. Feladata a korábbi szocialista kormányok privatizációs és egyéb ügyeinek a vizsgálata volt. Ezt a munkáját egészen 2012 őszéig végezte, annak eredményességét sokat vitatták.
2012-ben aztán ő is államtitkárrá nőtte ki magát, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál helyezték el, ezt a tisztségét 2014 júniusáig töltötte be. Ezután államtitkárból ismét miniszteri biztossá lépett elő, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál: Oroszország Által Elrendelt Embargóból Fakadó Külgazdasági Intézkedésekért Felelős Miniszteri Biztos lett az új titulusa. Vagyonnyilatkozatai alapján 2022-ig valamilyen formában végig miniszteri biztos maradt a külügynél. Az ötödik Orbán-kormányban új megnevezést kapott kormánybiztosi beosztása, a politikus jelenleg a „szankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért” felelős miniszteri biztos. Ezt a kinevezését 2024 júliusában újabb, legalább két évvel meghosszabbították.
Budai rendszeresen együtt járja a világot Szijjártó Péter külügyminiszterrel. Olykor EU-n belüli útjaira kíséri el főnökét, de ott volt Szijjártó legutóbbi moszkvai látogatásán is, ahol a „békéről tárgyaltak”. A 10 éve a külügynél dolgozó, jogász végzettségű politikus parlamenti életrajza szerint két nyelven, angolul és oroszul is beszél, de csak alapszinten.
Fónagy János is sorban járta a minisztériumokat. A politikus még az első Orbán-kormány alatt közlekedési és vízügyi miniszterként kezdte, de tárcája nem 1998-ban, hanem csak 2000-ben jött létre, amikor a hírközlési és a közlekedési minisztériumot szétszedték. Fónagy a 2010-es kormányváltás után azonnal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkáraként tért vissza, ezt a pozíciót egészen 2018-ig, a minisztérium megszüntetéséig töltötte be.
A képviselőnek viszont találtak új helyet: a következő ciklusban, négy évig a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára volt. A 2022-es kormányalakítás után Fónagy János a Miniszterelnök Kabinetirodához került, szintén államtitkárként, de Rogán Antal mellett csak fél évet töltött. 2023 óta már Nagy Márton mellett dolgozik államtitkárként, eleinte a Gazdaságfejlesztési Minisztériumban, majd a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Államtitkári szerepei mellett volt a „közösségi közlekedés átszervezéséért felelős” kormánybiztos, a rezsicsökkentés kormányzati koordinátora és a „kötött és nem kötött pályás helyközi közösségi közlekedés menetrendi szintű összehangolásáért felelős” miniszterelnöki kormánybiztos is.
A jogász végzettségű Fónagy politikai pályafutása egész régre nyúlik vissza: a rendszerváltás előtt a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja is volt, de politikai tisztsége itt nem volt, 1985-ben ki is lépett. 1993-ban lépett be a Fideszbe, első közéleti szerepeit is ekkor kapta, de előtte volt jogtanácsos, ügyvezető igazgató és igazgatóhelyettes is különböző vállalatoknál.
Nem áll jól a Fidesz az utánpótlásból
Az államtitkári és miniszteri pozíciókat halmozó politikusokban közös, hogy végig kitartottak a Fidesz mellett, sőt Tállai még a választókerületében is tudott bizonyítani. Az, hogy ugyanazoknak az embereknek újra és újra találnak helyet a kormányban, annak is a tünete, hogy a kormánypárt nem áll jól fiatalokból. A Fidesz alapító, első generációja közelít a nyugdíjas korhoz, Orbán Viktor például idén lesz 62 éves. Mivel visszavonulásáról se ő, se más nem beszélt, kénytelenek a tapasztalattal felvértezett politikusaikat mindenhol kipróbálni.
Azt tavaly már maga a miniszterelnök is bejelentette, hogy keresik a „vagány fiatalokat”. Elmondása szerint „nemzeti érzelmű, bátor fiatal harcosokra” van szükségük, Orbán a ma 20-30 éves a fiatalokra bízná a hosszabb távú, 20-25 éves nemzetstratégiai terveinek befejezését. A Fidesz most próbálja aktív, idősebb politikusait fiatalosabb színben feltüntetni, ennek volt egyik eleme, hogy a többséget, de leginkább az országgyűlési képviselőket a TikTokra parancsolták. Megjelent például a 65 éves Tállai András is, aki néha másfél perces videókban, rezzenéstelen arccal mondja fel épp aktuális üzenetét. Ez a pörgős, rövid tartalmakból felépülő közösségi oldalon nem kifejezetten ideális.
Az nem Tállai vagy csapata hibája, hogy nem gyártják le a legmenőbb TikTok-trendeket és nem Instagram-sztorikban mutatja be a képviselő mindennapjait. Olyanok, akiknek ez igazán testhezálló feladat lenne, nem igazán érkeztek az utóbbi években a párthoz. A Fidesz ifjúsági szervezetéről, a Fidelitasról az utóbbi időben leginkább az izzadságszagú fővárosi akciók miatt lehetett hallani. A legfrissebb, kevésbé ismert generációjuk épp itt, a Fővárosi Közgyűlésben próbálja ki magát, a korábban szintén Fidelitasból indult Szentkirályi Alexandra vezetésével.
Tavaly ráadásul az Orbán által 2021-ben méltatott, a következőnek szánt „Gulyás Gergőék és Szijjártó nemzedéke” két nagy veszteséget is elszenvedett. A kegyelmi botrány miatt a „fiatal, és fantasztikus” női vezetőtől, Varga Judittól és Novák Katalintól el kellett köszönniük a kormánypártoknak. A két, negyvenes évei elején járó nő helyére két férfit találtak: Varga helyét a korábban több államtitkári pozícióban kipróbált, 52 éves Tuzson Bence vette át; Novákét pedig az Alkotmánybíróság 68 éves elnöke, Sulyok Tamás.
Ennek ellenére érkeznek a harmincas államtitkárok – legtöbben Szijjártó Péter minisztériumban vannak –, és a tapasztalt fidelitasosokat is egyre több helyen próbálják ki. Az idősebb, több helyen megfordult politikusoknál viszont szempont lehet, hogy ők megbízható, a Fidesznek jól bevált emberek. Az Orbán által kinevezett minisztereknek pedig nem kell attól tartaniuk attól, hogy államtitkáruk vagy épp miniszteri biztosuk a nyakára nő vagy felesleges kellemetlenséget okoz. Ráadásul ők olyan pártkáderek, akik egy esetleges kormányváltás után nyugodtan, különösebb feltűnés nélkül távozhatnak majd.