Karsai Dániel segítői kapták az RTL „Az Év Embere”-díját
2025. január 3. – 19:30
Karsai Dániel segítői kapták a 2024-es „Az Év Embere”-díjat, amit 12 éve hirdet meg az RTL Hírigazgatósága. Azt írták, hogy az RTL Híradó nézőitől Frank Evelyn ügyvéd, Márkovics Ákos ápoló és Karsai Dániel testvére, Karsai Péter kapta a legtöbb szavazatot, mert élete utolsó pillanatáig együtt küzdöttek a gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogásszal az egyre nehezebb mindennapokban, és az életvégi döntések jogáért vívott úttörő harcban is. 2023-ban a szeptemberben, ALS-betegségben meghalt alkotmányjogász kapta a díjat.
Karsai Dániel segítői, öccse, Karsai Péter és Márkovics Ákos még 2023. végén adott páros interjút a Hvg.hu-nak, ebben többek között arról is beszéltek, milyen érzés a családnak, a testvérnek vagy a segítőnek átélni egy nyilvánosság előtt vállalt halálos betegséget.
A 47 évesen meghalt Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS-betegséget. Állapota rohamosan romlott, 2024. március végén tüdőgyulladás miatt került kórházba, ahonnan később kiengedték, de utolsó időszakában már lényegében semmit sem tudott egyedül csinálni, mindenhez segítségre volt szüksége. Május közepén adott interjút a Telexnek, akkor már alig lehetett érteni, amit mond.
Karsai Dániel kiállásával egy eddig tabunak számító témát, az eutanáziát emelte be a közbeszédbe, ezzel olyanoknak is erőt adva, akik hozzá hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Karsai Dániel készült arra, mi lesz, ha már nem éri meg, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletet hozzon az ügyében. „Lehet, hogy ennek az ügynek mi nem haszonélvezői, hanem mártírjai leszünk” – mondta egy sajtótájékoztatón. Még életében kérvényezte, hogy halála esetén testvére vihesse tovább az ügyét, amiben végül számára nem kedvező döntést hozott a strasbourgi bíróság.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szeptember 3-án elutasította Karsai fellebbezését is, így jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát. Az ítélet után Karsai azt mondta az RTL-nek: „Nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott.”