Az antifa-ügy harmadrendű vádlottjának védője vitatja azt, ahogy a nyomozók védencét azonosították
2024. december 4. – 12:58
frissítve
Tévesen azonosította a rendőrség a védencét, állította az antifa-ügy harmadrendű vádlottjának védője az ügy szerdai tárgyalásán, melyen az ügyészek videofelvételeket mutattak be. Rajmon Balázs, a bűnösségét korábban tagadó német nő, A. C. M. védője szerint ezek alapján azonosították tévesen védencét, aki jelenleg az ügy egyetlen olyan vádlottja, aki ellen folyik eljárás.
Az ügy másodrendű vádlottja, egy német férfi 2024 januárjában az ügy előkészítő ülésén bűnösnek vallotta magát, és lemondott a tárgyalási jogáról. 3 év fegyházbüntetést kapott, és kiutasították 5 évre Magyarországról. Májusban aztán a Fővárosi Ítélőtáblán enyhítették a büntetését: másodfokon egy év tíz hónap börtönt kapott. Előzetesen úgy volt, hogy őt is meghallgatja szerdán a bíróság, ő azonban megtagadta a vallomástételt, csak annyit mondott, hogy ismeri A. C. M.-et, az ügy harmadrendű vádlottját.
Az ügy első rendű vádlottja Ilaria Salis, akit a nyáron EP-képviselőnek választottak Olaszországban. Mivel képviselőként mentelmi joga van, fel kellett függeszteni az ellene folyó eljárást. Szerdán Sós József bíró is megerősítette, hogy eljutott az Európai Parlamenthez (EP) a Fővárosi Törvényszék kérelme, hogy függesszék fel a mentelmi jogát, erről az EP jogi bizottsága dönthet majd. Mielőtt még EP-képviselőnek választották júniusban, Salist májusban hatalmas sajtóérdeklődés mellett hallgatta a tanúkat a Fővárosi Törvényszék dísztermében.
A politikust az eljárás felfüggesztéséig azzal vádolták, hogy egy külföldi antifasisztákból álló csoport vezetőjeként 2023 februárjában, két társával öt alkalommal megtámadtak idegeneket. A vád szerint azért verték meg őket, mert azt gondolták róluk, hogy a szélsőjobboldali szervezetek körében népszerű Kitörés Emléktúrára jöttek. Az áldozatok közül négyen súlyos, öten könnyebb sérüléseket szenvedtek. 2023 őszén vádoltak meg három feltételezett elkövetőt: két német és egy olasz állampolgárt, akik egy 2017-ben, Lipcsében alapított szélsőbaloldali szervezet tagjai voltak.
Az ügy szerdai ülésén A. C. M., a harmadrendű vádlott nem volt jelen. Védője erősen vitatta a nyomozók álláspontját arról, hogy valóban védence szerepel a felvételeken. Kifogásolta például, hogy a nyomozók egyszerűen ruházat alapján azonosították be A. C. M.-et a videókon, miközben az egyik felvételen nem is fehér nadrág volt a német nőn, ahogy azt a nyomozóhatóság állította, hanem sötétszürke. A szerdán bemutatott videókon főleg az látható, hogy a nő egy társával – a nyomozók szerint az elítélt másodrendű vádlottal – budapesti élelmiszerboltokban vásárol magának különböző termékeket.
Szerdán A. C. M. ügyvédje, Rajmon Balázs indítványozta, hogy védencének ügyét különítsék el a többitől. Ezt azzal indokolta, hogy az eljárás rendkívül hosszúra fog nyúlni, ha együtt kezelik a többi gyanúsítottéval, és így próbálják bebizonyítani, hogy a támadásokat bűnszervezetben követte el a harmadrendű vádlott.
Rajmon azt mondta, akár 6-8 év is lehet, mire bíróság elé kerül az összes gyanúsított. Azért becsüli ilyen hosszúra az eljárást, mert sok feltételezett elkövetőt még meg se tudott vádolni az ügyészség. A hatóságok egymásra várnak, az ügyben több ország állampolgárai is érintettek. A BRFK novemberben kérdésünkre azt felelte, hogy az ügy miatt Franciaországban elfogott albán, és Németországban elfogott német állampolgár kiadatásáról zajlanak az egyeztetések.
Sós József bíró március 6-ra tűzte ki a következő tárgyalási napot.