Szomorú, de a magyar az ilyen sajnos

Miután biohulladékos sorozatom előző részében megírtam, hogy elvileg hiába indult már el a rendszer, alig látni Lágymányoson biokukákat, cserébe panaszkodó lakókat és társasház kezelőket találtam, megkértem a MOHU Budapestet, hogy mutassák meg az ő oldalukról is a problémákat. Végigkísérhettünk egy biohulladékos begyűjtést, amin a kukások megmutatták, hogyan ürítik ki a kikészített kukákat, hogyan és mivel mossák ki azokat, majd elkísértük őket a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. (FCSM) Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepén található biogázüzemébe, ahol azt is megnézhettük, hogy mi történik a begyűjtött ételmaradékkal és biohulladékkal.

Vidéken nagy keletje van a kukáknak, abban tárolják a cefrét

Csütörtök kora reggel érkezünk Pesterzsébetre a Lajtha László utcába, ahol február végén elsőként indult el a biohulladékos begyűjtés pilot programja Budapesten. Mivel a kukásautónk még sehol sincs, elkezdjük körbejárni a házakat és felkutatni a barna kukákat. Az utca elején lévő háznál hiába is keressük, sehol sem látunk ilyet. Becsöngetek hát egy random számon a kaputelefonon, és megkérdezem, hogy hol tartják a ház biokukáját.

A telefont felvevő férfi azt mondja, várjam meg, mindjárt kijön és elmeséli. „Egy hónapot, ha használtuk, de aztán tiszta kukac lett a kuka, jött rá a légy is. Undorító volt az egész, nem lehetett lezárni a fedelét azzal a kallantyúval, mert akkor azt élő ember többet ki nem nyitja. Meggyűlölte az egész ház. Megvártuk, amíg jöttek kimosni, aztán levittük a pincébe, már senki sem használja” – mondja az idős úr. A beszélgetéshez csatlakozik egy éppen hazaérkező középkorú nő is, aki nem érti, hogy ki találta ki ezt és minek. „Velünk ne szórakozzanak, eltettük a francba”, kontráz rá. (Arról, hogy mi ez az egész és mi értelme van, a Kukaokosító: minden, amit a biohulladék szelektív gyűjtéséről tudni kell című cikkünkben írtunk bővebben.)

Tovább megyünk a következő házhoz, ott egyetlen darab barna kukát látunk a többi szemetes mellett, ami meglepő, mert ennél biztosan többet kapott a tízemeletes ház, elméletben ugyanis 25 lakásonként járna egy 120 literes kuka. Abban az egy darab kukában viszont nincsenek kukacok, igaz biohulladék is alig. Az alján van valamennyi alma-, répa és tojáshéj, de a tetején ott pompázik három egyáltalán nem odavaló műanyag zacskó. A szatyrokon áttűnik, hogy az egyikben három zsömle, a másikban valami rózsaszínű ruha, a harmadikban papírzsebkendő halmok és egy porzsák van – nem fognak örülni a kukások, ha meglátják.

Még két háznál próbálkozunk, az egyiknél nem látunk biokukát, a másik ház előtt szintén csak egy darab van. Ott a gondnok azt mondja, szerinte szeretik az emberek és használják is, mert ő mozgatja a kukákat, és rendszerint nehéznek találja. Egy idős házaspár jön ki a házból, de ők nem használják, mint mondják, lustaságból. Kaptak ugyan kis gyűjtőedényt, de nem szoktak még rá – igaz, kedvet sem kaptak hozzá.

„Nagyon nehezen zárható le a teteje, és ezért nagyon sokan nyitva hagyják, gondolja el, hogy mi volt itt a dinnyeszezonban. Nem gusztusos, na, nekem ezt nincs kedvem fogdosni naponta”,

mondja az asszony.

A Mol MOHU ígérete szerint egyébként módosítani fogják a kukák zárószerkezetét a könnyebb kezelhetőség érdekében, ezért jövőre, amikor már további egymillió embernek teszik elérhetővé a rendszert, már ezeket az új kukákat fogják kiosztani. (Bár a Mol MOHU tavaly decemberi sajtótájékoztatóján még az hangzott el, hogy jövőre 1,5-2 millió embernek teszik elérhetővé a begyűjtést, most a pilot program tapasztalatai alapján úgy döntöttek, hogy egyelőre megfontoltabban fognak haladni.)

Mivel még mindig nem érkezett meg a kukásautónk, tovább sétálunk a János utcába. Ott négy ház közül mindössze egynél látunk két darab barna kukát, az egyikben rendesen szelektált biohulladék van, de a másikban egyértelműen kommunális hulladék, a zacskó tetejére pedig elegánsan rádobva egy műanyagszíjas karóra.

A másik három háznál sehol semmi. Az egyik kapualjban három nő beszélget, kérdésünkre elmondják, hogy volt nekik barna kukájuk, némelyikük használta is, de aztán egyszer csak eltűnt, szerintük ellopták, mert sok besurranó tolvaj van a környéken, lakásokat is törnek fel. Kérdezem, hogy de hát mire kéne bárkinek is egy kuka, azt felelik, hogy „vidéken nagy keletje van a kukáknak, abban tárolják a cefrét, biztos arra kellett a tolvajnak”. Kérdezem, hogy kértek-e a MOHU-tól újat, de azt már nem tudják, a gondnok nekik nem mondta.

A másik két házba már nincs időnk becsöngetni, mert felhívnak a kukások, hogy megérkeztek a Lajtha László utcába, menjünk a 26-os szám elé.

Nem hideg vízzel lögybölünk, forró vízzel mosunk

A kukásautóból három férfi száll ki, köztük Tamás, ő a rangidős az autón. Azt mondja, hajnali fél ötkor kezdtek Lágymányoson, és már lejárták Csepelt is – egyelőre ebben a három kerületben indult el a biohulladékos rendszer –, a címlistájukon 776 társasház van. Szerinte jobban működik a rendszer, mint ahogy azt az emberek gondolják, de azért „persze vannak bajok. Nagyon vegyes a tapasztalatunk, nehéz ránevelni az embereket, hogy helyesen szelektáljanak”. Példaként elmondja, hogy Budán az egyik biokukában aszfaltot találtak, „általában, ha olyat látunk a kukában, ami nem odavaló, akkor kézzel kiszedjük és nem szólunk, de ott azért cetlit tettünk a kuka fülére, amiben felszólítottuk a társasház közös képviseletét, hogy távolítsa el belőle”.

Mesélem neki, hogy mi mindent találtunk azokban a kukákban, amiket még csak most fognak üríteni, amire azt mondja, hogy „az ilyen tartályokat kommunális hulladékként tudjuk üríteni, nem mehetnek be a kukásautóba, mert akkor azt az FCSM nem fogja befogadni, mert nem tiszta anyag”.

A 26-os ház előtt álló három kukát kihúzzák az utcára, a tetejét felnyitják, belenéznek és miután úgy tűnik, hogy „tiszta anyag van benne”, a kukásautó liftje felemeli azokat, a tartalmuk pedig befordul belsejébe. „Most jön a magic”, mondja Tamás, és forró gőz csap fel az autó körül. „Nem hideg vízzel lögybölünk, forró vízzel mosunk”, szúr oda a múltkori cikkünkben megszólaló gondnoknak. Majd hozzáteszi, hogy ráadásul a forró víz mellett mosáskor a kukában körbeforog egy kefés fej is, „és az rendesen az aljáig kikaparja belőle a leragadt mocskot”.

De amikor leeresztik az első kukát és belenéz, azt mondja, „na, ez most pont nem jött össze, valami főzelékszerű cucc van beleragadva”. Úgyhogy előveszi a kukásautó oldaláról a „lándzsás mosót”, ami ránézésre egy magasnyomású vízcsőnek néz ki, és kézi vezérléssel újra átmossa. A főzelék kijött, a kuka mehet vissza a ház elé.

Tamás szerint sokáig keresték a kollégák, hogy milyen kukásautó alkalmas az ilyen típusú begyűjtésre, végül a Stummerre esett a választás, „ez a kukásautók Rolls-Royce-a, teljesen zárt rendszer, teljesen kifolyásmentes”, mondja büszkén. Bár azért hozzáteszi, hogy kukát mosni sajnos nem minden időjárási körülmény között fognak tudni vele.

„Tavasztól őszig sima, de télen, vagy ha plusz 5 fok alá csökken a hőmérséklet, akkor csak üríteni fogunk tudni, mert a benne maradó víz miatt másnap reggelre elfagyna a jármű, úgyhogy 100 millió forint huss. Ha kemény tél jön, akkor nem lesz kukamosás, de ha kint állnak az utcán a kukák, akkor nem is lesz rá szükség, mert hamarabb fog megfagyni, ami bennük van, minthogy megrohadna”.

Üzenem a gondnoknak, hogy ne mossa ki vegyszerrel

Amikor említem neki, hogy az előző cikkemben az egyik gondnok a vegyszeres mosást hiányolta, azt mondja, hogy ezt a biokukánál nem is lenne szabad csinálni. „Nem lehet vegyszerrel mosni, mert nem bomlik le biológiailag, és a vegyszeres hulladékot nem vihetjük be az FCSM-hez. Minden egyes ürítésnél egy kis gyűjtőpohárral mintát vesznek a jármű hátuljából, ha abban bármi vegyszert kimutatnak, akkor nem veszik át a szállítmányt, mert tönkremenne a biogázüzem. Szóval üzenem a gondnoknak, hogy ne mossa ki vegyszerrel, mert nem fogjuk tudni elszállítani a kukáik tartalmát”.

Tovább indulunk, a következő ház egyik barna kukájában nejlonzacskót, cigis dobozt, ragacsos üdítős üveget találnak. Balázs nem teketóriázik, kesztyűs kézzel belenyúl és kiveszi, majd elsétál vele a szelektív kukákhoz és kidobja. Mikor látja az elkerekedett szemeimet, azt mondja, ez csak természetes, ez a dolga, „de néha nyakig olyan vagyok miatta”. A kézi válogatást viszont csak akkor csinálják, ha kevés szennyező anyagot látnak benne ránézésre, de ha mondjuk, tele van a kuka, és az alján van egy műanyag doboz, azt nem látják, az sajnos megy bele a kukásautóba. Itt is kimossák a kukákat, szerencsére ezekben nem volt főzelék, gyorsan megvannak vele. Ahogy leemelik őket, még gőzölögnek.

Arra a kérdésemre, hogy szerintük elegendő-e a heti kétszeri begyűjtés azt mondják, hogy jelenleg még a heti egy is elég lenne. „Hétfőnként több a szemét a kukákban, mert az emberek inkább hétvégenként főznek. Hét közben inkább a munkahelyükön esznek, így csütörtökönként kevesebb mennyiséget találunk”. De azért ebben is vannak eltérések, mutatnak is egy fotót, amit a Fehérvári úton készítettek hajnalban, egy szinte teli kuka van rajta, ez volt a mai rekord. Egyébként a kukások rendszeresen készítenek képeket a kukák tartalmáról, főleg persze a problémásabbakról, hogy ha később viták lennének valamelyik társasházzal, akkor legyen a kezükben bizonyíték.

Ahány kukát itt megnézünk, egy sem kukacos, meg is kérdezem tőlük, hogy ők már találkoztak-e olyan kukacos kukákkal, mint amilyeneket én az Etele úton múltkor láttam. Azt mondják, hogy

„nézze, lehet finnyáskodni, de egy 40 fokos nyári napon bármilyen kuka két nap múlva kukacos lesz, mindegy, hogy az bio, szelektív vagy kommunális. Ez van, ilyen az éghajlatunk. De mi, ha ezt meglátjuk, akkor nemcsak havonta egyszer, ahogy az elő van írva, hanem akár minden héten kimossuk a tartályokat”.

Tamás egyébként ki van bukva arra a házra, ahol a gondnok azt állította nekünk, hogy hetekig nem vitték el a biokukáikat. „Könyörögtünk nekik, hogy vigyék ki a Tétényi út sarkára a kukákat, mert egyszerűen nem tudunk oda ezzel az autóval betolatni. Egyszer megpróbáltuk, és a padka miatt egy jó ötcentis darab letört a kerékgumiból. Kellett szólnom a bentieknek, hogy ez így nem lesz jó, mert defektet fogunk kapni. Mondtuk nekik mi is szóban, a kollégák meg leveleket küldtek nekik, mire nagy nehezen felfogták, és már kihúzzák a kukákat. Azóta rendesen le is ürítjük, ma reggel is ott voltunk, és elvittük, ami benne volt”. Balázs azért azt is hozzáteszi, hogy az ilyen házak inkább a kivételek közé tartoznak, többnyire gond nélkül megy a begyűjtés.

Már ahol megy, ugye. Megemlítem nekik azt a házat, ahol levitték a pincébe a kukákat és nem használják. „Minden rendszer nehezen indul, nem kéne ilyen gyorsan feladni”, mondja Tamás. Szerinte nem nagyon tudnak az ilyen házakkal mit kezdeni, „megpróbáljuk őket még egyszer kiértesíteni, hogy próbálják ki újra, de ráerőltetni senkire nem lehet ezt”.

Szomorú, de a magyar az ilyen sajnos

Mire végzünk a pesterzsébeti címekkel, már fél 11 van, elindulunk az FCSM Meddőhányó utcai telephelyére. Kérdezem, hogy mit tippelnek, mennyit gyűjtöttek be a három kerületben, azt mondják, alkalmanként 1000-1500 kiló van az autóban, most is ilyesmi lehet, de nemsokára kiderül.

A telephelyen a főúton van egy kisebb emelkedő, ami alatt egy hatalmas mérleg van, felette pedig egy kijelző, amikor ráhajt a kukásautó 18 800 kilót mutat – ez a jármű össztömege a rakománnyal együtt. Befordulunk üzemépületek és a biogázerőművek tornyai között egy kisebb térre, ahol egy földbe süllyesztett, hatalmas emésztőnek kinéző garat van. Belenézve nem túl szívderítő a látvány.

Sütőtökök, almák, narancsok, karfiolok zúdulnak be a hatalmas torokba a kukásautóból, már ami felismerhető formában maradt, egyébként sűrű, szálas trutyinak néz ki a rakomány. Néhol azonban kikandikál néhány tömött zacskó, egy-egy konzervdoboz és egy jó másfél literes mosószeres flakon is. Elképedésemre azt mondják, hogy ez sajnos máskor is előfordul, „szomorú, de a magyar az ilyen sajnos.”

Ürítés után a kukásautó belsejét egy slaggal kimossák, majd lefertőtlenítik a kerekét, de sietniük kell, mert épp érkezik egy szippantós autó üríteni a hulladékfogadó berendezés garatjába. A kukásautó kifordul a főútra és újra ráhajt a mérlegre: a számláló 17 070-en állapodik meg, tehát a biorakomány ezúttal több lett, mint gondolták: 1810 kiló.

Elbúcsúzunk Tamáséktól, akik azt mondják, nekik még nem ért véget a műszak, most elmennek a MOHU Budapest észak-pesti telephelyére, ahol a kukásautóból teljesen leengedik vizet, hogy fagytalanítsák éjszakára. Aztán a „Rolls-Royce” hétfő hajnalig pihenhet, legközelebb akkor indulnak vele begyűjtő körútra.

Úgy működnek mint a mi bendőnk, csak több biogázt termelnek, mint mi egy bableves elfogyasztása után

Barabás Győző, a Fővárosi Csatornázási Művek környezetgazdálkodási igazgatója magyarázza el nekünk, pontosan mit is láttunk az előbb. „Ami a MOHU Budapest beszállításából érkezik hozzánk, az nem más, mint humán élelmezésre már nem alkalmas, abból visszamaradt hulladék, magyarul lakossági eredetű moslék”.

Az FCSM-nek a MOHU Magyarországgal szolgáltatási szerződése van a biohulladék befogadására és hasznosítására, évi 8300 tonna mennyiségben – ez a keret még jó darabig elég is lesz, ugyanis az FCSM-be a MOHU által beszállított szállított konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék mennyisége idén szeptember végéig mindössze 35 tonna volt.

Ezen a telephelyen ők mindenféle szervesanyag-tartalmú anyagot hasznosítani tudnak. A hasznosítás tulajdonképpen fermentálást, magyarul rothasztást jelent, amit ezekben a nagy szürke és zöld tornyainkban végzünk”. Mint mondja, a biogázüzem egy olyan alapszubsztrátum bázissal rendelkezik, ami nem más, mint a szennyvíztisztítás során keletkező iszap, ez ugyanis baktériumokat, szerves anyagokat, nyomelemeket tartalmaz, amihez biológiailag bontható szerves anyagot lehet hozzá adagolni, és működik a fermentáció.

„Ha csak önmagában a moslékot kéne rothasztani, akkor az szén-dioxidot bocsátana ki. Itt azonban a szennyvíziszap ezt kibalanszírozza, hiszen van benne kalcium-karbonát, kalcium-hidrogén-karbonát, és ez eltolja a folyamatot a szén-dioxid irányából a metánképződés irányába”.

A kémiához mit sem értők számára az igazgató mindezt úgy fordítja le, hogy

„amit az emberi szervezet meg tud emészteni, az a mi biogázüzemünknek jó. Tehát ezek a nagy rothasztó tornyok, valójában egy nagy bendőnek is nevezhetőek, hiszen ugyanaz a fermentációs folyamat zajlik le bennük, mint bennünk. Csak ezek több biogázt termelnek, mint mi egy bableves elfogyasztása után”.

A csomagolás nem mehet a biokukába, mert a hulladékhegyeket szaporítanánk vele

Az általuk feldolgozott hulladék azonban nemcsak a szennyvíziszap és a biokukák tartalma, hanem hozzájuk viszik például az élelmiszerüzletekből a különböző lejárt szavatosságú élelmiszereket, az eladhatatlan zöldségeket, gyümölcsöket, a közétkeztetésből és az éttermekből származó ételmaradékokat – de tulajdonképpen bármilyen szervesanyag-tartalmú, biológiailag bontható hulladékot befogadnak, ami nem veszélyes anyag.

A rothasztó tornyokban nagyjából 38 Celsius-fokon 15 nap alatt a beszállított szerves anyagokból metán tartalmú biogáz termelnek, amit tisztítás (kéntelenítés és szűrés) után rávezetnek a biogázmotorokra, amelyek aztán elégetik és így elektromos áramot termelnek. „Ez a 2023-as évben azt jelentette, hogy ezen a telepen 120 százalékban megtermeltük saját magunknak az elektromos áramot, és a
fölösleget a nemzeti hálózatra kitápláltuk. Tehát nekünk nemcsak a logónk zöld, hanem meg is valósítjuk a zöld gondolkodást”, mondja az igazgató.

Az FCSM biogázüzeme még ezen kívül is szolgál környezetvédelmi célokat, hiszen az eljárás során stabilizálják a hozzájuk bekerülő szennyvíziszapot, vagyis kivonják belőle a szerves anyagokat. Így amikor a maradék iszap kikerül a környezetbe hasznosításra (például tájsebeket kezelnek vele vagy felszámolt bányákat rekultiválnak), akkor már nem tud újabb rothadási folyamat elindulni a természetben, vagyis sem szén-dioxid, sem egyéb üvegházhatást generáló gázok már nem távoznak belőle.

Arra a kérdésemre, hogy de mi lesz azokkal az élelmiszerekkel, amik csomagolással együtt érkeznek a telepre, Barabás Győző azt mondja, hogy szerencsére erre is felkészültek. A garatban van egy saját fejlesztésű berendezésük, ami ki tudja válogatni a biogázüzembe nem való anyagokat, „a papírt, a műanyagot, a kést, villát, kanalat, de még a felmosórongyot is”, a rothasztó tornyokba így már csak a tiszta szerves anyag kerül bele.

A rendszer a szűrőn fennakadó csomagolást egy csövön keresztül egy konténerbe juttatja ki, aminek a tartalma egyelőre a pusztazámori hulladéklerakóba kerül – éppen ezért semmiképpen nem biztatnak rá senkit, hogy mondjuk a lejárt tejfölét dobozzal együtt dobja ki a biokukájába, és így a hulladékhegyeket szaporítsa. Ha ugyanis a műanyag csomagolást a szelektív gyűjtőbe dobja ki, akkor újrahasznosulhat.