„Üzenem a MOHU-nak, hogy ez egy elmebaj”

A MOHU előző cikkemben arra a kérdésemre, hogy Budapesten most összesen hány kerületben és pontosan hol folyik a biohulladék szelektív gyűjtése, azt válaszolta, hogy „a fővárosban jelenleg a XI., XX. és XXI. kerület egyes társasházi övezetei érintettek, a pontos utcalista a honlapon megtalálható térképes formátumban.” Kiválasztottam egy olyan környéket Budapesten, amit valószínűleg mindenki ismer, és elkezdtem körbejárni a XI. kerület néhány utcáját.

A Móricz Zsigmond körtéren kezdtem a kaputelefonok nyomkodását, és ahol beengedtek, a kukák feltérképezését.

Miután a harmadik házban is sikertelenül jártam, vált egyértelművé, hogy ezen a térképen valami nagyon félrement: többnyire értetlenség fogadta a kérdésemet, hogy mik a lakók tapasztalatai a barna kukákról, a többségnek konkrétan fogalma sem volt arról, hogy miről próbálom őket faggatni.

Egy középkorú férfi volt az egyik kivétel, ő legalább értette, hogy miről beszélek. Miután beengedett a házba, azt mondta, „nem tudom, hogy mi ez a térkép, de mi nem kaptunk még olyat, ott vannak a kukák, nézze meg, csak sárga, kék, meg zöld van, barna nincs. Én egyébként Franciaországban élek, egy kisvárosban Párizstól délre, még ott is csak most kezdik el bevezetni”, tette hozzá.

„Minden szarra tudnak kampányokat szervezni, a Rogánék miért nem ezzel foglalkoznak?!”

Sok kaputelefonálás és házakba bekéredzkedés után végre eljutottam egy közös képviselőhöz. Ő azt mondta, hogy annyit tud az egészről, hogy nemrégiben a MOHU-tól kapott egy levelet, amiben azt kérték tőle, hogy adja meg, hány gyűjtőre lenne szükségük a ház részére, és a háztartások részére. Tehát nem hogy nem indult még el náluk a szelektív gyűjtés, hanem még csak most próbálják meg beindítani.

Az idős férfi megmutatta a levelet, amit kapott, a borítékon lévő pecsétről pedig az is kiderült, hogy azt október első felében adták postára. Azt mondta, „itt a Móricz Zsigmond körtéren én nem tudok róla, hogy bármelyik házban menne már a gyűjtés. Itt sétálok a környéken minden nap, intézem az ügyeim, megyek a piacra, de én még egy barna kukát sem láttam sehol. Ez nem egy rossz dolog, de nekem, aki dolgozni fogok ezzel, még nem mondta el senki, hogy mi végre is van ez az egész.

Ez az ügy nincs előkészítve, ha ezt a levelet előkészítésnek gondolják, akkor ez egy nulla. Már évek óta az emberek tudatába kellene sulykolni, hogy erre miért van szükség. De egy plakát nincs sehol, egy reklámot nem láttam, de még a hírekben sem hallottam erről. Itt minden szarra tudnak kampányokat szervezni, a Rogánék miért nem ezzel foglalkoznak?!

Figyelje meg, majd ha szó is lesz róla egyáltalán, hát ráfogják majd az EU-ra, mert manapság az a divat, hogy mindent ráfogunk az Unióra”.

A közös képviselő ezzel arra utalt, hogy ahogy a neki küldött levélben is áll, hogy az Európai Unióban 2018-ban született meg az a döntés, hogy a tagországoknak 2023. december 31-től kötelezően el kell kezdeniük a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését. A kötelezettség azonban csak arra vonatkozik, hogy a tagországoknak, így Magyarországnak is meg kell szervezniük a lakosságtól való begyűjtést, maga a gyűjtés viszont opcionális, az emberek maguk dönthetik el, hogy részt vesznek-e benne – ahogy egyébként ez a többi szelektív hulladékgyűjtéssel is van.

Az idős férfi egyébként nem elutasító az üggyel kapcsolatban, gyorsan ki is számolta nekem, hogy nekik a házban 18 kis kukára és egy 120 literes kukára lesz szükségük, ígérete szerint ezt fogja majd jelezni a válaszában a MOHU-nak. Azzal kapcsolatban viszont szkeptikus, hogy elegendő lesz-e a havi egyszeri kukamosás, „hát ez nem jó, ez kevés, ez nagyon büdös lesz”. Arra a kérdésemre, hogy a többi szelektívet milyen gyakran mossák, azt feleli, hogy a MOHU sehányszor, ő bíz meg egy magáncéget, akik forró vízzel és hipóval takarítják ki a kukáikat.

„Ha olyat is belerakunk, ami nem odavaló, akkor pluszpénzt kell fizetnünk, hát milyen dolog ez?”

Miután elbúcsúzunk, elindulok a közeli Himfy utcába, ez egy rövid zsákutca, azt gondolom, itt hátha nagyobb sikerrel járok. Viszont ahány ház udvarára benézek, egyetlen barna kukát sem látok.

Egy nyugdíjas férfi invitál be a lakásába beszélgetni, azt mondja, „egyelőre semmilyen tájékoztatást nem kaptunk erről, pedig én vagyok a háznak a számvizsgáló bizottsági elnöke, valószínűleg tudnom kellene róla. Hallottam, hogy szó van erről, de én itt a környéken a nyomát se láttam. Elég sok hírforrást nézek, még printet is olvasok, de csak arról tudok, hogy ez tervbe van véve. Egyébként kétségeim vannak arról, hogy ez mennyire fog menni, mert én vagyok itt a legrégebbi lakó, és azt tudom mondani, hogy itt a lakóknak legalább a fele albérlő, és sűrűn cserélődnek, biztos nem fogják ezt csinálni. Azzal egyébként egyetértek, hogy növeljük a szelekciós trendeket, és legyen több szerves trágya, én ifjúkoromban vegyész voltam, át tudom látni ezeknek a fontosságát”, mondja.

A következő házban nagyobb szerencsém van, véletlenül épp a gondnokhoz csöngetek be. Ő is határozottan állítja, hogy itt az utcában még nem indult be a biohulladék gyűjtése.

„Még semmi sem történt, csak annyi, hogy nemrégiben kaptunk egy kétoldalas levelet, amitől én kiakadtam, mert az van benne, hogy ha olyat is belerakunk, ami nem odavaló, akkor pluszpénzt kell fizetnünk, hát milyen dolog ez?”.

Az előző közös képviselőnél látott levélben valóban van egy ilyen kitétel, de számszerűen nem árulják el benne az extra díj mértékét.

A gondnok egyébként értetlenül áll a dolog előtt, mert mint mondja, ők eddig is komposztáltak a kertben, „az önkormányzattól kaptunk kerti hulladéktárolókat, ami komposzt lett belőle, kiszórtuk a kertbe a fák alá, vagy az új növények gödrébe szórtuk”. Amikor megnyugtatom, hogy továbbra is komposztálhatnak a kertben és az sokkal környezetbarátabb is, és hogy az új kukába így nyugodtan tehetik csak a lejárt élelmiszereket, ételmaradékokat, azt mondja, „azért ez hasznos. Minden ilyen kezdeményezésnek örül az ember, hogy minél kevesebb hulladékot kelljen elégetni, és ami hasznosítható, azt hasznosítani lehessen. De majd meglátjuk, hogy a gyakorlatban hogy válik be”.

Tovább indulok a Bartók Béla útra, ami szintén szerepel a térképen, de a harmadik ház után feladom, miután egy kihelyezett plakáton lévő számon felhívom a közös képviselőt, aki azt mondja, hogy ő a környéken egy barna kukát sem látott még soha. Amikor kérdezem, hogy legalább kaptak-e erről levelet, azt mondja, hogy ők nem kaptak se levelet, se kukát, pedig a 11. kerületben több utcában több házat is gondoznak.

„Szerintem ez jó dolog, de csak úgy lenne szabad csinálni, ahogy Németországban láttam”

Visszasétálok a körtérre, majd befordulok a Lágymányosi utcába, de már az utca elején kiábrándít egy pincehelyiségben lévő bolt eladója: „hát itt olyan nincsen, mi a társasház udvarára visszük a szemetet, ott csak kommunális, műanyag meg papírkuka van. Ezeket igénybe is vesszük, mert elég sok hulladékot termelünk, főleg papírdobozok formájában”, mondja. Nem adom fel, és nagyjából minden második házban tesztből benyomok pár kaputelefont: hol szociális munkásnak érzem magam, hol biokuka-marketingesnek, de barna kukára egyre se akadok.

Az egyik ház bejáratánál egy idősebb nőbe botlok, aki végre képben van: „hallottam, hogy a 11. kerületben kezdik, az Etele téri piacnál már láttam is ilyen barna kukákat, de örültem, hogy mi még nem kaptunk”, mondja. A nő körbe mutat, és el is hiszem neki, hogy egy újabb kuka már nem nagyon férne el a kapualjban, a kék, a sárga meg a három zöld gyűjtő szinte faltól falig elfoglalja a helyet.

Ő egyébként komposztál az erkélyen, „van egy ócska kosaram, abba gyűjtöm a zöldségek, gyümölcsök maradékát. Aztán amikor kb. egy év alatt összeszikkad, akkor a virágok földjébe keverem. Sok virágom van, még paradicsomot is nevelek az erkélyen. Nagy környezetvédő vagyok, sok gyerekem van, sok unokám van, miattuk csinálom. Nekem egyébként nincsen ételmaradékom, egyedül lakom, de soha semmilyen ételt nem dobok ki, mindent felhasználok, nézem a lejárati időt, de azt is tudom, hogy melyik étel jó még azután is. Ennél már csak a vízzel spórolok jobban, a mosogatóban van egy régi lábasom, ha a zöldséget, gyümölcsöt megmosom, abban a vizet felfogom, és azzal öblítem le a vécét. De ugyanígy van egy kisebb tálam a mosdóban is, hogy a szappanos vizet megmentsem, azzal szoktam felmosni. Én ezekkel a tippekkel már megfertőztem néhány embert, de ennek az ételhulladékosnak nagyon ellenállok.

Szerintem ez jó dolog, de csak úgy lenne szabad csinálni, ahogy én azt Németországban láttam, ott csak a zöldségféléket lehet beledobni. Hát ki akar szagolni ételmaradékot a házban, egy hét alatt a romlott húsnak milyen szaga van?! Én tiltakozom ellene, ez embertelen. Ki találta ki ezt az ökörséget?”

Miután megbeszéljük, hogy azért nem minden ember ilyen környezettudatos, mint ő, és az ételmaradékok általában a csatornarendszerben vagy a szemétégetőkben végzik, és annál azért jobb, ha energiát állítanak elő belőle, elgondolkodik. De azt azért hozzáteszi, hogy az lenne a legjobb, ha senki nem dobna ki semmilyen élelmiszert, „mert a Föld másik felén meg éhen halnak az emberek”.

„Nekem ételmaradékom sose volt, minket még így neveltek”

Mivel a lépésszámlálóm már 270 százaléknál tart, aznapra feladom, és csak másnap reggel indulok el a nőtől kapott tipp miatt az Etele téri piacra. Már nem is csodálkozom, amikor tíz emberből kilencnek fogalma sincs róla, hogy mi az a biohulladék, és sorra mondják, hogy ők barna kukát a környéken sosem láttak. Az az egy ember, akinek meglátom felcsillanni a szemét, irányít útba az Etele útra.

Szinte el sem hiszem, amikor megpillantom a barna kukát az egyik panelház bejárata mellett, ráadásul kettő is van belőle.

Ennyi felesleges talpalás után egy pillanatra a mennyországban érzem magam, de a pillanat azonnal elszáll ahogy kinyitom a kuka fedelét: répahéjak helyett kartonpapír, műanyag flakon, de még cigicsikk is van benne. A másikkal sem járok sokkal jobban, abban hányásszerű folyadék úszik, a közepén egy műanyag vödörrel, a kuka fedelén pedig kukacok táncolnak. Olyan gyorsan engedem el, hogy a szélén lévő trutyi a pólómra fröccsen.

Magamban elfojtva néhány káromkodást, becsöngetek a házba. Egy földszinten lakó nő invitál be, aki azt mondja, „én is mérges szoktam lenni, rendszeresen látom, hogy műanyag zacskóban van kidobva a cucc, vagy más, oda nem való szemét van benne. Én elég sokat használom, mert vegán vagyok, sok zöld maradék gyűlik össze, heti szinten egy szatyornyi. Nagyon örültem, hogy lett biokukánk, mert egy ideig a Szent Imre kórház melletti komposztálóba hordtuk, de aztán azt megszüntették. Utána az iskolánkba vittem be, de az meg a Miskolci úton van, szóval cipelnem kellett”.

Ő az első lakástulajdonos két nap alatt, aki tisztában van vele, hogy a bioszemétből biogázt csinálnak, „ez szintén a környezetet védi, úgy tudom. Vannak gyerekeim, van unokám, nekem nem mindegy, hogy milyen jövőt hagyok itt nekik, ez nekem fontos”, mondja.

Kifelé két nyugdíjas nőbe botlok, mindkettő használja a barna kukákat, de csak ímmel-ámmal. Az egyikük azt mondja, hogy „ha befőzök vagy ritkán valami nagyobb adagot főzök, akkor a héjakat, magokat lehozom egy nejlonzacskóban, kiürítem, a zacskót meg kidobom a műanyagos kukába. Nekem ételmaradékom sose volt, minket még így neveltek. Szóval az ötlet nagyon jó, de ezt nekünk még szokni kell. De nem értem, hogy van ez, hogy itt nálunk a soron van ilyen kuka, de én az Etele úton sehol máshol nem láttam még ilyet soha”.

A másikuk egyedül él és nem sokat főz, de néha előfordult már, hogy a maradékot beledobta a barna kukába. „Utálom ezt a kukát, mert ott van az ablakom alatt, hát ablakot se tudok nyitni, olyan büdös van tőle, hogy az nem igaz”, mondja.

„Tudom, hogy nem jó, de így szoktam meg”

Tovább megyek egy házzal és újra találok és kinyitok két barna kukát, most már sokkal óvatosabban. Nagyjából harmadáig megtelve zöldségmaradékot, péksüteményt, szalonnát látok, de néhol kikandikál egy-egy nejlonszatyor is azért – a fedelük viszont ezeknek is csupa kukac.

A két következő ember, akit megszólítok, nem használja a kukákat. Egy kutyasétáltató nő azt mondja, ő nem jött még bele, de szerinte „a beleöntött kaja nagyon sokáig áll a napon, és hát csak büdös van tőle, na”. Kérdésemre, hogy kapott-e kisméretű kukát, azt mondja, hogy „igen, felakasztottam a fogasra, aztán ott van”. Egy fiatal fiú azzal védekezik, hogy megszokásból nem használja, „ha megromlik a felvágott, dobom ki a csomagolással együtt, ami tudom, hogy nem jó, de így szoktam meg. Én kevés zöldséget, gyümölcsöt eszem, inkább vitaminokat szedek”.

Ennél a háznál is találok egy fiatal lányt, aki lelkes bioszemét-szelektáló, de ő is csak a zöldség- és gyümölcshéjakat dobálja bele, „de lejárt élelmiszert semmiképp. Ha valami megromlott, azt inkább rögtön leviszem a sima kukába, hogy ne álljon otthon”, mondja, és szintén a megszokás erejével indokol. De hiába lelkes, azt azért hozzáteszi, hogy szerinte a kis kuka miatt van nála mostanában olyan sok muslinca, mert előtte sosem volt. Kérdésemre, hogy rendesen rápattintja-e a fedelét, azt mondja, hogy szerinte igen, mert szaga nincsen.

Egy középkorú férfi érkezik, aki rákontráz. „Muslinca? Örüljünk, ha nem patkány!” Ő azt állítja, „nyáron másfél hónapig nem vitték el a kukákat, hiába reklamáltunk, nem is válaszoltak, így volt, megkérdezheti a közös képviselőt”. Majd segít nekem felhívni a közös képviselőt, aki, miután meghallja, hogy miért jöttem, egy perc alatt ugrik fel a plafonra.

„Üzenem a MOHU-nak, hogy ez egy elmebaj”

„Valóban több hónapig nem voltak kiürítve, csupa kukac, mocsok, bűz volt minden, és csak az ötödik panasztétel után voltak hajlandóak kiüríteni a kukákat”. Kérdezem, hogy hogyan történhetett meg ez, mire azt feleli, „kértek minket, hogy próbaképpen vállaljuk be, hogy hogyan fog ez működni, de üzenem a MOHU-nak, hogy így sehogy, ez egy elmebaj.

Itt gyűjtögettük a moslékot hetekig, a kukák nyáron 60-70 fokban álltak a napon. Megreklamáltam, erre a válaszuk az volt, hogy nem fértek hozzá, mert nincsenek kikészítve. De hát könyörgöm, kint állnak a járdán a többi szelektív mellett, ha azokhoz hozzáfértek, ezekhez hogy nem fértek hozzá?! Aztán az volt a magyarázat, hogy nem tudnak betolatni a kukásautóval, ami szintén agyrém, mert akkor a többi hogyan tolat be. De rendben, kihúztuk egészen a Tétényi útig ezt a borzadályt, na akkor elvitték végre”.

Azt mondja, hogy panaszt tett amiatt is, hogy „náluk a kukamosás azt jelenti, hogy ezt a zsíros szart kilötybölik egy kis hideg vízzel és annyi, nincs fertőtlenítve, olyan mintha mi se történt volna, gusztustalan utána is a kuka. Ha én ezt magánúton kimosatom hetente kétszer, hogy ne legyen büdös, az a társasháznak egy hónapban több százezer forintjába kerül”, sorolja a panaszokat szinte levegővétel nélkül.

Amikor próbálom nyugtatni, hogy minden új dolog nehezen indul be, anno a papír-, a fém és a műanyag szelektálásával is így volt, azt mondja, ne legyenek illúzióim, az ma sem működik rendesen. „Tíz éve nem lehet elérni a lakóknál, hogy megtanulják, hogy a papír meg a műanyag nem egy kukába való, annyira kulturálatlanok az emberek, hogy az elképesztő”. Szerinte a barna kukákkal sincs ez másképp, de az még büdös is, mert „a zárókapcsa olyan erős, hogy azt egy idősebb ember nem tudja kinyitni, ezért megkértek minket a lakók, hogy hagyjuk nyitva”.

A közös képviselő szintén felemlegeti a belengetett büntetést, „könyörgöm, hát miért az egész házat büntetik meg, ha valamelyik hülye lakó rossz helyre dobálja a szelektívjét? Olaszországban az úgy van, hogy minden tulajdonos kap egy névre szóló, zárható műanyag zacskót és abba dobálja a bioszemetét, aztán amikor a kukások látják, hogy nem az van benne, akkor azt az egy darab lakót büntetik meg, nem az egész házat. Hát, ha nálunk majd büntetni fognak, akkor az egész ház fog szenvedni egy hülye miatt?!”.

Arra a kérdésemre, hogy volt-e itt kint a MOHU-tól valaki, elmondták-e nekik, hogy miért kell külön gyűjteni a biohulladékot, azt feleli, nem. „Kaptunk egy tájékoztató plakátot, hogy mit lehet beledobni, meg mit nem, kint van a faliújságon, aztán annyi. Ide nem jött senki elmagyarázni se nekem, se a lakóknak, de egy reklámot se láttam erről, miközben minden lószart szétreklámoznak. Azt mondja meg nekem, hogy miért nincsen ez benne a tévében? Hát a MOHU-nak van pénze, az olajban van pénz, nekem senki se mondja, hogy nincsen. Miért nem reklámoznak? De mi csak csináljuk, aztán majd megint valamelyik nagyfejűnek lesz tele ettől is a zsebe. Mert az is biztos, hogy ez a gázüzem vagy micsoda, ahová viszik, az is Pénztáros Lőrincé, aki ingyen kapja a szemetet, aztán abból csinálja a milliókat. Tudjuk jól, hogy a szemét baromi nagy biznisz”.

Amikor próbálom neki elmagyarázni, hogy mennyi károsanyag-kibocsátással járnak a kidobott élelmiszerek, azt mondja,

„félreértés ne essen, én nem ez ellen vagyok, a céllal maximálisan egyetértek, hanem megint ez a magyar módi, a legócskább, legolcsóbb módon próbálják ezt megcsinálni, aminek az az üzenete, hogy le van tojva magasról a lakó. A lakóknak meg mi lesz erre a válaszuk? Az, hogy nem fogják csinálni”.

Majd elárulja azt is, hogy „mivel ez a kerület olyan, mint egy falu, mindenki ismer mindenkit”, ezért neki elmesélte egy másik Etele úti ház gondnoka, hogy „nekik is kivitték ezeket a barna kukákat, de betették a pincébe és nem használják, és én ezt a mi tapasztalataink után maximálisan meg tudom érteni”.

Valószínűleg ezért lehet az, hogy hiába is sétálok tovább kiszellőztetni a fejem a kirohanás után, az úton már több ház előtt nem futok bele újabb barna kukákba. Ellenben az egyik ház előtt egy kidobott sütőtököt eszeget három varjú, szimbolikusan bemutatva, hogy ha mi nem is, de a természet megoldja ezt a problémát is a maga módján.

A kukacos kukák ügyében azonnali kivizsgálást rendelt el a MOHU

Mindezek után elég sok kérdésem volt a MOHU sajtóosztálya felé, elsősorban persze az, hogy miért kellett másfél napot trappolnom ahhoz, hogy az általuk állított, térképen jelölt gyűjtési helyeken végre egyetlen lakótelepi házsornál ráakadjak a biokukákra. A cég erre – megcáfolva korábbi állítását –, most azt a választ adta, hogy „a MOHU honlapján közzétett térképeken megjelölt utcák azon címeket jelzik, ahol a társasházak már kaptak megkeresést, valamint vannak olyan címek, akik a tartályokat átvették, így részükre a szolgáltatás elérhető, és heti kétszeri (hétfő és csütörtök) begyűjtési gyakoriságot a területi szolgáltató hétről hétre biztosítja. Budapesten jelenleg 553 darab 120 literes és 14 351 darab 5 literes konyhai zöld- és élelmiszerhulladék gyűjtésére szolgáló tartályt osztott ki a MOHU BP társasházi közös képviselők, társasházkezelők részére. Ebből 360 darab 120 literes és 9667 darab 5 literes edényt a XI. kerületben osztottunk ki, az Etele úton 51 db 120 literes és 1325 5 literest. Előfordulhat azonban, hogy a lakóközösség képviselője átvette ugyan a kukát, de a lakók nem tudnak erről, és nem használják azt, esetleg olyan helyen van, ahol a lakók nem is látják napi szinten”.

Arra a kérdésemre, hogy hogyan fordulhatott elő ennél az Etele úti háznál, hogy több hétig nem vitték el a bioszemetet, a MOHU azt felelte, „a tartályok mozgatása (ürítési napon annak kikészítése az ingatlan elé, legkésőbb reggel 5 óráig jól látható, a hulladékbegyűjtő járművel jól megközelíthető helyre úgy, hogy az lehetőleg a gyalogos, kerékpáros és autós forgalmat ne akadályozza) ahogy minden kuka esetében, itt is a lakóközösség által ezzel megbízott személy feladata. A tartályok használatát (ki van-e helyezve, annak tartalma szemrevételezés alapján megfelel-e az előírt szabályoknak) a szolgáltató heti két alkalommal ellenőrzi és dokumentálja. A jelzett üggyel kapcsolatban pedig elmondhatjuk, hogy volt példa arra, hogy az ürítés azért hiúsult meg, mert nem lehetett megközelíteni a tartályt. Ebben az esetben a MOHU BP kérte, hogy a biokukát is oda helyezzék ki gyűjtési napon, ahova a kommunális tartályokat is szokták, azóta a probléma megoldódott”.

Megkérdeztem azt is, hogy valóban csak hideg vízzel, fertőtlenítőszer nélkül tisztítják-e a kukákat, mire azt válaszolták, hogy „a konyhai zöld- és élelmiszerhulladék gyűjtésére szolgáló tartályokat a MOHU BP négyhetente gyűjtési napon, a begyűjtést követően tisztítja díjmentesen (azaz akkor tudjuk tisztítani, ha azt megfelelően ki is helyezik). A mosást minden esetben géppel, 70 °C fokos, azaz meleg vízzel végezzük. Amennyiben kollégáink a begyűjtésnél azt tapasztalják, hogy egy tartály kiemelten szennyezett, úgy azt soron kívül is megtisztítják. Ha egy kukát nem helyeznek ki, akkor sajnos a szállítók se tudják elvégezni a tisztítást. További tisztítási lehetőségről külön felhívás keretében tájékoztatjuk az ingatlanhasználókat”.

Miután a kukacos fedelű kukákról képet is küldtem a cég sajtóosztályának, jelezték, hogy „a kérdésében jelzett kuka ügyében azonnali kivizsgálást rendeltünk el, hiszen világosan látszik, hogy ott a tisztítás hosszú ideje nem történt meg, ami megengedhetetlen”.

Ugyanakkor a MOHU azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „a pilot projektbe bevont címek és a kiosztott tartályok száma folyamatosan növekszik, ma (október 28.) is 4 teherautó szállít ki új konyhai zöld- és élelmiszerhulladék gyűjtésére szolgáló tartályokat.

Az elmúlt időszak tapasztalatai nagyon fontosak, hiszen jelzik azt is, hogy a pozitív visszajelzések mellett esetleg milyen kételyek, ellenérvek merülnek fel a kukák használatával kapcsolatban, illetve rámutatnak az ezekkel kapcsolatos problémákra. Közös érdekünk, hogy ezekre a válaszokat, megoldásokat minél hamarabb megtaláljuk, és a lakóközösségekkel együtt a lehető legtöbb konyhai és élelmiszerhulladékot visszagyűjtsük”.