NOlimpia-kitűzőt kapott Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid

2024. október 30. – 10:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtti ülése előtt NOlimpia-kitűzőket osztogatott Gergely Bálint, a Momentum politikusa az ülésre érkező politikusoknak. A párt tiltakozik a budapesti olimpia ellen. „Nonszensz, hogy egyszerre a közbeszéd tárgya a HÉV-ek ritkulása és egy sok százmilliárdos látványberuházás. Ne egymással beszélgessen a MOB és a frakciók, ne hunyászkodjon meg Karácsony a kormánynak, az emberek véleményét kérjék ki!” – írta a volt polgármesterjelölt Facebook-oldalán.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) múlt csütörtökön kérte fel a fővárosi önkormányzatot, hogy vegyen részt egy „majdani budapesti olimpia megrendezésére irányuló gondolkodásban”.

Karácsony Gergely azt ígérte, a felkérést a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti. „Azt fogom javasolni a Közgyűlésnek, hogy a főpolgármester és a frakciók vezetői együtt vegyenek részt a Magyar Olimpiai Bizottsággal való közös gondolkodásban.” Pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette a főpolgármester, hogy már a Fővárosi Közgyűlés most szerdai ülésén döntenek egy állásfoglalásról, amely arról szól, hogy a főváros hajlandó-e leülni beszélgetni a budapesti olimpia rendezésének lehetőségeiről a MOB és az MPB képviselőivel. „Nem arról kell döntenie a közgyűlésnek, hogy akar-e olimpiát, hanem, hogy akar-e együttműködni a MOB-bal, hogy ennek a lehetőségét megvizsgálja” – mondta Karácsony, hozzátéve: közgyűlés döntése csak a folyamat kezdetét jelentené.

2017-ben a NOB és a fideszes vezetésű főváros meghátrált, amikor a Momentum összegyűjtötte a budapesti olimpiáról szóló népszavazáshoz szükséges ajánlásokat. A Momentum most is azt szeretné, hogy népszavazáson kérdezzék meg a budapestieket az olimpiáról, még mielőtt bármilyen előkészület elkezdődik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!