Első fokon pert nyert a DK az Államkincstárral szemben

2024. október 26. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Első fokon pert nyert a Demokratikus Koalíció a bíróságon a 2022-es kampányfinanszírozási ügyben. Az ítélet szerint a NAV és az Államkincstár törvénytelenül inkasszózta a DK számláját – írta a párt szombati közleménye.

Az ügy előzménye, hogy tavaly decemberben az Állami Számvevőszék közel 90 millió forintos bírságot szabott ki a DK-ra a 2022-es országgyűlési választás külföldi támogatásai miatt. (Erről bővebben ebben a cikkben olvashat.) A bírság első felét, 43 és fél millió forintot idén nyáron vonták le a párt működését biztosító állami támogatásból. A DK a többi ellenzéki párthoz hasonlóan tagadta, hogy jogszabályt sértettek volna a kampányban, a büntetést sem ismerték el, ezért a bírósághoz fordultak.

Az elsőfok számukra kedvező ítéletét így kommentálták: „A Demokratikus Koalíció bizonyíthatóan soha nem kért, soha nem kapott, és soha nem használt fel külföldről származó támogatást. Az Államkincstár törvénytelenül vont le a DK számlájáról 43,5 millió forintot, és ezt most a bíróság is megerősítette. Állunk elébe a további fordulóknak, mert tudjuk: az igazság a mi oldalunkon áll.”

Hozzátették, hogy minden lehetséges jogi eszközt be fognak vetni annak érdekében, hogy „visszaverjék az Orbán-kormány eddigi legdurvább támadását a DK ellen”.

Az Állami Számvevőszék a hírre reagálva azt előzményekkel kapcsolatban azt közölte, hogy megállapították: a DK a Párttörvény rendelkezéseit megsértve 43.756.000 tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el. Erről az ÁSZ a Magyar Államkincstárt 2024. február 28-án értesítette.

„A Demokratikus Koalíciónak a tiltott párttámogatás összegét a Párttörvény 4. § (4) bekezdése alapján a központi költségvetésbe be kellett volna fizetnie, ez azonban nem történt meg. A Magyar Államkincstár mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el, ez alapján az ügyben az állami adó- és vámhatóságot az adók módjára történő behajtás érdekében köteles volt megkeresni, melyről határozatot hozott. A Magyar Államkincsár ugyanakkor a tiltott párttámogatások ügyében nem mérlegelheti és vizsgálhatja felül az ÁSZ részjelentésében rögzített megállapításokat és nincs is hatásköre a ÁSZ részjelentésben megállapított visszaéléseknek hatósági eljárás keretében történő vizsgálatára” – írták.

Közölték azt is, hogy a Kincstár az írásbeli döntés kézhezvételét követően jogorvoslattal fog élni a bíróság döntésével szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!