Adománygyűjtésbe kezd a DK az Állami Számvevőszék 90 milliós bírsága miatt

2023. december 7. – 17:39

Másolás

Vágólapra másolva

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc csütörtökön a Facebook-oldalán jelentette be, hogy pártja adománygyűjtésbe kezd, miután szerdán az Állami Számvevőszék közel 90 millió forintos bírság kiszabásáról tájékoztatta őket a 2022-es országgyűlési választás külföldi támogatásainak ügyében.

„A napokban minden idők legnagyobb DK elleni kormányzati támadását éljük meg” – írta Gyurcsány, aki szerint most itt van az esély, hogy megmutassák Orbán Viktornak, hogy bármit is csinál, őket nem hallgattathatja el. Ezt a poszt szerint úgy lehet elérni, hogy mindenki támogatja őket ezer forinttal, ezzel pedig egyúttal megüzeni a kormánynak, hogy nem fognak elhallgatni.

Az Állami Számvevőszék egyelőre összesen 260 millió forintos büntetést lengetett be az összefogásban ellenzéki pártoknak a 2022-es országgyűlési választások külföldi támogatásainak ügyében. Ez hatfelé osztva 43,5 milliós összeg, a közel 90 millió úgy jön ki, hogy ilyen esetekben a pártoknak járó állami támogatásból is visszatartanak egy ugyanekkora összeget. A DK a többi ellenzéki párthoz hasonlóan kérdésünkre tagadta, hogy jogszabályt sértett volna. Erről bővebben ebben a cikkben olvashat.

Az ellenzéki összefogás amerikai kampánytámogatásait több irányból is vizsgálják: januárban közzétették az erről szóló titkosszolgálati beszámoló újabb részét. A parlament nemzetbiztonsági bizottságát 2022 szeptember óta rendszeresen tájékoztatják, hogy a vizsgálatok szerint a 2022-es országgyűlési választás előtti hónapokban az ellenzék kampányát milyen formában és milyen összeggel támogatták külföldről. Az ügyben a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vizsgálatot indított költségvetési csalás gyanújával, a Készenléti Rendőrség pedig pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt nyomoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!