Csárdi Antal egy fotót látott Ungár, Rogán és Vitézy egyeztetéséről, de már nincs nála a dokumentum
2024. október 21. – 21:22
„Első indulatból éreztem, hogy nekem most mennem kell, és nem érdekeltek a politikai következmények” – fogalmazott a Telex hétfő esti élő műsorában Csárdi Antal országgyűlési képviselő, aki vasárnap jelentette be, hogy kilép az LMP-ből és a párt parlamenti frakciójából. A távozásával megszűnik az LMP frakciója, és több ember elveszti a munkáját.
Csárdi azt állítja, hogy fekete-fehér bizonyítékot látott arra, hogy Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti kampányáról egyeztetett Rogán Antal, Vitézy Dávid és Ungár Péter, az LMP társelnöke. Azt nem tudja megmondani a képviselő, hogy konkrétan miről volt szó az egyeztetésen, de abban ezer százalékig biztos, hogy a választási stratégiáról szólt.
„Nem teljesen mindegy, hogy egy ellenzéki párt vezetője miről egyeztet egy választási stratégia kapcsán a kormánypárt prominens képviselőivel? Teljesen mindegy” – fogalmazott Csárdi, és azt is elárulta a Telex élő műsorában, hogy az
az általa látott dokumentum egy fotó volt, és az egyeztetés kezdeményezéséről szólt.
Ennél többet nem akar mondani a bizonyítékról Csárdi, mert megígérte a forrásának, hogy nem adja ki a kilétét, és ha több információt nyilvánosságra hozna, akkor szerinte könnyen kiderülhetne, hogy kitől származik a dokumentum. Kollégánk kérdésére annyit azért még megosztott a volt LMP-s politikus, hogy pendrive-on kapta meg a fotót, de a forrásvédelem miatt rövid úton megszabadult a bizonyítéktól, azaz már nincs nála a dokumentum.
Állítása szerint azt teljesen másodlagosnak tartja, hogy elhiszi-e bárki, hogy valóban volt egyeztetés Ungár és Rogán között a választási stratégiáról. „Mindenki eldönti, hogy a Tóni hülyeségeket beszél-e, vagy igazat mond” – fogalmazott a képviselő, és azt javasolta minden választónak, hogy rakja össze: mi történt a kampány alatt és a választás után, illetve mi az, ami ő állít.
Csárdi szerint jól látszott, hogy Szentkirályi Alexandra tudatosan nem akarta meggyőzni a választóit, és minden energiáját csak arra fordította, hogy Karácsony Gergely nehezebb helyzetbe kerüljön. Ezzel párhuzamosan pedig Vitézy Dávid higgadtan el tudta mondani a szakmai elképzeléseit.
Arról is beszélt a volt LMP-s politikus, hogy egy személyes találkozó alkalmával maga is meggyőződött Vitézy felkészültségéről, és a mai napig szakmailag jó jelöltnek tartja. Az egyedüli probléma csak az volt a főpolgármester-jelölttel, hogy – mint számára kiderült – a Fidesz is ott állt mögötte.
„A történtek ismeretében azt gondolom, hogy nem volt helyes döntés a Dávid mellett letennünk a voksunkat”
– mondta Csárdi, aki állítása szerint maga is sokáig elhitte, hogy valóban nem a Fidesz jelöltje Vitézy, mint azt az érintettek állították.
Ma már azt gondolja, hogy az első pillanattól kezdve az lehetett a stratégia, hogy Szentkirályi majd az utolsó pillanatban visszalép Vitézy javára, de nagyon sokakat sikerült megvezetni a kampányban. Az LMP-n belül is sokan aggódtak, amikor felröppentek a hírek Szentkirályi visszalépéséről, a párt vezetője, Ungár Péter azonban azzal nyugtatott mindenkit, hogy olyan még nem volt a világtörténelemben, hogy egy 40 százalékos párt visszalépjen egy 2 százalékos párt javára.
Most mégis megtörtént, az igazán egyértelmű jelet az együttműködésre azonban Csárdi számára az Átlátszó cikkei jelentették, amelyek részletesen bemutatták, hogyan sikerült a főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatok újraszámolásához szükséges dokumentációt elkészíteni a fideszes irodák és szavazatszámlálók segítségével. Ezután kezdett el ő nyomozni, és véletlenül akadt össze azzal a névtelen forrással, aki később a fotót átadta neki.
Amikor Ungár Péternek elmondta, hogy látta a bizonyítékot, az LMP társelnöke – Csárdi állítása szerint – úgy reagált, hogy nem találkozott ebben az időszakban Rogán Antallal. Azt azonban Csárdi szerint Ungár sem cáfolta, hogy volt egyeztetés, ám az LMP társelnöke határozottan állította: nem volt előre lejátszott színjáték a főpolgármester-jelölti kampány.
Amikor szeptember 12-én Csárdi meglátta a fotót, az volt az első gondolata, hogy csak szabadulni akar az LMP-től, amely szerinte „elvesztette az ellenzéki jellegét”. Pár nappal később, szeptember 16-án jelentette be a frakció tagjainak a döntését. „Most is meg vagyok győződve róla, hogy nem tehettem mást.”
A párton belül van, aki árulónak tartja Csárdit, de ő azt tapasztalta, hogy többen vannak, akik egyetértenek a döntésével.
„Teljesen természetes, hogy ha valaki, akár helyes indoklással és helyes módon gyakorlatilag bedönti a párt frakcióját, sőt pici túlzással magát a pártot, akkor a párton belül lesznek, akiknek ez nem fog tetszeni”
– tette hozzá a képviselő.
Mivel Csárdi távozásával megszűnik az LMP parlamenti frakciója, több, a frakció mellett dolgozó embert el kell bocsátani. „Teljes joggal nem vagyok népszerű jelen pillanatban a frakció munkatársainak körében, és nekik ebben a maguk szempontjából teljesen igazuk van” – fogalmazott Csárdi, rögtön hozzátéve, hogy ezen az alapon nem hozhat döntést. Annyit tud tenni, hogy megpróbálják elnyújtani a hivatalos kilépést, hogy mindenkinek legyen ideje munkát keresni. Legkésőbb az év végén azonban formailag is megtörténik a kilépés.
Azt elismerte, hogy független képviselőként kevesebb felszólalási lehetősége és pénzügyi kerete lesz, de szerinte a jó minőségű politikai munkához nem szükséges feltétlenül a frakció. Ezt jól mutatja Hadházy Ákos példája is, aki független képviselőként ül a parlamentben.
Az interjú végén szóba került Csárdi politikai jövője is. Azt mondta, nem vesz részt semmilyen ellenzéki szerveződésben, nincs szó az általa nagyon fantáziátlannak tartott Duna Pártról vagy Duna Egyesületről, amiről Ungár Péter és Magyar Péter beszélt a nyilvánosságban. „Nincs tudomásom ilyen szerveződésről, de el tudok képzelni egy olyan dream teamet a most ismert közszereplők közül, akik között nagyon szívesen dolgoznék” – tette hozzá a képviselő.