Megszűnik az LMP frakciója, miután Csárdi Antal hivatalosan is kilép

2024. október 20. – 18:05

Megszűnik az LMP frakciója, miután Csárdi Antal hivatalosan is kilép
Csárdi Antal Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti önkormányzati választási eredményváró rendezvényén Budapesten 2024. június 09-én – Fotó: M. Schmidt János M. Schmidt János M. Schmidt János / Telex M. Schmidt János / Telex M. Schmidt János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Kiléptem az LMP-ből. Ez az egyszerűnek tűnő mondat valójában nagyon sok érzelemmel és tartalommal bír, hiszen 15 évig voltam a párt tagja. Sokat köszönhetek egykori politikai közösségemnek, ezért rendkívül fájdalmas a döntés. Olyan döntések, események kényszerítették ki döntésemet, melyek ismeretében nem csukhatom be a szemem. A politika, értékválasztás. Ma szomorúan kell szembenéznem azzal a ténnyel, hogy kibékíthetetlen ellentét van az LMP és az én politikai alapértékeim között” – írja a Facebook-oldalán Csárdi Antal képviselő.

Csárdi 2018 óta a Belváros-Várnegyed országgyűlési képviselője az LMP színeiben. A kilépése már csütörtökön bekerült a hírekbe a Hvg.hu értesülése nyomán, de akkor még se nekik, se a Telexnek nem erősítette ezt meg. Kérdésünkre akkor annyit írt, hogy türelmet kér, hétfőn fogja kommentálni a kilépésével kapcsolatos híreket. A jelek szerint végül a saját türelme vasárnapig tartott.

„Természetesen közszereplőként, egyéni országgyűlési képviselőként tudom, hogy a közvélemény és a választóim felé tájékoztatási kötelezettségem van, ezért a következő napokban kertelés, takargatás nélkül fogom megosztani a közvéleménnyel a kilépéshez vezető eseményeket”

– ígéri a bejegyzésében.

Csárdi kilépése a saját jövőjén túl azért érdekes, mert ezzel egyúttal meg is szűnik az LMP országgyűlési frakciója. Csütörtökön azt még nem lehetett tudni, hogy Csárdi a frakcióból is kilép-e, vagy Keresztes László Lóránthoz hasonlóan a frakcióban megtartja a helyét. Vasárnapi bejegyzése szerint nem:

„A kilépési folyamat elindult nemcsak a pártból, hanem az országgyűlési frakcióból is. Az ideológiai távolság ami kialakult, értelmezhetetlenné tenné, hogy akár fél lábbal része maradjak ennek az egykor szebb napokat megélt pártnak. A frakcióból való kilépésem, ami a jelenlegi tudásom szerint az LMP frakció megszűnését is eredményezi akkor történik meg hivatalosan, ha megbizonyosodtam róla, hogy a frakciónál dolgozó munkatársak egzisztenciális helyzete potenciálisan biztosított, de mindenképpen még ebben az évben” – írja.

Csárdi és az augusztusban távozott Keresztes előtt nem sokkal Schmuck Erzsébet jelentette be, hogy 15 év után kilép az LMP-ből. Döntését azzal indokolta, hogy „ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az Ő pártja, Ungár párt!” Az LMP egyik alapítója, Vágó Gábor is a kilépők között van, igaz, saját elmondása szerint ő eddig egyszerűen csak elfelejtett kilépni a pártból korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!