Csárdi Antal: Rogán, Ungár és Vitézy egyeztette a választási stratégiát

2024. október 20. – 18:39

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a 444.hu-nak az LMP-ből és a párt frakciójából frissen kilépett Csárdi Antal. A politikus az interjúban arról beszélt, „nulla másodperc” alatt döntött, miután látott egy bizonyítékot arról, hogy Ungár Péter, az LMP társelnöke egyezteti a választási stratégiát Rogán Antallal. Csárdi szerint Ungár nem tagadta az egyeztetést, de azt mondta neki, nem ült le Rogánnal.

Csárdi Antal kilépésének híre már csütörtökön bekerült a hírekbe a Hvg.hu értesülései alapján, de akkor még sem nekik, sem a Telexnek nem erősítette meg a hírt. Kérdésünkre akkor annyi írt, hogy türelmet kér, hétfőn fogja kommentálni a kilépésével kapcsolatos híreket, végül vasárnapi Facebook-posztjában bejelentette, hogy kilépett a pártból, ami egyben azt is jelenti, hogy megszűnik az LMP országgyűlési frakciója.

A 444-nek adott interjúban az állítását alátámasztó bizonyítékról azt mondja, egy számára „rendkívül megbízhatónak tartott személytől” jutott el hozzá, szerinte igazolja, hogy még azelőtt, hogy a kongresszus döntött volna „a Vitézy-projektről” (azaz Vitézy Dávid támogatásáról főpolgármester-jelöltként), előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán, Vitézy és a párt vezetése között. A párt vezetése alatt Ungár Pétert érti. A bizonyítékokról forrásvédelem miatt nem beszélhet, de az interjúban azt mondja, „ezer százalékig” biztos abban, hogy valós. „Az az ellenzéki párt, amelyik a saját választási stratégiáját egyezteti a kormánypárttal, különösen abban a politikai helyzetben, amiben ma Magyarország van, teljes mértékben vállalhatatlan.”

A bizonyítékról még annyit mondott, hogy „nem arról van szó, hogy lenne egy olyan fényképe”, amin hárman ülnek egy asztalnál, de a hozzá eljutott anyag tartalma „egzakt módon” igazolja az állítását. Azt nem tudja, hogy mikortól egyeztethettek stratégiát, ő maga szeptember 12-én este látta a bizonyítékot, és rá következő hétfőn jelentette be a közvetlen munkatársainak, hogy kilép.

Az ügyben keressük az érintetteket, azaz Rogán Antalt, Ungár Pétert és Vitézy Dávidot. Ungár Péter vasárnap este reagált, a 444.hu-nak és a Telexnek azt nyilatkozta Csárdi állításairól, hogy minden kérdésre többször válaszolt Szentkirályi Alexandra visszalépéssel kapcsolatban. „Ha Csárdi Antalnak a visszalépés gondot okozott volna, kiléphetett volna korábban az LMP-ből és a frakcióból. Nem akarok semmilyen személyes beszélgetést felfedni, amit vele folytattam. Sok sikert kívánok neki a politikai munkájával kapcsolatban.” Csárdi választás éjszakáján adott nyilatkozatát valóban kifogásolta, de azért, mert politikustársa úgy fogalmazott, a Fidesz beállt Vitézy mögé, holott nem ez történt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!