Balog Zoltán: Egy lelkésznek az a dolga, hogy kegyelmet kérjen

2024. október 21. – 14:42

Másolás

Vágólapra másolva

729

Isaszegen egy istentisztelet után kérdezte a Második Reformkor alelnöke, Pekárné Farkas Emese a kegyelmi ügyről Balog Zoltánt. A találkozásról egy videót is kitett a Második Reformkor, amiben az látszik, hogy Balog Zoltán először azt mondja, hogy a 777-nek adott interjújában már mindent megosztott a kegyelmi ügyről, aztán mégis reagál Pekárné kérdésére.

„Kegyelmet kértem egy embernek, egy lelkésznek az a dolga, hogy kegyelmet kérjen” – mondja Balog, majd az újabb, K. Endre ügyét firtató kérdésre a püspök azt a választ adja, hogy „senki nem érdemli meg a kegyelmet, érdemtelenül adják.”

Balog Zoltánt a Párbeszéd aktivistái is megpóbálták kérdezni Isaszegen, de nekik nem válaszolt a püspök.

Balog Zoltán református püspök az eddig kiszivárgott információk alapján fontos szerepet játszott a Novák Katalin volt köztársasági elnök februári bukásához vezető kegyelmi ügyben.

Balog korábban bevallotta, hogy maga is támogatta K. Endre kegyelmét, először mégsem mondott le a református egyházban betöltött posztjairól. Február 16-án végül lelkészi elnöki posztjáról mégis lemondott, de megtartotta másik fontos pozícióját, és Dunamelléki Egyházkerület püspöke maradt.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,86 Ft
USD 357,69 Ft
További élő árfolyamok!