Gyurcsány Ferenc: Elment a házelnök józan esze

2024. október 13. – 15:52

Gyurcsány Ferenc: Elment a házelnök józan esze
Gyurcsány Ferenc a parlament őszi ülésszakának első napján 2024. szeptember 30-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„A házelnöknek elment a józan esze” – mondta a Blikknek Gyurcsány Ferenc, miután Kövér László 14 millió forintos büntetést szabott ki rá. A tetemes pénzbírságot azért kapta a DK elnöke, mert a parlament múlt heti ülésén azt mondta, hogy Orbán Viktor eladta hazája függetlenségét és önállóságát, és „Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van.”

Kövér László már az ülésen elvette a szót Gyurcsánytól, és keményen leteremtette, majd egy héttel később az elmúlt évek legnagyobb bírságát küldte el neki. A DK elnöke szerint az Országgyűlés elnöke valójában megpróbálja megfélemlíteni az ellenzéki képviselőket, hogy ne beszéljenek szabadon. „Kövér visszaél a jogaival, ez nem kétséges, szerintem ő osztozik az árulásban a kormányfővel, elárulja a magyar parlamentarizmust” – fogalmazott a Blikknek Gyurcsány.

Azt ígérte, fellebbezést nyújt be a döntés ellen a mentelmi bizottsághoz, és a strasbourgi bírósághoz fordul. „Több gyenge pontja van a Kövér-féle büntetés kiszabásának. Azt állította, hogy én hazaárulóztam. Egyébként hazaárulózhatnék is, tegyük hozzá, az sem tiltja Kövéren kívül senki, de hát én nem tettem ilyet. Azért is keveredtem vitába az elnökkel, mert ő nem mondott igazat. Tudtam, hogy ebből balhé lesz, de hát ők árulók.”

A DK elnökével épp a napokban készítettünk hosszabb interjút. A parlamenti politizálás mellett épp a volt az egyik érve, hogy időnként be kell menni a miniszterelnöknek, és akkor a szemébe mondhatja, hogy áruló.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!