Kövér László 14 millió forintos büntetést szabott ki Gyurcsány Ferencre, mert leárulózta Orbán Viktort

2024. október 12. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

14 millió forintos bírság lett a vége annak, hogy Gyurcsány Ferenc legutóbbi parlamenti felszólalásában kemény nekiment Orbán Viktornak és a kormánynak. Az extramagas büntetést Kövér László házelnök szabta ki a DK elnökére, aki erről Facebook-videóban számolt be szombat reggel.

Gyurcsány egész pontosan azt mondta a szóban forgó napirend előtti felszólalásban:

„A magyar kormányfő eladta önmaga becsületét, végül eladta hazája becsületét, és eladta hazája függetlenségét és önállóságát. Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van.”

Emiatt éles szóváltás alakult ki az ülést vezető Kövér László és a DK-s politikus között, a házelnök elvette a szót Gyurcsánytól dühösön felszólítva őt üljön le. „Világosan beszéltem? Befejezte!”

Gyurcsány Ferenc friss videójában úgy kommentálja a büntetést, érdemes értékelni, mit árul el Kövérről és a magyar parlamentarizmusról, ha az országgyűlésben valaki nem mondhatja ki azt, hogy „a miniszterelnökünk elárulja a magyar érdekeket”. Szerinte Kövérnek a hallásával is baj van, mert ő szó szerint nem azt mondta, hogy hazaáruló lenne Orbán Viktor, csak az „áruló” kifejezést használta. Azt is megemlítette, hogy az Európai Parlamentben senki nem vette el a szót Dobrev Klárától, amikor a pulpitusról ugyanúgy azt mondta, áruló Orbán. Korábban pedig Jakab Péter és Fekete-Győr András is hazaárulózták a miniszterelnököt, következmény nélkül.

Gyurcsány szerint a magyar kormány tagjai az európai politikában „nem tudnak késsel-villával enni, szürcsölnek, maguk alá piszkítanak. Borzalmas társaság ez”. A büntetés elleni fellebbezésük vége nyilván a strasbourgi bíróságon lesz, mondta a DK elnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!