ByeAlex Kroó Zitának: Előbb be kell látnod, hogy hibáztál, csak aztán posztolni róla

2024. október 6. – 06:03

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú posztot írt ByeAlex Kroó Zitának Karsai Dániellel, illetve az eutanáziával, a halállal, a halál megváltására való várással kapcsolatban. ByeAlex saját életéből hoz példát, leírja Parkinson-kóros nagyanyja állapotának változásait 52 éves korától egészen a 69 éves korában bekövetkezett haláláig.

„Természetes az, hogy az ember fél a haláltól. Pont ezért természetes az is, hogy fél attól, hogy mások halála kapcsán hozhasson meg döntéseket. Ilyenkor hivatkozunk pl. Istenre, hogy majd ő eldönti. De az a helyzet, hogy ha van is Isten, az bizony a szabad döntés és beavatkozás jogát – úgy tűnik – meghagyta nekünk” – írja.

„Nem tudom találkoztál-e már hosszú betegségben szenvedő emberrel.

Láttad-e azt a szemeiben, hogy ő már feladta. Elengedte. Menne. Láttad-e milyen az, amikor valaki az utolsókat lélegzi.

Érezted-e azokat a szagokat, hallottad-e, hogy a halál ott mászkál a szobában” – kérdezi Kroó Zitát, majd azt tanácsolja neki, hogy először lássa be, hibázott, csak utána kérjen bocsánatot:

„Ilyenkor csak tudni kell őszintén bocsánatot kérni. Ehhez viszont be kell látni, hogy hibáztunk. Neked ott kell kezdened. És csak aztán posztolni róla. Ez nehéz.”

Kroó a Pesti TV csütörtöki adásában így beszélt a múlt héten meghalt gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogászról, Karsai Dánielről. „Én nem értem, tehát Karsai Dániel, mondjuk ki, emiatt a betegség miatt halálra volt ítélve. Tényleg csak az volt, hogy na, mikor fog ez bekövetkezni. Tehát hogy az emberben, már bocsánat, de ne legyen annyi türelem, hogy megvárja azt, hogy az élet mondja: »Danikám, akkor most van vége!«, és akkor utána ebből ekkora politikai ügyet csinálunk, én ezt nem értem”.

Pénteken azt kérte, hogy „legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok”. Szombaton már elnézést is kért – a stílusáért – egy posztban: „Ha a megfogalmazásom, stílusom bántó volt, elnézést kérek érte. Nem volt célom sem a polgárpukkasztás, sem a gyászoló család megbántása”.

Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS betegséget. Utolsó időszakában már lényegében semmit sem tudott egyedül csinálni, mindenhez segítségre volt szüksége. Május közepén adott interjút a Telexnek, akkor már alig lehetett érteni, amit mond.

Karsai Dániel kiállásával egy eddig tabunak számító témát, az eutanáziát emelte be a közbeszédbe, ezzel olyanoknak is erőt adva, akik hozzá hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Még életében kérvényezte, hogy halála esetén testvére vihesse tovább az ügyét, amiben végül számára nem kedvező döntést hozott a strasbourgi bíróság.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szeptember 3-án elutasította Karsai fellebbezését is, így jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát. Az ítélet után Karsai azt mondta: „Nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!