Szijjártó Péter bekérette a budapesti német nagykövetet

2024. október 3. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter bekérette a budapesti német nagykövetet a külügyminisztériumba, mert véleménye szerint Julia Gross szerda esti beszéde „teljességgel elfogadhatatlan volt”. „Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe” – írta Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

Julia Gross szerda este a német egység napja alkalmából tartott nagyszabású fogadáson vett részt a Vigadóban. Itt diplomáciai körben arról beszélt, hogy szerinte a magyar kormány letért a két nép barátságának útjáról, a svéd NATO-csatlakozás késleltetéséről pedig azt mondta, hogy az a magyar kormány egyszerű színjátéka volt.

A Szabad Európa azt írta, hogy a magyar kormány részéről senki sem ment el erre a rendezvényre, csupán államtitkárok és helyetteseik vettek rajta részt, akik tiltakozásul el is hagyták a termet, amikor a nagykövet beszélt.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!