Nem akar elvesztegetett időt a Hezbollah-csipogók ügyében a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke

2024. szeptember 20. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

Facebook-posztban írt arról a jobbikos Sas Zoltán, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke, hogy a három napja felrobbant libanoni csipogók ügyében is válaszokat szeretne kapni a bizottság szeptember 26-án esedékes ülésén.

Sas közölte, megbeszélést kezdeményezett a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárral, hogy az ülésen „a Libanonban felrobbantott személyi hívókkal kapcsolatosan is adjanak tájékoztatást”. Arra kérte, hogy a polgári titkosszolgálatok már a nemzetbiztonsági bizottsági ülésre készítsék el a válaszaikat, és ne vesztegessék az időt azzal, hogy bizonyos újabb kérdéseknek még utána kelljen járni. Sas végül ígéretet tett, hogy a kapott információkat megosztja majd a közvéleménnyel.

A több ezer libanoni Hezbollah-harcos sérülésével és többek halálával járó merényletet a gyanú szerint az izraeli titkosszolgálat követte el. Egy tajvani licensz alapján gyártott csipogótípusba rejthettek el már a gyártáskor robbanószert, az ügyben egy magyar (fedő)cég, a BAC Consulting Kft. neve is felmerült mint közvetítő, de a cég tagadta a felelősséget. A magyar kormány nem kerített nagy feneket az ügynek, közölte, hogy egy magánvállalkozásról van szó.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pedig azt írta a Facebook-oldalán, hogy a magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég, amelyiknek nincs magyarországi gyártó- és telephelye, és a hivatkozott eszközök sohasem jártak Magyarországon. „A további vizsgálatok során a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok valamennyi érintett nemzetközi partnerszolgálattal és társszervezettel együttműködnek. Magyarország vonatkozásában az ügy nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent” – írta az államtitkár.

Az ellenzék azonban nemzetbiztonsági és terrorveszélyt kiáltott, így tett a Demokratikus Koalíció (DK) is, ami a vonatkozó bizottság rendkívüli ülésének összehívását követelte. Emiatt Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető a Facebook-oldalán tette helyre a pártot és vezetőjét. „Nemzetbiztonsági kérdésekben inkább nem kérünk tanácsot Gyurcsány Ferenctől” – közölte, majd hozzátette:

„Nagyot futott tegnap, hogy a felrobbant libanoni csipogókkal kapcsolatban magyar szálat találtak, viszont a hatóságok vizsgálata gyorsan cáfolta a híreket. A megnevezett cég egy raktár- és munkatárs nélküli postafiók-cég volt, az eszközök pedig soha nem voltak Magyarországon. Meggyőződtünk arról, hogy az eset nem jelentett nemzetbiztonsági kockázatot, ezért a DK rendkívüli bizottsági ülés-kezdeményezése csak hangulatkeltés.”

Majd felemlegetett egy régebbi ügyet, amikor Gyurcsány „külföldi titkosszolgákkal világíttatta át a Nemzetbiztonsági Hivatalt”, ami sokkal súlyosabb ügy volt, ezért tőle nem fogad el a kormány „kioktatást, tanácsot”. Arra utalt, hogy a 2010 előtti kormányzat idején a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetői közreműködhettek abban, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatának (FSZB) megbízottjai információszerző tevékenységet végezzenek Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!