Végrehajtás indult a Lázárhoz kötődő vásárhelyi Promenad24-et és Rádió 7-et üzemeltető cég ellen

2024. szeptember 17. – 12:55

Végrehajtás indult a Lázárhoz kötődő vásárhelyi Promenad24-et és Rádió 7-et üzemeltető cég ellen
A Márki-Zay Péter által a Rádió 7 ellen rendezett tüntetés résztvevői Hódmezővásárhelyen 2023 júniusában – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Végrehajtást rendelt el augusztus 15-én az erősen kormánypárti Promenad24 hírportált és a Rádió 7-et is üzemeltető Dél-alföldi Média Centrum Kft. ellen az illetékes Szegedi Törvényszék, írja a hódmezővásárhelyi önkormányzat lapja, a Hódpress.

A 0600-5.Vh.51/2024-es végrehajtási ügy számát a portál szúrta ki az Igazságügyi Minisztérium elektronikus céginformációs rendszerében, de hogy miért rendeltek el végrehajtást a cég ellen, azt nem sikerült megtudniuk. A végrehajtással kapcsolatos változásbejegyzés közzétételéről rendelkező Cg.06-09-009052/69. végzést a Cégközlönyben is meg lehet találni, ahol hivatalból kellett megjelennie.

Végrehajtást egyébként adós ellen indítanak a leggyakrabban, jellemzően az adóhatóság adó vagy annak számító kintlévőségek miatt, de indítványozhatja olyan természetes személy is, akinek pénzbeli követelése van az adóssal szemben, amit más törvényes módon nem tud érvényesíteni. Ilyen esetben az adós vagyoni jogai korlátozódnak a behajtás miatt, például a számlájára, munkabérére, ingóságaira, ingatlanára folyhat végrehajtás.

Az erősen kormánypárti Promenad24-et a környéken csak Lázár János propagandalapjaként szokták emlegetni, bár hivatalosan nincs köze a miniszternek a kiadóhoz. A Dél-alföldi Média Centrum Kft. többségi tulajdonosa korábban a fideszes üzletember, Rákay Philip volt, aki sok más mellett a Lázár által felügyelt Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. felügyelőbizottságának is tagja volt.

Rákay márciusban vált meg a tulajdonrészétől, miután a portál munkatársai kritizálták a Márki-Zay Péterrel közösen szereplő, a hódmezővásárhelyi polgármestertől el nem határolódó Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert.

A kiadó kisebbségi tulajdonosa Bada János ügyvéd, Lázár János egykori évfolyamtársa, aki Lázár polgármestersége idején a városi rádiót üzemeltető cég egyik tulajdonosa is volt, később pedig a miniszterhez tartozó Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértői testületébe is bekerült.

A kiadó ügyvezetését 2023 novemberéig Göbl Vilmos vitte, aki egyben Lázár sajtósa is volt, de 2018-ban Csepreghy Nándor is feltűnik társtulajdonosként a cégtörténetben, ő az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára.

A Rádió 7-nek gyakori vendége Lázár János, aki a térség képviselője is a Parlamentben. A Promenad24 a júniusi választások és a helyi fideszes vereség után egy cikkében Lázár János utódját castingolta 2026-ra, mivel a miniszter még januárban bejelentette, hogy nem indul egyéni országgyűlési képviselőjelöltként a jövőben. A lap később már annak az okát kutatta, hogy a júniusi választásokon miért maradt otthon 4 ezer vásárhelyi fideszes.

A Szegedi Törvényszéket, a Promenad24 és a Rádió 7 szerkesztőségét levélben kerestük az üggyel kapcsolatban, amin érkezik válasz, beszámolunk róla.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

Frissítés: A cikkben korábban végzésként szerepelt a folyamatban lévő végrehajtási ügy száma, ezt a megjelenés után korrigáltuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!