Márki-Zay megvenné Rákay Philiptől a Navracsicsot gyalázó Promenad24-et

2024. március 7. – 10:48

Másolás

Vágólapra másolva

Alighogy Rákay Philip bejelentette: eladja a tulajdonrészét a hódmezővásárhelyi Promenad24-ben a Navracsics Tibort gyalázó véleménycikkek miatt, már be is jelentkezett egy vevő. Márki-Zay Péter Facebook-oldalán jelezte:

„a licitálásba a város békeszerető közönségének részéről mi is beszállunk.”

A polgármester a Telexnek megerősítette, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat médiacége venné meg a NER-es üzletember, producer tulajdonrészét a Dél-alföldi Média Centrum Kft.-ben. A polgármester szerint Rákay most bebizonyíthatja, hogy nem Lázár egyszerű strómanjaként került médiatulajdonosi szerepbe. „Ha nem Lázáré a cég, akkor annak adja el a Rádió 7-ben illetve a Promenád24-ben lévő tulajdonrészét, aki a legtöbbet kínál érte.”

Kérdés, hogy lesz-e erre lehetősége az önkormányzatnak, ugyanis Rákay azt is írta szerdán a 24.hu-nak, hogy hónapok óta tárgyal egy befektetővel a tulajdonrésze eladásáról, és a tranzakció hamarosan célegyenesbe is ér.

A Promenad24-et helyben csak Lázár János propagandalapjaként szokták emlegetni, habár hivatalosan semmi köze a miniszternek a kiadóhoz. A Dél-alföldi Média Centrum Kft. többségi tulajdonosa Rákay Philip, aki sok más megbízatása mellett a Lázár által felügyelt Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. felügyelőbizottságának tagja volt. A tagságról szerdán lemondott, miután elítélte azokat a cikkeket, amelyekben a lap a közigazgatási és területfejlesztési minisztert támadta.

„Navracsics Tibortól a Promenád24, szerepüket súlyosan félreértelmező kollégái helyett is elnézést kérek!”

– írta szerdán a 24.hu-nak Rákay, amikor megkérdezték tőle, volt-e tudomása azokról a cikkekről, amelyekkel a lap az utóbbi napokban Navracsics Tibor ellen szabályos lejáratókampányt folytatott.

„Évtizedek óta nem titok, hogy közéleti szereplőként nyíltan kiállok Orbán Viktor politikája és kormánya mellett, ebbe az őszinte szerepvállalásba egyáltalán nem fér bele, hogy egy hozzám tulajdonosként köthető vállalkozás bármilyen formában is – ráadásul ilyen alpári eszközökkel – támadja a magyar kormány bármely tagját.” Azt is írta, hogy „nyomatékosan utasította” cége ügyvezetőit: azonnal állítsák le a hadjáratot, és „megfelelő módon szankcionálják” az abban részt vevőket.

A kiadó kisebbségi tulajdonosa Bada János ügyvéd, Lázár János volt gimnáziumi évfolyamtársa, aki Lázár polgármesteri ideje alatt a hódmezővásárhelyi rádiót üzemeltető cég egyik tulajdonosa volt, később pedig a Lázárhoz tartozó Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértői testületébe is bekerült. Bada 2018-ban bevásárolta magát a szintén Lázárhoz köthető Batidai Vadászkastélyt működtető zrt.-be is, 2023 óta pedig a Lázár felügyelete alá tartozó MÁV beszerzéseit, informatikai és gazdasági ügyeit intéző MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója.

A Lázár Jánoshoz köthető fideszes lap azért támadta több írásban is Navracsicsot, mert szerintük a miniszter túlságosan baráti kapcsolatot ápol Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel, akivel többször is találkozott és fotózkodott az elmúlt hetekben.

A cikkek Facebook-hirdetésére az elmúlt napokban mintegy 2,5 millió forintot költöttek, és ezzel az elmúlt hét napban a negyedik legnagyobb magyar közéleti hirdető volt a helyi lap.

„Ominózus írásaink a Szerintünk rovatban jelentek meg, véleményünket tükrözik. Mi nem kérünk azokért senkitől sem elnézést, hiszünk a vélemény szabadságában, újságírói munkánkat ennek szellemében végeztük és végezzük, véleményünket semmilyen nyomásra nem változtatjuk meg” – írták a szerdán megjelent név nélküli cikkükben Rákay bejelentése után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!