Kevés a meddőségi klinika és aggasztó a szakemberhiány a lombikbébiszektorban

2024. szeptember 3. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

Mióta államosították a lombikbébiszektort, új szakambulanciákat nyitottak az ország különböző pontjain, ingyenessé tették a kezeléshez szükséges gyógyszereket, és még a jogszabályokon is változtattak, a várólisták azonban így is rendkívül hosszúak, és a szakemberhiány is aggasztó. A Hvg360 arról írt, hogy még mindig csak 12 állami intézményben lehet mesterséges megtermékenyítést igénybe venni az országban, ami népességarányosan a legalacsonyabb szám Európában.

A lap szerint arról sincs pontos adat, hogy Magyarországon hányan vesznek részt asszisztált reprodukciós kezelésekben, és ebből hány gyerek születik. Ugyan a Humánreprodukciós Igazgatóság létrehozott ehhez egy online adatszolgáltató rendszert, de erre nem lehetett támaszkodni. A hozzáférhető statisztikákból az derült ki, hogy az elmúlt években nőtt az elvégzett lombikkezelések száma. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselőnek adott válaszában azzal példálózott, hogy míg 2017-ben 7473 asszisztált reprodukciós kezelést végeztek Magyarországon, addig 2021-ben már több mint 12 ezret. Arról viszont nincs adat, hogy ebből pontosan hány gyerek született.

A Belügyminisztérium a Hvg360-nak azt mondta: évente 30 ezer beavatkozást kellene elvégezni ahhoz, hogy a termékenységi zavarral küzdő párokat megfelelően el tudják látni. Jelenleg ennek csak a felére lehet képes a rendszer, ezért új intézeteket és szakambulanciákat akarnak létrehozni.

A másik gond a szakemberhiány, amit a kormány a szülészet-nőgyógyászat szakorvosképzés átalakításával szeretne orvosolni. Az alapképzésre építve bevezetnének egy „reproduktív medicina” szakorvosképzést, mely gyakorlati és elméleti elemeket is tartalmazna. Magyarországon embriológusképzés nincs, ezért felsőfokú szakképzés formájában ilyet is indítanának.

Az Európai Bizottság még márciusban indított kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen, mert az uniós piac egyik alapelvét sérti az orvosilag asszisztált reprodukcióra bevezetett szabályozás. Bár a kormány több babát szeretne látni, az államosítás ellenére is csökkent a magyar lombikkezelések hatékonysága. Korábban részletesen foglalkoztunk azzal, hogyan kebelezte be az állam a lombikbébiszektort, melynek eredményeként már csak állami intézményben végeznek beültetést Magyarországon.

A meddőségi centrumok államosítása 2019 karácsonya előtt kezdődött, amikor a kormány bejelentette, hogy állami kézbe vesz hat meddőségi magánklinikát, és ingyenessé teszi a szűrővizsgálatokat, a kezeléseket, illetve a hozzájuk kapcsolódó gyógyszereket. 2021-ben törvényt hoztak róla, hogy 2022. július 1-jétől csak az állami meddőségi centrumokban lehet mesterséges megtermékenyítést végezni Magyarországon. A folyamat részeként állami kézbe került például a Róbert Károly Magánkórház meddőségi részlege is, de az átalakításhoz kapcsolódik az is, hogy 2,5 milliárd forintos állami támogatással megalakult a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!