Idén már harmadszorra halasztották el a kirúgott kölcseys tanárok tárgyalását

2024. augusztus 28. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

Harmadszor is elhalasztják a tárgyalást Törley Katalin és a kirúgott kölcseys tanárok perében, írta meg közleményében a Tanítanék Mozgalom. A szervezet azt írja, a kölcseys tanárok érdeklődésére annyit közölt a bíróság, hogy új bíró fog eljárni az ügyben.

A tárgyalást augusztus 29-re tűzték ki, ez viszont már a harmadik időpont volt: korábban a június 13-i és július 4-i tárgyalást is elhalasztották. Arról, hogy miért halasztott a bíróság, egyik esetben sem kaptak indoklást a pedagógusok.

A halasztással kapcsolatban mi is megkerestük a Fővárosi Törvényszéket. Levelünkben azt kérdeztük, mi volt az oka az újbóli halasztásnak és az új bíró kinevezésének. Válaszukban azt írták,

„a 2024. augusztus 29-i tárgyalás elhalasztását és az ügyben új bíró kijelölését a bírósági szervezet működésében rejlő egyéb ok indokolja. Az eljáró bírót szakmai igazgatási feladatok ellátására kérték fel, a szolgálati jogviszonya a Fővárosi Törvényszéken megszűnt, így a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet értelmében az ügy intézésére másik tanácsot jelöltek ki.”

Már korábban is többször volt rá alkalom, hogy elhalasztották a tárgyalásokat. Tavaly nyáron például zsinórban kétszer is elnapoltak tárgyalásokat. Az indoklásban mindkétszer arra hivatkoztak, hogy Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerület elbocsátásokról döntő korábbi igazgatója gyengélkedik, ezért nem tud megjelenni a tárgyalásokon.

Legutóbb májusban tartottak tárgyalást az ügyben a Fővárosi Törvényszéken. Akkor már a felek azzal a reménnyel érkeztek a tárgyalásra, hogy pontot tehetnek az ügy végére. A bíró viszont a tárgyalás elején azt mondta: a tanúkat és a tankerület-vezetőt szembesíteni kell, mert sok olyan dolog van, amiben nem egyeztek a vallomásaik.

Miután kirúgták őket, a Kölcsey Gimnázium tanárai 2022 októberében pertársaságot alapítottak és közösen munkaügyi pert indítottak. A tankerület Telexnek küldött akkori válasza szerint az érintett tanárok felmentése indokolt volt, mert a tanárok írásbeli figyelmeztetés után is többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”. A Kölcseyből kirúgott öt tanár között van a Tanítanék Mozgalom két ismert tagja, Törley Katalin, az MKKP képviselője és Palya Tamás is. A pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő egyesület képviseli.

A tanárok pere még tavaly áprilisban kezdődött el. A perben fontosak voltak a tanúvallomások. Az előző tárgyalásra beidézték a Kölcsey Gimnázium igazgatóját és igazgatóhelyettesét. Fazekas Csaba igazgató szerint mikor a tankerület-vezető átadta a figyelmeztető leveleket, azt mondta: felsőbb instrukciók alapján cselekszik. A tankerület jogi képviselője szerint ilyen nem hangzott el.

Fazekas Csaba szerint a tanárok polgári engedetlensége szimbolikus volt, valójában sokan akkor is dolgoztak, amikor papíron nem vették fel a munkát. Az igazgató szerint súlyosabban sértette a diákok tanuláshoz való jogát a tanárok kirúgása, mint az, hogy tiltakozásképpen nem tartottak meg egy-egy órát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!