Honvédelmi miniszter: Mérhetetlenül tisztelem az ukránok hősies harcát, de egyre inkább eldőlni látszik ez a háború

2024. augusztus 2. – 17:18

Honvédelmi miniszter: Mérhetetlenül tisztelem az ukránok hősies harcát, de egyre inkább eldőlni látszik ez a háború
Fotó: Krász Zsombor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar haderő jelenlegi állapotáról, a toborzásokról, a hazai katonai fejlesztésekről és az orosz-ukrán háborúról is beszélt a Mathias Corvinus Collegium által szervezett esztergomi MCC Feszten Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Az Orbán-kormányok az elmúlt években jókora hadiipar- és haderőfejlesztésbe kezdtek: hétfőn adták át a magyar állam és a Rheinmetall közös lőszergyárát Várpalotán, ami a magyar katonaság kiszolgálása mellett külföldre is tervez majd exportálni a lőszerből. A gyárnak az uniós lőszerprogramból is jutott támogatás, ami jól árnyalja, hogy nem csak Magyarországon kezdtek fegyverkezésbe.

2023-ban 6,8 százalékkal nőtt a világ országainak katonai költekezése, ami a legnagyobb emelkedésnek számított 2009 óta.

A magyar kormány összesen hat hadiipari gyárat nyitott meg, vagy kezdte meg ilyenek kivitelezését az elmúlt években,

ebből négyet a 130 éve alapított, Európa egyik kiemelkedő hadi cégének tekinthető Rheinmetallal társulva. A hazai hadiipar fellendítése mellett pedig több ezer milliárd forint értékű beszerzésekről is döntöttek az elmúlt évek Orbán-kormányai.

Esztergomban egy toborzófilmmel indult az esemény, majd arról beszélt Szalay-Bobrovniczky, hogy a kampány elsőszámú célja a hivatásos katonai helyek feltöltése volt. A honvédelmi miniszter szerint a tartalékosok körében korábban nagy volt a zűrzavar, azonban most egy ambiciózus, fiatal gárda került a Magyar Tartalékosok Szövetségének élére, ami a közösségi média használatával arra törekszik, hogy szolgálaton kívül is összefogja a tartalékosokat.

„Épülünk, szépülünk, gazdagodunk és erősödünk” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky, aki szerint a nemzeti ellenállóképességünk alapvető átalakítása tart éppen. Ennek három területe van:

  • az átfegyverzés és az új eszközök beszerzése,
  • a nagyarányú ingatlanfejlesztés, hogy a honvédség infrastruktúrája is rendben legyen,
  • és az emberi oldal, ahol a létszámok növelése mellett a honvédségnek szemléletbeli, kulturális változáson kell átesnie.

A honvédelmi miniszter szerint katonai értelemben a rendszerváltás előtti, nagy létszámot adó, jól felfegyverzett Magyar Néphadsereg igen komoly haderőnek számított. Az elmúlt 30 év vezetése azonban nem viselte gondját a hadseregnek, amin az a korábbi évekre jellemző általános szemlélet sem segített, hogy vége van a háborúk időszakának. Ez azt eredményezte, hogy katasztrofális helyzetbe került a haderő, nem volt például tüzérségünk néhány évvel ezelőttig.

A kitűzött katonai cél most egy nehézdandár kiépítése, ebbe érkeznek majd a Leopárd harckocsik, a PzH 2000 önjáró lövegek, de azok a Lynxek is, amelyeknek a Rheinmetallal közösen fogott a gyártásába a magyar kormány Zalaegerszegen.

„A legjobb toborzó az elégedett katona” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky, aki szerint a harcjárművek mellett az is fontos, hogy a katona egyéni felszerelése is modern legyen. Úgy látja,

a kevlársisakkal és az éjjellátóval már a magyar honvéd is beleillik a digitális katona koncepciójába.

Szalay-Bobrovniczky arról is beszélt, hogy a háború egyik fontos eleme korábban a „rejtőzködés művészete” volt, de a drónok és szenzorok hatására mára annyira átláthatóvá váltak a harcterek az orosz-ukrán háborúban, hogy mindkét fél sikeresen tudja pusztítani a másik csapatösszevonásait. Ezáltal elmaradnak a nagy áttörések, és kialakul a több száz kilométer hosszú, álló frontvonal, ahol folyamatos, alacsony intenzitású harcok zajlanak.

A honvédelmi miniszter szerint ahelyett, hogy a Nyugat „lefele menedzselte” volna a konfliktust, inkább csak ráerősített arra, így felépült az orosz gőzhenger: egy hadiipar, ami lőszerben, emberben és harckocsikban is hozni fogja azt a szintet, ami a céljainak megfelel. Eközben a másik oldalon ott áll egy erőforrásaiban végéhez közeledő, anyagi támogatásban a Nyugatra szoruló Ukrajna. Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszélt, hogy

katonaként ugyan mérhetetlenül tiszteli az ukránok hősies és bátor harcát, de a béketárgyalásokra irányuló erőfeszítések azt mutatják, hogy egyre inkább eldőlni látszik a háború.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!