Templomban nemigen látott vastapssal búcsúztak a kényszernyugdíjazott papjuktól a győri hívek

2024. augusztus 1. – 12:00

Templomban nemigen látott vastapssal búcsúztak a kényszernyugdíjazott papjuktól a győri hívek
Az utolsó csoportkép – Fotó: Szemlélek
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Véget ért Győr legismertebb plébánosának aktív pályája, utódjának augusztus 1-jével át kellett adnia azt a plébániát, amit csaknem negyven éve, a kommunizmus alatt a hívekkel együtt épített.

A Telex úgy tudja, az átadás-átvétel július 31-én megtörtént, és bár nem volt feszültségmentes az aktus, és maradtak nyitott kérdések, de a plébánia pecsétje az utódhoz került. Úgy tudjuk, Benkovich Ferenc atya annyi időt kért a költözésig, amíg az új lakhelyén az átalakítások befejeződnek. Kétszer már nem akart költözni. Igazság szerint egyszer sem, de ez nem rajta múlt. A döntést Veres András megyéspüspök hozta meg június közepén, de már május végén híre ment Benkovich Ferenc várható nyugdíjazásának.

A győri hívek az elmúlt hetekben a jelenlétükkel demonstráltak, bízva abban, hogy a plébánosuk mégis maradhat. A néhány héttel ezelőtti, úrnapi szentmisén is megtöltötték a Szentlélek Templomot, most hétvégén, az atya utolsó szentmiséinek egyikén újból összegyűltek. A templom ezúttal is szűkösnek bizonyult, többen az ajtón kívülről hallgatták a misét.

Az esemény előtt felhívást tettek közzé „Ferenc atya támogatói”: aki akart, üzenhetett Benkovich Ferencnek, az írásokat kiadványba szerkesztik. A misén több üzenetet fel is olvastak, a végén pedig az történt, amit templomban nemigen látni:

amíg a plébános az oltártól indulva kiért a templomból, zúgó vastaps kísérte útját.

A hívek közül többen megkönnyezték ezt a pillanatot, de magán az atyán is lehetett látni a megrendültséget; azt, hogy olyat kapott a híveitől, amit talán ő sem remélt. Mindezt megörökítette a Szemlélek portál, videójukat az engedélyükkel közöljük, a kivonulás – és a vastaps – a hatodik perctől látható.

A folytatást illetően sok a kérdőjel, még akkor is, ha az utód személye június 15-én eldőlt. A megyéspüspök Kálmán Imre püspöki irodaigazgatót nevezte ki a Szentlélek Plébánia plébánosává. A bizonytalanság arra vonatkozik, hogy a nemcsak templomot, de hívő közösséget is építő Benkovich Ferenc után az új papot bizalommal fogadják-e az emberek. Kálmán Imre nem ismeretlenül érkezik, hiszen ő az Apor Vilmos Iskolaközpont (ez is a Benkovich-életmű része) püspöki biztosa, tehát sok szülő ismeri.

Mégis: a püspöki döntést elfogadni nem akarók létrehozták a „Ferenc atya támogatói” Facebook-csoportot, aminek már 3200 tagja van. Ha csak ebből a számból indulunk ki, akkor ennyi hívő meggyőzése, megértése, megtartása lenne a katolikus egyház feladata most Győrben, de ennek jelét most még nem látni.

Benkovich Ferenc tartja magát ahhoz, hogy nem szeretne a saját sorsáról nyilatkozni. Annyit tudunk, és ezt ő is elmondta a híveknek a már többször említett szentmisén, hogy augusztus 1-jéig nem tud még kiköltözni abból a nem túl nagy szobából, ahol eddig élt. Később nyilván megteszi. Az utolsó szentmiséjét szerda este még megtartotta, a templom akkor is háromnegyedig megtelt, egy hívő a Telexnek így fogalmazott:

A vasárnapi búcsúmise volt jelképesen az utolsó vacsora, a szerdai istentisztelet pedig a passió.

Benkovich Ferenc itt jelentette be, hogy a plébánia pecsétjét átadta, majd elbúcsúzott. A hívek ezúttal nem tapsoltak, az emelkedettség helyett bizonytalanság érződött. Annyit tudnak, hogy az új plébános vasárnap tart majd először misét, addig kérdéses, hogy lesz-e istentisztelet a templomban.

A Telex még július 31-e előtt megkereste a Győri Egyházmegyét is azzal a három kérdéssel, hogy miként tervezik az átadás-átvételt, maradhat-e a plébánián Benkovich, illetve mit üzen a püspökség azoknak a csalódott híveknek, akik mostanáig kiálltak a plébánosuk mellett. A válasz két mondat volt: „Az egész Egyházmegye területére vonatkozó rendelkezéseket a személyi változásokat illetően 2024. június 15-én hivatalosan is kihirdettük. Augusztus 1-jei hatállyal megtörténik az atyák új feladatköreinek betöltése és állomáshelyük elfoglalása.”

Az Egyházmegye június 26-án közleményben tett először és eddig utoljára említést Benkovich Ferencről, akkor azt írták: „A győri Szentlélek Plébánia lelkipásztori, személyi ügyével kapcsolatban kijelentjük, hogy előzetesen részletes, személyes egyeztetésre került sor, amelyet valamennyi érintett megértett és elfogadott.”

Győrben május végén kelt szárnyra a hír, hogy Benkovich Ferencet várhatóan nyugdíjazza Veres András, hiába kérte az érintett plébános, hogy hadd maradjon, van ereje a folytatásához, dacára annak, hogy a hetvenötödik életévét két éve betöltötte. A hívek ekkor fogtak össze, levelet írtak Ferenc pápának is, választ a Vatikánból eddig nem kaptak. Benkovich Ferenc Győr díszpolgára, a templom mellett iskolát, óvodát, idősotthont, szinte egy városrészt felépített. Egy-két hónapja még arról tárgyalt az októberig regnáló Dézsi Csaba András polgármesterrel, hogy a Szent Anna Idősotthont bővíteni szeretné. Tavasszal tehát még biztosan nem gondolt a visszavonulásra.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!