Balatoni horrorvonatozás: kipróbáltuk, de késés hiányában elmaradt

Szerda, 9:30. Egy szétfolyós büfészendviccsel a gyomromban felszállok a Balaton felé tartó Vízipók sebesvonatra, ami jó pókhoz illően időben kimászik a Déli pályaudvarról. Hétköznap van, de a fülke így is 90 százalékban tele, mindössze négy ülésen nem ülnek a 46-ból. Zsúfoltnak még éppen nem nevezném. Klíma nincs, de az összes ablak le van húzva.

A menetszél átjárja a kocsit, nincs hőségérzet, annak ellenére, hogy a magammal hozott hőmérő 28 Celsius fokot és 45 százalékos páratartalmat mutat. A kocsi közepesen tiszta, a kissé kiült ülésszivacsra feszülő acélszürke ülésszövet szintén rendben van első ránézésre. Furcsa, de ahogy fészkelődök benne, valahogy érzem, hogy számtalan utas izzadt már bele. Ezek az ún. „halberstadti” kocsik, vasutas zsargonban „halbi”-k, amiket használtan vett a MÁV Németországból. Inkább elővárosi kocsik, de korszerűbb kocsi nem jut a Balatonra.

Nem mondom, hogy nem izgulok, hiszen most egy rossz hírű balatoni vonat fog versenyezni az idővel közvetlenül figyelő szemeim előtt. A MÁV idei statisztikája szerint júniusban minden ötödik regionális vonat késett legalább öt percet, a feláras IC-knek meg több mint a fele járt így. Azaz jó esélyem van arra, hogy nem érek oda időben. Ahhoz, hogy lássam vonatunk aktuális késését, nagy segítséget ad a MÁV Vonatinfo alkalmazása, ahol GPS alapján az összes közlekedő vonat aktuális helyzete fent van, késéssel együtt. Ha zöld a vonatot jelképező pötty, minden rendben, ha sárga, akkor 5-15 perc között késik, ha narancs, akkor ennél többet, ha pedig piros, azt le sem merem írni.

Budapest határát 117 km/óra sebességgel szeljük át, pöttyünk zöld, azaz 5 percen belül vagyunk a késéssel (konkrétan 4 perccel). Érkezik a kalauz, ridegen közli az utasokkal, hogy az ülésen szállított táska 25 ezer forintos büntetést von maga után, ha a kocsiban álló utasok is vannak. Szigorú. Biztos volt már ebből konfliktus korábban, de szerencsére most álló utas nincs, mert van elég hely. Kalauzunk még ráreccsen még egy fülhallgatójába merült kislányra, hogy ne támaszkodjon a térdével az előtte levő ülés háttámlájának, majd tovább megy.

Én is felkerekedek, hogy körülnézzek az egész szerelvényen, ami három kocsiból plusz egy kerékpárszállító kocsiból áll. Körutam tapasztalata: a vonat egyenletesen telt, hasonlóan 90 százalék körül, mint a kocsink, ami tökéletesen visszatükrözi a szerelvény teljes állapotát. A kerékpáros vagonban három bringát szállítanak, tulajdonosaik valamiért nem merik otthagyni őket. Két lány törökülésben kvaterkázik a földön a bringák mellett, egy férfi pedig csak egyszerűen a biciklije mellé heverve várja az út végét.

A bringások most nem özönlik el a vonatot, ami az észak-balatoni vasútfejlesztéssel is foglalkozó Dorner Lajos, VEKE-elnök szerint meglepetésszerűen szokott néha előfordulni, amikor egy nagyobb biciklis csoport a Balaton kört letudva, Akarattyáról szeretne vonattal hazajutni. Ha olyan vonatra váltanak jegyet, amin nincs külön bringaszállító kocsi, vagy az is tele van, akkor barikádszerűen torlaszolják el a folyosókat, kapacitásproblémákat okozva.

Befutunk Székesfehérvárra, a vonat mindössze 2 perc késésben van, ami ugye nem is késés. Sokan felszállnak, megtelnek a kocsik, páran a peronra szorulnak, ott ücsörögnek, van, aki a földön. A valós idejű térképen látom, hogy a mögöttünk a Balaton felé tartó vonatok sem késnek, mind zöld pöttyként jelennek meg a képernyőn. Felfedezem, hogy Budapest környékén jár a Tekergő, a keleti országrészből érkező zánkai expressz, és elég gyorsan jön mögöttünk, hogy utolérjen minket, úgy tűnik, be akarja hozni pillanatnyi 18 perc késését.

Ha már Zánka, egy újabb speciális problémáról kell szót ejteni. A zánkai gyerektábor heti váltását utaztató hosszú vonatokhoz különleges erőforrás kell, mondja Dorner. A Balatonfüredig villamosított vonalon V63-as Gigant mozdonyok húzzák a Nyíregyháza-Debrecen felől érkező, 11-12 kocsis vonatokat bennük akár 1000 gyerekkel. Onnan tovább dupla dízel, ami eléggé bekavar a mozdonyhiánnyal küszködő MÁV-nak és a menetrendnek. Sőt, a balatonfüredi helyi forgalomnak is, miután szerencsétlen módon az állomás váltókörzetén pont keresztülmegy a város főutcája, amit tolatásonként kétszer kell emiatt lezárni, a helyiek nagy örömére.

Polgárdi állomáson a vonat a szokottnál hosszabb ideig áll, pedig az utasok már rég le- és felszálltak. Lent, az állomásperonon sétáló kalauzunk kissé idegesen az órájára néz. Ránézek a térképre: hoppá, a Balatonfüredről érkező, 30 perces késésben levő Katica Interrégió vonat jön szembe, nyilván azt kell megvárnunk, hogy ne késsen még többet. A vonat végre elrobog mellettünk, és kigördülünk mi is az állomásról. A várakozás 10 perc késést eredményezett, pöttyünk besárgul.

Ez, a Székesfehérvár után kezdődő, pusztában kanyargó egyvágányos szakasz, ahol a késések általában megkezdődnek – már amennyiben nem a Déli, vagy Kelenföld okozza a késést. Ennek a szakasznak a kiváltására tavaly elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány, aminek valóra váltása az északi parti vonal további villamosításával együtt a közlekedési minisztériumon múlik. A lobbi most az engedélyes és kiviteli tervezés elindításáért megy, mondja Dorner.

Balatonakarattyánál a csúszásunk már 11 perc. Ránézek az online térképre: a Balatonfüredig tartó szakasz torlódik, mert mindkét előttünk haladó vonat 7-14 perc késéssel megy rajta. A balatonkenesei állomáson már 15 percre nő vonatunk késése, mert ismét várni kell egy szembejövő vonat elhaladására. Pöttyünk sötétsárgára vált. Tényleg ez a rész lehet a palack nyaka a vonalon. Dorner szerint konkrétan a Csajág-Balatonkenese szakasz, ahol nagyok az állomástávolságok és a magaspart miatt csak lassan lehet haladni.

Alsóörsnél a kalauz szerint 9 perc beütemezett várakozásunk van, ne izguljunk az álldogálás miatt. Megtudjuk azt is, hogy a szembejövő vonat rossz ütemben késik, a 15 perces csúszásunk a duplájára is nőhet. Ha viszont jó ütemben, akkor kinyílik az időablak, és a beütemezett 9 perc kivárása nélkül kislisszanhatunk az állomásról. Tiszta lutri.

Szerencsénk van, nem kell kivárnunk a 9 percet, kigyorsítunk, és az addig felhalmozott késésünk egyből visszaesik a felére, azaz 7 percre. A kiszámíthatatlan menetrendnek előnyei is vannak, nyugtázom magamban. Az utolsó szakaszra már csak egy négyfős spanyol társaság marad a kocsiban, mindenki más már leszállt. Gyors hőcsekk: a magammal hozott hőmérő 30 fokot mutat, de a huzat miatt még mindig nem érezni a hőséget.

Végül 7 perc összkéséssel gurulunk be Balatonfüredre. Eddig tart a villamosított vonal, át kell szállnunk a villanymozdony által vontatott szerelvényről a vicinálisra. Szerencsésebb vonatokon mozdonyt cserélnek, de ezt a verziót majd csak visszafelé élvezhetjük. A peron túloldalán, alig 10 méternyire vár már minket a csatlakozás: egy három kocsis piros Bzmot motorvonat, amit a helyiek itt csak Téglának becéznek a színe és formája miatt. Az öreg (több mint 40 éves) vicinális főleg vidéki mellékvonalakon jár, ahány helyen, annyi becenévvel. Kedvenceim: Csöcsrázó (a rugózása miatt), Sütöde (nincs klíma), Bozót Express, Dzsingala.

Mivel 15 perc múlva indul, a beépített menetrendi puffer benyeli eddigi 7 perc késésünket. Még arra is marad idő, hogy elugorjak az állomás az automatájához, venni egy 900 forintos kólát. Mikor felszállunk a járműre hirtelen idő- és komfortugrást hajtunk végre a Vízipókhoz képest. Spártaibb, szűkösebb ülések várnak, különleges (engem leginkább pszichedelikus moslékra emlékeztető) színben pompázva, de tiszta szövettel.

Annyi rutint már szereztünk, hogy a kocsi leghátsó részébe, a bal oldali ablakokhoz ülünk, mert ugyan ide besüt a nap, de az összes kis bukóablak, plusz a felettünk nyíló tetőablak menetszele ide turbulál be. A számítás bejön: az indulás után már lobog is a hajunk, és így nem zavar az a kis előnapozás sem a strand előtt.

A Bzmot pontosan indul. Nem hiába nevezik Karcag környékén Pattinkának, kattog mint egy gépfegyver, ring, dobál, röcög. Néha a menetszéllel együtt beszáll a dízelmozdony füstje (így már értem a Bűzmot becenevet is). A kocsiban árnyékban 30, napon 33 fok van, de a kavargó levegő miatt nem tűnik vészesnek. A sebességünk sem: legfeljebb 75-80 km/órával döcögünk az állomások között.

A természetes klíma tehát működik, egészen addig, amíg meg nem áll a vonat. Ha túl sokáig áll, akkor gyorsan melegszik a kocsi levegője. Szerencsére ezt elkerüljük: a BZ nagyjából tartja a menetrendet, így végül összesen 3 perc késéssel érkezünk Badacsonyba, ami azt kell mondanom, hogy semmi. Az odaút tehát lényegében problémamentesen, a lehetőségekhez képest kényelmesen lezajlott, a horrorvonatozás elmaradt. Szerencsénkben nyilván szerepet játszott, hogy a hétvégi rohamhoz képest kevesebb volt az utas és a kerékpáros, bár néhányszor így is az utaskapacitásának határán volt a járat. És persze az is számított, hogy bejött az alsóörsi lutri.

Dorner szerint ez a vonal most ennyit tud. Ezen a vasútvonalon, Szabadbattyántól Tapolcáig az engedélyezett legnagyobb sebesség 80 km/óra, az ívek miatt nem is lehet több. Így csak a mozdonycsere elhagyása segíteni, azzal negyed órát is lehetne nyerni, de ahhoz folytatni kellene a vonal villamosítását. Amin javítani kellene még, az a mozdonyhelyzet és a kapacitás, illetve a kocsik minősége.

Utasrohamnál a BZ és a Vízipók is kevés, a regionális expresszeket (nyári nevükön Kék Hullám IC) húzó Csörgő (M41) dízelmozdonyok nem bírnak el öt kocsinál többet, abból is egy az első osztály, egy pedig kerékpárszállító, sorolja Dorner. Nyári hétvégéken legalább 6-7 kocsival kellene közlekedni, hogy ne legyen zsúfoltság. Az őstől bérelt használt dán nagydízelek a vontatási problémát ideiglenesen megoldják majd, de a kocsihiányt nem. Véglegesem mindenképpen a villamosítás oldaná meg szerinte a problémát.

A VEKE elnöke szerint Balatonfüredig, amíg villlamosították, nagyjából rendben van a vonal. Két óránként van IC, szintén két óránként a Katica interrégiókkal Flirt motorvonatokon lehet utazni, ráadásul sűrítésnek még ott vannak a Vízipókok. Azaz szerinte a vonatok „rossz híre” inkább csak rosszindulat. Idáig, Füredig utazik az utasok többsége, mintegy kétharmada is. Tovább, Tapolcáig marad a két óránkénti közvetlen IC, valamint az ezt felező átszállásos Bz. A Tapolcáig, illetve onnan Ukkig, illetve Keszthelyig tartó villamosításnak további előnyei lehetnének, mert bekötné a rendszerbe Szombathelyet, Sopront, Győrt, jobban el lehetne osztani a vonatokat, mozdonyokat is, kevesebb szerelvénnyel több szolgáltatást lehet nyújtani, mondta Dorner.

A VEKE-elnök szerint fontos lenne legalább Balatonfüredig kiépíteni a központi forgalomirányítást. Ahol egyvágányú a pálya, sokat tud segíteni egy olyan forgalmista, aki átlátja a teljes vonal helyzetét, és be is tud avatkozni, mondta. A déli parton van ilyen, Fonyód központtal, ez az, ami az északi parton nagyon hiányzik. Ugyanígy nagy szükség lenne egy dedikált emberre az utastájékoztatáshoz a MÁV forgalomirányításnál, hogy amikor beüt a krach, ne az a forgalmista foglalkozzon ezzel, akinek ilyenkor ezer más dolga is van. Az utasok többnyire megértik, ha valahol gond van, de tudniuk kell, hogy mindig van, aki gondoskodik róluk és értesülnek arról, mi lesz velük, hogyan jutnak el a céljukhoz. Ez pedig nem pénzkérdés, teszi hozzá.

Hazafelé a Kék Hullám hátán

Némi hekk és strand után visszafelé a Kék Hullám Intercity-vel indulunk el Badacsonyból. A szerelvény két típusú vonatból (IC és expressz) van összerakva, az alkalmazáson sikerül az expressz kocsiba jegyet venni, ami drágább és helyjegyes. Felszállunk. A kocsi újabb, mint a Vízipóké, de kisebb a lábhely, kevesebb az ablakon beáramló levegő. A kocsiban nincs légkondi sem, de a hőmérséklet az elviselhető tartományban marad. Az ülés kényelmes, kevésbé kiült, sötétkék színű MÁV-kaleidoszkópos, tiszta szövettel.

A kocsi gyorsan feltöltődik, a helyjeggyel viszont nem sokan törődnek, ami folyamatos kavarodáshoz vezet. Van akit az egész nem zavar. Egy nyugdíjas pár azzal üti el a választ, mikor megkérdezik, hogy oda szól-e a helyjegyük, ahol ülnek, hogy „Nem érdekes, majd jön a kalauz”.

Csodák csodája: Balatonfüredre 0 perc késéssel futunk be. Várni kell azonban negyed órát a mozdonycserére, mert innen a villanymozdony húz tovább. Kidugom a fejem az ablakon, mert a hangosbemondóból furán ismerős szöveg hallatszik. Igen, ez József Attila Anyám című verse. Amikor odaér a vers, hogy „kékítőt old az ég vizében”, a versmondót félbeszakítja a MÁV tírürirű-rürirű szignál, majd bemondják: Kék Hullám expresszvonat indul a 2-es vágányról. És tényleg.

Induláskor a Vonatinfo térképén megdöbbenéssel nézem: 0 perc késéssel hagytuk el az állomást. Megszomjazom, a vonaton állítólag van büfékocsi. Az eléréséhez keresztül kell menni az IC-kocsikon. Enyhe irigységgel látom, hogy ezek még újabbak, van légkondi is, ami így, hogy csak átszalad az utas a kocsin, üdítő érzés, bár hosszabb távon lehet, hogy van akit zavar. Egy fülkés rész következik, ahol kicsit össze vannak szorulva az emberek, aztán a nagyon kényelmes első osztály, saját utaskísérővel, majd a büfékocsi.

Egyértelműen a legjobb hely a vonaton. Elbeszélgetünk a pultossal, aki az összes pozíciót kipróbálta már a vasútnál, és ez tetszik neki a legjobban. Gyorsan telik az idő, észre se vesszük, és már Székesfehérváron vagyunk, ahol még mindig 0 perc a késés. Visszaindulok a helyünkre, és közben bekukkantok a bringaszállítóba is: 20-30 bicikli ring benne felakasztva. A fővárosi határ után lassulunk: Kelenföldön 2 perc a késés, a Délibe pedig 4 perc csúszással gurulunk be.

Lehet, hogy pont kifogtam, de szúrópróbaszerű utazásom azzal a tapasztalással végződik, hogy az igénybe vett vonatok nagyjából a menetrendet tartva, a lehetőség szerint aránylagos komforttal beértek rendben a célállomásra. Igaz, ehhez nyilván az is kellett, hogy a vonalon nem volt aznap semmi baleset vagy műszaki probléma okozta lerobbanás, és az utasroham is elviselhető mértéken belül maradt.