A koronatanú szerint Simonka György egyeztetett Rogán Antallal és Kubatov Gáborral a korrupciós ügyéről

2024. július 16. – 10:41

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint négy év után még mindig nem ért véget a korrupcióval vádolt volt fideszes országgyűlési képviselő, a Pusztaottlakán ismét polgármesterré választott Simonka György büntetőpere: a tárgyalások novemberben folytatódnak, akkor a vád egyik legfontosabb tanúját hallgatják majd meg, J. Gábort.

Az ügy koronatanújának számító J. Gábor neve már a Questor-ügyben is felbukkant, ő „szállította” a legendássá vált strómant, Orgován Bélát a becsődölt brókercég vezetőjének, Tarsoly Csabának. J. Gábor 2012-ben csatlakozott a Simonka-féle körhöz, többek között az volt a feladata, hogy a Simonka és társai által szőtt céghálóban szereplő társaságoknak stróman ügyvezetőket biztosítson. Az ügyészség szerint J. Gábor is részt vett a korrupciós bűncselekmények elkövetésében, így a büntetőeljárás megindulásakor még gyanúsított volt, ám terhelő vallomásáért cserébe alkut kötött a vádhatósággal. A férfi a felszámolás alá került cégek vagyonkimentésében is közreműködött, ahogy a szereplők védekezésének megszervezésében is.

J. Gábor az ügyészség egyik legfontosabb tanúja, hitelesnek is ismerik el, vallomásai a vádirat alapját képezik. A 24.hu most arról ír, hogy J. Gábor a nyomozás során arról beszélt – állításait pedig a bíróságon is felolvasták –, hogy Simonka Györgytől tudomása van arról, hogy a volt fideszes politikus Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel és Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával többször is találkozott a nyomozás és büntetőeljárás ideje alatt. Állítása szerint Kubatov és Rogán ígéretet tettek neki arra, hogy ügyét kivizsgálják. A tanú azt állította, hogy Simonka folyamatosan kereste a kapcsolatot Kubatov Gáborral és Rogán Antallal azért, hogy meggyőzze őket az ártatlanságáról, és információt próbáljon szerezni tőlük. Állítólag Orbán Viktorig is el akart jutni rajtuk keresztül, a koronatanú szerint még levelet is küldött a miniszterelnöknek.

A koronatanú szerint Simonka azt állította, hogy Kubatov Gábortól és Rogán Antaltól rendelkezett információkkal ügyéről. Vallomása szerint Simonka Györgynek Rogán Antal ajánlotta Bánáti János ügyvédet.

Ugyancsak a nyomozati vallomásokban volt szó arról is, hogy a koronatanú szerint Simonkának volt egy B terve is arra az esetre, ha „elfogyna a levegő körülötte”. Ebben az esetben állítólag román politikusoktól kért volna védelmet. A koronatanú szerint Simonka azt is mondta neki, hogy ismer olyan cégeket és személyeket, amelyeket és akiket Magyarország finanszíroz abból a célból, hogy felkeltsék és támogassák Székelyföld autonómiai törekvéseit. Állítólag emiatt többször is megkeresték romániai szervek, hogy adjon információt, de ő ezeket elhárította. Simonka állítólag arról is beszélt, hogy tudja, hogy lehet átmenni a zöldhatáron, így ha kell, át tud menni Romániába. A fentiek miatt kerestük Rogán minisztériumát, Simonka Györgyöt és a Fidesz sajtóosztályát, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Simonka György és társai ellen még 2019-ben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsították őket. A vád szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak.

A per azért húzódik ilyen régóta, mert 2022-ben új bíró vette át az ügyet, ezért elölről kellett kezdeni a tárgyalást. Idén februárban másodszor is elölről indult a per, mert változás történt a büntetőtanács összetételében, és a büntetőeljárásról szóló törvény szerint ebben az esetben is teljesen elölről kell kezdeni az eljárást. Simonka a korábbi tárgyalásokon minden vádpontot tagadott, szerinte olyan személyek vallomásán alapulnak a vádak, akik az ügyészséggel kiegyeztek, „a mentesülésük miatt mondták azt, amit kellett”.

2023. júniusban írtunk arról, hogy Simonka alpakák, lámák és tevék között dolgozik egy pusztaottlakai szafariparkban. „A büntetőügyem folyamatban van, de közben dolgoznom is kell. Nagyon jólesik, amikor azzal jönnek oda a vendégek, hogy milyen szuper élmény volt” – mesélt akkor a munkájáról az egykori képviselő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!