Szász Júlia szerint nem igaz Vidnyánszky állítása, nem kapott 5 milliót a Nemzetiben történt baleset óta

2024. július 6. – 09:09

Másolás

Vágólapra másolva

Megszólalt a Nemzeti Színházban történt balesetben megsérült egyik színész, Szász Júlia, aki több ponton is cáfolta Vidnyánszky Attila színházigazgató állításait. „A Nemzeti Színházban történt baleset egyik áldozataként ezen a ponton fontosnak érzem, hogy megszólaljak” – írta a Facebookon Szász Júlia, és több ponton is cáfolta Vidnyánszky állításait.

Vidnyánszky Attila pénteken hosszú interjút adott az Origónak, amiben többek között azt mondta, hogy november óta fejenként több mint ötmillió forintot kapott a két színész, a táppénzen felül, különböző jogcímeken. „A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk.”

Szász Júlia azt írja, hogy az igazgató állításával ellentétben nem kaptak fejenként 5 millió forintot Horváth Lajos Ottóval a baleset után, és posztjában részletesen levezeti, hogy mennyi pénzt kapott a baleset óta, azt írja, kártérítést nem kapott.

Szász Júlia szerint Vidnyánszky egy Magyar Nemzetnek adott interjúban mondta azt, hogy a „színésznek meg kell tanulnia egy-egy díszletet használni”, nem pedig Udvaros Dorottya adta a szájába, ahogy a színházigazgató az Origónak állította.

A Nemzeti Színház igazgatója Udvaros Partizánnak adott interjújára reagált. Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművész a Partizánnak adott szerdai interjújában arról beszélt, hogy a Nemzeti Színházban történt baleset miatt indított belső vizsgálat egy „látszatesemény” volt. A színész szerint lehetett tudni, hogy a vizsgálat azt fogja megállapítani, hogy nincs egy személyi felelős. „Egyet nem is lehet találni, többet viszont igen. Elsősorban a darab rendezőjét és a színház igazgatóját, természetesen.” Udvaros elmondása szerint több alkalommal is jelezték Vidnyánszky Attilának a díszletekkel kapcsolatos aggályaikat, csoda, hogy nem történt korábban baleset.

A baleset, amiről Udvaros beszélt, tavaly novemberben történt, amikor a Rómeó és Júlia előadása közben Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia három métert zuhant, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A színház igazgatója, Vidnyánszky Attila először benyújtotta a lemondását, de nem sokkal később ezt visszavonta. A baleset miatt beadta lemondását Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, de Csák János kulturális és innovációs miniszter nem fogadta el. A baleset miatt belső vizsgálat indult a színházban, nem találtak felelőst, a rendőrség is nyomozást rendelt el, ez még nem zárult le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!