Magyar Nemzet: Nyomoz a rendőrség a Nemzeti Színháznál történt baleset miatt

2023. november 13. – 16:30

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomozást indított a rendőrség a Nemzeti Színháznál történt baleset miatt – tudta meg a Magyar Nemzet. Az eljárás azért indult, hogy tisztázzák, terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség.

A lappal a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával, a sajtóban megjelent hírek alapján – a körülmények tisztázása érdekében – hivatalból nyomozást rendeltek el. Hozzátették: az eljárás feladata annak tisztázása, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

Hétfőn délelőtt Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház éléről. A Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium Infostartnak küldött közleményében az áll, hogy Vidnyánszky benyújtotta ugyan a lemondását, ugyanakkor a miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel.

A Nemzeti Színház szombaton írta ki a Facebookjára, hogy mentők vitték kórházba Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó színészeket, miután megsérültek a Rómeó és Júlia pénteki előadása közben. A baleset miatt a második felvonást félbe kellett szakítani. A sérült színészekhez rövid időn belül megérkeztek a mentősök, akik szakszerűen ellátták, majd kórházba szállították őket. Akkor azt kommunikálták, hogy a színészek a körülményekhez képest jól vannak, a baleset körülményeit pedig még vizsgálják. Az RTL információi szerint a színészek több métert zuhanhattak, egy ajtón eshettek ki.

A Semmelweis Egyetem hétfőn arról tájékoztatott, hogy a két színészt végtagsérülésekkel szállították pénteken a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára, és még aznap megműtötték őket. A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát. A színművészeket Csák János miniszter Vidnyánszky Attilával látogatta meg a kórházban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!