Sára Botond felvette a fővárosi mandátumát, október 1-ig kell döntenie, hogy képviselő lesz vagy főispán

2024. június 26. – 17:20

Sára Botond felvette a fővárosi mandátumát, október 1-ig kell döntenie, hogy képviselő lesz vagy főispán
Fotó: Huszti István/Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Sára Botond a június 9-i választás után bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, felvette a mandátumát, ezért október 1-ig kell döntenie, hogy távozik a főispáni posztról, vagy képviselő lesz – derül ki Telexnek küldött válaszból.

Budapest Főváros Kormányhivatala az összeférhetetlenségre vonatkozó kérdésünkre ezt a választ küldte: „A főispáni pozíció és a fővárosi közgyűlési tagság egyidejű betöltése miatti összeférhetetlenség 2024. október 1-jén áll be, amely megszüntetéséről a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán a jogszabályban előírt határidőn belül gondoskodik.”

Sára Botond, Budapest főispánja a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt a VIII. kerületben a június 9-i önkormányzati választáson. A kerületben azonban Pikó András polgármester megőrizte helyét. Sára idén nagyobb pofont kapott, mint 2019-ben. Most júniusban a megszaporodott kihívók ellenére Pikó 1131 szavazattal nyert, 2019-ben csak 269-cel.

Sára felkerült a kormánypárt fővárosi listájának második helyére is, ahonnan a Közgyűlés tagjait választják. Június 24-én másokkal együtt ő is átvette megbízólevelét a Fővárosi Közgyűlésbe, derült ki Böröcz László Facebook-posztjából, ahol Sára a kép bal szélén áll.

Sára Botond 2018-2019 között volt Józsefváros polgármestere, miután a kerület addigi fideszes vezetője, Kocsis Máté inkább az országgyűlésbe ült be. A 2019-es önkormányzati választáson újraindult, de kikapott az ellenzéki pártok és szervezetek által támogatott Pikó Andrástól.

Ezután lett belőle a fővárosi kormányhivatal vezetője, amit ma már főispánnak neveznek. Sára 2022-ben az országgyűlési választásokon a VIII. és a IX. kerületet lefedő választókerületben indult, de ott szintén alulmaradt az akkor az ellenzék által támogatott Jámbor Andrással szemben. A főispán a mostani kampány idejére szabadságot vett ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!