Márki-Zay Péter egy tanácsot adna Magyar Péternek

2024. június 17. – 20:44

Márki-Zay Péter egy tanácsot adna Magyar Péternek
Márki-Zay Péter a Telex stúdiójában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex élő műsorának vendége volt Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, akinek a júniusi önkormányzati választáson sikerült a városban kiütnie a Fideszt. A beszélgetésen – amit a cikk végén teljes egészében végig lehet nézni – szóba került Csád, Magyar Péter, az ellenzéki előválasztás, Lázár János, a magánélet védelme, az ellenzéki pártok vitája és még rengeteg más téma is.

Nézzük ezeket a témákat sorban, miről mit mondott Márki-Zay Péter.

„Csád”. Nem úgy tervezte, hogy mémesedni fog az, ahogy ezt az országnevet mondja, de a köztévés vitán nem lehetett reagálni mások mondanivalójára. Főleg Deutsch Tamáséra szeretett volna, de csak így tudta megoldani.

A saját családjának védelme. Márki-Zay szerint Hódmezővásárhelyen a Fidesz azzal támadja, hogy az egyik gyereke a hétből meleg. Ha ez igaz lenne, akkor is ugyanúgy szeretné a gyerekét – mondta.

Hódmezővásárhelyi választási eredmények. Szerinte a siker a tényleges teljesítménynek, a helyi önkormányzati sajtónak és a személyes összetevőnek is volt köszönhető. Szerinte az sem segített, hogy Orbán Viktor nem fogott vele kezet.

Lázár János. SMS-t küldött neki, amiben ez állt: „Gratulálok!” Márki-Zay szerint Lázár tud viselkedni, ha akar, hiszen rakhatott volna pontot is a végére. Ő hajlandó lenne találkozni vele a város érdekében. Állítása szerint Orbán egy miniszternek azt mondta Lázárról, hogy „bármit meg tud csinálni, semmit sem tud működtetni”.

Ungár Péter. Amikor telefonon beszélnek, Ungár úgy mutatkozik be, hogy „halló, itt a kedvenc árulód!”. Szerinte Ungár jó példa arra, hogy lehet kulturált a viszony olyasvalakivel is, aki a Fideszt támogatja.

Gyurcsány Ferenc. Szerinte Gyurcsány a DK választási teljesítményéből nem fogja levonni az egyetlen következtetést: hogy Gyurcsány Ferenc óriási tehertétel az ellenzéknek. Gyurcsány még a 2022-es ellenzéki előválasztás előtt hónapokkal azt mondta neki, hogy ezt a választást el fogják bukni, és Márki-Zay Péter lesz ezért a felelős. Szerinte Gyurcsány negyven tanú hallatára azt mondta egy ellenzéki találkozón, hogy „nincsen olyan cigány ember, akiben megbízik, és nem lesz cigány képviselő” a DK-ban.

Arrogancia. Szerinte ha valamiből nem volt hiány a 2021-es előválasztáson, azok a tanácsadók voltak. Általában 99 tanácsot megfogadott, egyet nem, de ilyenkor mindig az az egy ember tartja arrogánsnak. Elnézést kért attól az Ukrajna-szakértőtől, akit a Direkt36 ellenzéki előválasztás összeomlásáról készült cikke szerint nem hallgatott meg.

Mikromenedzsment. Elismeri, hogy kis túlzással, de mikromenedzselte az ellenzéki előválasztás kampányát, olyan apróságokban is, hogy például egy kampányújság legyen színesebb.

Előválasztás eredménye. Szerinte nem a személye miatt buktak el, hanem mert százszoros erőfölénnyel szemben álltak. Úgy gondolja, hogy 2018-ban könnyebb lett volna leváltani a Fideszt, mert a párt utána nagy osztogatásokba kezdett. Szerinte miután a Fidesz a propagandában „összegyurcsányozta”, arra a szintre vitte le a népszerűségét, amit Karácsony Gergely is elért volna, ha nem lép vissza az ő javára.

Karácsony Gergely. Örül, hogy megnyerte a választást. Kritizálja ugyan az ellenzéki pártokat, de a vezetőkkel, így Karácsonnyal is, jó személyes kapcsolata van.

Kovács Gergely. Sok sikert kíván neki.

A Mindenki Magyarországa Néppárt népszerűsége. Szerinte szüksége van a pártra annak 0,64 százaléknak, azaz nagyjából harmincezer embernek, aki rájuk szavazott. Tudja, hogy nem ők lesznek a rendszerváltók, de azokat támogatni fogják. Az is előfordulhat majd, hogy nem indulnak a 2026-os választáson.

Mi változott az utóbbi két évben. Szerinte az emberek az utóbbi két évben megtapasztalták, hogy „Orbán minden választási ígéretét megszegi”, infláció van, háború, postákat zárnak be, és így tovább. Szerinte 2022-ben még nem létezett ez az elégedetlen tömeg.

2026-os választások. Márki-Zay szerint egyetlen ellenzéki pártnak kellene indulnia 2026-ban, ami jelenlegi állás és támogatottság szerint a Tisza Párt. Nem is Magyar Péter személye, hanem a mögötte álló tömegek miatt.

Tisza Párt. Ha Magyar Péter ragaszkodna ahhoz, hogy belépjen a pártjába, akkor megfontolná, de látja, hogy erre Magyar nagyon odafigyel. Szerinte a Tisza mögött most háromszor-négyszer nagyobb tömeg áll, mint az ellenzék mögött.

Magyar Péter. Egy tanácsot adna neki, méghozzá azt, hogy egy politikust sokat fognak rugdosni, ezt neki nagy türelemmel kell elviselnie.

A teljes videót itt lehet megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!