Elméleti testnevelést javasol a Belügyminisztérium azoknak az iskoláknak, ahol nincs elég tornaterem

2024. június 17. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

Azokban az iskolákban, ahol a tornatermek, azok szűkössége vagy hiánya miatt nem lehet szakszerűen megtartani a heti öt testnevelésórát, legyenek elméleti tanórák, például tanítsanak a diákoknak sporttörténetet – a Népszava értesülései szerint ezt javasolta a Belügyminisztérium az érintett intézményeknek.

A kormány nemrég szigorított a testnevelésórák alóli felmentés szabályain. Több mint tíz éve vezették be a magyar iskolákban a mindennapos testnevelés rendszerét, ez alól csak elvétve kaphatnak felmentést a tanulók, például azok, akik versenyszerűen sportolnak vagy valamilyen igazolással egy klubnál sportolnak. Ők eddig heti két testnevelésórát hagyhattak ki erre hivatkozva.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes márciusban azonban benyújtott egy olyan törvénymódosítást, ami tovább szigorított a szabályozáson, amelynek alapján szeptember 1-jétől már nem lesz lehetőség a testnevelésórák sportköri foglalkozásokkal való kiváltásra, ami azt jelenti, hogy az eddiginél több diáknak kell majd részt vennie azokon heti öt alkalommal.

Ennek kivitelezését viszont nehezíti, hogy számos olyan intézmény van az országban, ahol nincs tornaterem vagy tornaszoba. A köznevelésért is felelős Belügyminisztérium pedig felmérve a helyzetet arra jutott, hogy az infrastruktúra hiányát elméleti testnevelésórák megtartásával pótolnák.

Az ügy kapcsán kerestük a Belügyminisztériumot, ami nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy valóban tettek-e javaslatot az érintett intézményeknek. A BM válaszában azt írja, a középiskolai testnevelés tantárgy kerettanterve tartalmaz elméleti ismereti részt, ami kiemelten azokat a tanulókat érinti, akik testnevelés tantárgyból kívánnak érettségi vizsgát tenni. Hozzátették, hogy a tankerületi központok önálló költségvetési szervek, feladatellátásuk érdekében költségvetésükből önállóan gazdálkodnak, saját tornaterem hiányában másik köznevelési intézményben, vagy települési önkormányzat tulajdonában álló sportlétesítményben, költségvetésük terhére szervezik meg a testnevelésórákat. A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program első és második ütemében 44 tornatermet adtak át, a harmadikban további 45-öt készítenek elő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!