Karácsony: Ha Vitézy lesz a főpolgármester, az azt üzeni a világnak, hogy Budapest bekussolt

2024. június 7. – 15:27

Karácsony: Ha Vitézy lesz a főpolgármester, az azt üzeni a világnak, hogy Budapest bekussolt
Karácsony Gergely a Partizán műsorában június 7-én – Fotó: Partizán / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Ha Vitézy Dávid főpolgármester lesz, az azért lesz, mert Rogán Antal és Kubatov Gábor odarakja – mondta Karácsony Gergely a Partizán műsorában. A főpolgármester az interjú során sokszor megjegyezte, hogy Vitézy egyértelműen a Fidesz embere, így nem látja valószínűnek, hogy a főváros vezetőjeként ellen tudna állni a kormányzati követeléseknek.

„Ha valaki Orbán Viktor támogatásával lesz főpolgármester, akkor annak majd benyújtják a számlát.”

Szerinte Szentkirályi Alexandra visszalépése a Vitézy-projekt része, azaz Rogán Antal propagandaminiszter már a kampány elején is ezt tervezte. Ennek az egyik jelének azt tartja, hogy szerinte Szentkirályi soha nem azt mondta, hogy „szavazz rám”, hanem azt, hogy Karácsony, Gyurcsány vagy a dugók ellen kell voksolni.

Rogánék szerinte fel akartak építeni egy ellenzékinek, kormánykritikusnak tűnő jelöltet, aki mögé aztán beállnak. Karácsony szerint a Fidesz úgy gondolja, könnyebben adják át a saját szavazóiknak, hogy most két külön helyre kell húzni az ikszet, mint ahogy az ellenzék reagálni tudna az új helyzetre, de úgy gondolja, hogy a kormánypárt ebben téved.

Szerinte azért is az utolsó lehetséges nap reggelén léptette vissza a Fidesz a jelöltjét, mert Vitézy körül kialakult egy ellenzéki közeg, és a kormánypárt abban bízik, hogy Karácsonyék már nem tudják őket átvonzani. Azt is hozzátette: az, hogy a Fidesz beállt Vitézy mögé, szerinte sokat rombolt Vitézy becsületén – „ha volt neki”.

Karácsony megjegyezte, hogy a visszalépés újra izgalmassá tette a kampányt, ugyanis eddig „a két fideszes jelölt” kiütötte egymás szavazatait. Ettől függetlenül azt gondolja, meg fogja nyerni a főpolgármester-választást, méghozzá nagyobb mértékben, mint a 2019-est.

A korábbi főpolgármester-jelölti partizános vita is szóba jött, amit Vitézy rendszeresen úgy emleget, hogy megnyerte. Karácsony szerint azonban ez nem ilyen egyértelmű, ugyanis ellenfele „agresszív kismalacként” viselkedett, ami nem biztos, hogy olyan sok embernek tetszik, mint gondolja. Beismerte, hogy ő az érvelős vitákat szereti, és nem is nagyon tud mit kezdeni az agresszív emberekkel, nem tudja jól kezelni őket.

Megjegyzete, hogy ugyan urbanisztikai szempontból elismeri Vitézy szakértelmét, de Karácsony szerint a kampány alatt többször bebizonyította, hogy nem ismeri a főváros költségvetési helyzetét. Emellett a programjában a megvalósítható elemek arra épülnek, aminek Karácsony csapata az elmúlt öt évben megágyazott, és a programjaikat nagyon hasonlónak tartja.

Úgy látja, hogy Vitézy most felégeti az összes hidat az új ellenzéki erőkkel, ami abból is látszik, hogy Baranyi Krisztina, aki eddig nem szólt bele a főpolgármester-választásba, ma kijelentette, hogy Karácsonyra szavaz.

Karácsony is szeretné, hogy ne mindig az legyen a kérdés, hogy NER vagy nem NER – ezzel épp Vitézy szavaira utalt, aki többször megjegyezte, hogy unja a folyamatos pártpolitikai csatákat, amik a fejlődés útjában állnak. Karácsony szerint azonban olyan országban élünk, ahol ez a helyzet. Ő is örülne, ha nem kéne ezzel foglalkoznia.

Ungár Péterre is kitért. Szerinte most egyértelműen kiderült, hogy az LMP-vel valójában a Fideszt támogatják – még ha nem is feltétlenül gondolják ezt magukról. Karácsony szerint egy NER-en belüli családi kupaktanácsban ülnek és egyeztetnek. A főpolgármester azt is mondta: Szentkirályi visszalépésével legalább letisztult a kép, jobban látható, hol húzódik a határ az ellenzék és a NER között, utóbbihoz természetsen a Fideszt és Vitézy csapatát sorolta.

Karácsony szerint Vitézy nem tudna hatékonyan szembe menni a kormánypárttal, ha a Fidesz segítségével megválasztanák főpolgármesternek. A város szerinte addig erős, amíg nem törik meg a gerincét. Ez számára azt jelenti, hogy a hivatala bíróságra vitte a kormányt a szolidaritási adó miatt, vagy azt, hogy a covid alatt nem voltak hajlandóak kiköltözni a hajléktalankórházból, és így meg tudták azt tartani – sőt, ma már az ingatlan tulajdonjoga is a városé.

„Vitézy Dávid főpolgármestersége azt üzenné a világnak, hogy Budapest bekussolt.”

Az interjúban kitért arra is, hogy a 8. kerületben az MSZP saját jelöltet indít Pikó András jelenlegi polgármester ellen. Az ő munkáját nagyon nagyra tartja, ezért megkérte az MSZP-t, és az adásban ez újra megtette, hogy léptessék vissza a jelöltjüket, mert nem is feltétlenül Pikó esélyeit rontják, hanem a saját hitelüket rombolják.

Elismerte, hogy – mint az MSZP jelöltje – részben az ő felelőssége is lenne, ha a párt nem lépteti vissza a jelöltjét és Pikó nem nyerne, ezért azt ígérte, hogy még egy-két telefont megereszt az ügy érdekében.

Szentkirályi Alexandra péntek reggel jelentette be, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől. Ez nem ért mindenkit teljesen váratlanul, ugyanis már csütörtök este érkeztek hírek kormányzati körökből, hogy visszaléptetik Szentkirályit, sőt, az ATV a múlt héten írt arról, hogy legkésőbb a Békemenet napjáig, június 1-jéig eldől, hogy a fideszes jelölt visszalép-e. Akkor a kormánypárt erre úgy reagált, hogy hírlapi kacsa, és Szentkirályi a kampány során többször is határozottan kijelentette, hogy nem fog visszalépni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!