A meg nem épült szuperkórház mellett van egy kis budapesti Hortobágy

Csöpörög az eső, amikor megállunk az Egér úton egy fasor mellett, gumicsizmák, bakancsok, vízálló dzsekik kerülnek elő, ki a kerítés, ki egy fa oltalmában cseréli át az öltözetét, rákészülünk a túrázásra. Csak Bardóczi Sándor főtájépítész áll rendületlenül egy szál pólóban, farmerban és sportcipőben, azt mondja, neki már mindegy, reggel lenyomott egy hat kilométeres sétát, mire beért a Városházára, és már akkor is elázott. Ekkor még mi sem tudjuk, hogy hiába öltöztünk be, nem fogjuk megúszni szárazon.

Egy kapubeállónak tűnő vaskerítés nyílik, hatósági tábla figyelmeztet, hogy természetvédelmi területre tartunk, a Kőérberki szikes-rét zárt terület, csak engedéllyel látogatható. Máris szerencsésnek érezzük magunkat, hogy beléphetünk a titkos kertbe, ahol olyan különös összetételű a talaj, amilyet csak az Alföld egyes részein látni. Ma ez Budapest egyetlen szikes rétje, körülötte nagy forgalmú utak, elfoglalta a tájat a város.

Három küzdelmes év után Budapest idén 1,4 milliárd forintot nyert természetvédelmi célokra az Európai Unió LIFE pályázatának Biológiai sokféleség kategóriájában. Ebből hét év alatt három nagy projektet valósítanak meg. Sorozatunk első részében bemutattuk az óbudai Mocsáros vizes élőhely rehabilitációját, a második cikkben a Tétényi-fennsík élőhelyeinek tervezett helyreállítását. A mostani utolsó részben a Kőérberki szikes-rétre és az Őrmezei rétekre kirándultunk a főváros természetvédelmi szakembereivel.

Sem ember, sem állat meg nem issza

A szakembereken és rajtunk kívül mostanában csak egy látogató jutott be a körbekerített, 42 hektáros szikes rétre. A kilőtt jeladós farkas, amit a kerítés sem akadályozott meg abban, hogy a Mocsáros és a Tétényi-fennsík mellett ide is ellátogasson, amikor végigkirándult azon a budai ökofolyosón, aminek az erősítésén, összekötésén, rehabilitációján túratársaink évek óta dolgoznak. „Az én barkácselméletem szerint Gazdagrét felől jött át azon a vízfolyáson keresztül, ami átmegy az autópálya alatt. Itt akkor még nem volt ekkora a víz, tehát simán át tudott jönni az alagúton észrevétlenül, és a bokrok alján, vagy a kerítés lukain bejutott valahogy” – mondja a főtájépítész.

Barabás Sándor, a természetvédelmi csoport botanikus tagja szerint is helytálló lehet az elmélet, ugyanis akkor még nem volt kész a Gazdagrét alól induló vízfolyás Egér úti szakaszának vízrehabilitációja, aminek köszönhetően új hordalékfogó készült, ami megakadályozza, hogy az autópályáról lemosott szemetet a víz továbbvigye a természetvédelmi területre. A hordalékfogórács mellé egy náddal, gyékénnyel beültetett medence is került, hogy biológiai szűrésen is átessen a víz. A farkas ezek híján viszont valóban átsétálhatott a mederben.

Kicsit megborzongok, hogy egy ilyen nemes állat nyomdokain járhatok, de a különös érzésnek más oka is van. A szürke égen táncoló esőfelhők árnyékot vetnek a kék, sárga és fehér virágok foltjaival tarkított rétre.

A Kőérberki szikes-rét annak köszönheti, hogy megmaradt ilyen természetközeli állapotban, hogy nagyon értékes és különleges gyógyvize van, amit a 19. század óta kitermelnek, és így a vízbázis védelme érdekében mindig is le volt zárva a terület, meséli Takács Noémi, a Fővárosi Önkormányzat Tájépítészeti Osztály Természetvédelmi Csoportjának vezetője.

Az itt található gyógyvizet Saxlehner András posztókereskedő azonosította be 1862-ben, miután meghallotta, hogy van egy patak, aminek a vizét „sem ember, sem állat meg nem issza”, olyan keserű íze van. Bevizsgáltatta, és miután kiderült, hogy a víz világviszonylatban is egyedülálló ásványianyag-összetételű, megvásárolta a területet. A magas glaubersó- (nátrium-szulfát-) és keserűsó- (magnézium-szulfát-) tartalmú keserűvíz hatásos hashajtó italnak bizonyult. A Hunyadi János néven forgalomba hozott gyógyvízből a cég még Amerikába is exportált. Nem csoda, hogy Saxlehner András sikerére más társaságok is próbáltak rátelepedni, kutakat ástak a környéken, és találtak is keserűvizet, de a posztókereskedő felvásárolta a területek nagy részét, hogy megszüntesse a konkurenciát.

A Kőérberki szikes-rét és az Őrmezei rétek természeti értékei

A Kőérberki szikes-rét a XI. kerület Kőérberki út–Egér út–Balatoni út által határolt, közel 42 hektáros terület, ami 1982 óta természetvédelmi oltalom alatt áll, mivel itt található a főváros környékének utolsó megmaradt szikese. Kialakulása a felszínhez közeli, glaubersós talajnak köszönhető. A különleges flórában százával nő a védett keskenylevelű gyapjúsás, a nyúlánk sárma, a sziki árokvirág, az egypelyvás csetkáka és a mocsári kosbor. A szikes rét értékes állatvilágnak ad otthont, szitakötő- és lepkefaunája igen fajgazdag, csapadékosabb években rendszeresen költ itt a bíbic és számos nádi énekesmadárfaj is, amelyek a fővárosban ritkaságnak számítanak. De szereti az itteni tájat a tövisszúró gébics, a tengelic, a zöldike, a cigánycsuk és a szárszalonka is.

A Balatoni út túloldalán a rétek 16 hektáron át folytatódnak, ott találhatók a gyengébb hashajtó hatású Ferenc József keserűvíz kútjai. Bár az Őrmezei rétek természetvédelmi értéke is igen kimagasló, egyelőre még nem élveznek oltalmat, ez valósul meg a főváros által elnyert LIFE-pályázat keretében.

Édes bánat nyomja az ökológusok szívét

„A mai napig végeznek a környéken fúrásokat, ebből tudjuk, hogy a keserűvizek az egész XI. kerületben ott vannak, egészen a Feneketlen-tóig, aminek a vize szintén sósabb az átlagosnál” – mondja Barabás Sándor. Szerinte ez a környék egy kis szelet Hortobágy, hasonló szikesek ugyanis az Alföldön, a Hortobágy–Tisza mentén, és a Duna mentén alakultak ki. Csak az a különbség, hogy azok karbonátos szikesek, ahol a sziksó halmozódik föl, itt pedig magnéziumionok kerülnek a budai hegyekből a vízbe nagy koncentrációban, és az itt levő agyagrétegekből a szulfátionokat veszi magához a talajvíz. Leérkezvén a hegyekből a medencékben pedig egy különleges, szulfátos, keserűsós szikes alakult ki.

A fúrásokat azonban nem a tudomány érdekében végzik el, hanem nagyon is praktikus okokból, a gyógyvízkitermelő kutak ugyanis egy idő után kimerülnek – és ez nem csak természetes folyamat, mutat rá a helyzetre Bardóczi Sándor. „A szélsőségessé váló időjárás miatt ugyanis ez a szikes is veszélybe került. A csapadék hiánya és a szocializmus vízgazdálkodásának tévedései miatt a 2022-es aszálykor alig volt víz a területen.

Az, hogy legyen elegendő talajvíz, az értékes gyógyvíz kitermeléséhez is fontos, az itt élő flórának és faunának pedig egyenesen elengedhetetlen. Éppen ezért vált szükségessé, hogy belenyúljunk a folyamatokba, különben lett volna rá esély, hogy ez a vizes élőhely végül kiszárad, és teljesen átalakul.”

Takács Noémi ökológus a folyamatot úgy magyarázza, hogy a rétre a kiédesedés a jellemző. A felszíni vizeket összegyűjtő, az 50-es években készült árokrendszer hatására ugyanis mind mélyebbre került a talajvíz, és ezáltal csökkent a felszíni só koncentrációja. Halaszthatatlanná vált tehát az élőhely helyreállítása, aminek során tavaly februárban a BKM Főkert feltöltötte az árkokat, néhol pedig meg is szüntette őket annak érdekében, hogy ne vezessék el olyan gyorsan az esővizet a területről. Itt ugyanis a megelőző évtizedekben felszíni elöntések voltak a jellemzők.

„Volt, hogy éjszaka kellett dolgozni, aminek az volt a praktikus oka, hogy a talaj napközben annyira vizenyős volt, hogy a többtonnás járművek belesüllyedtek volna, ha viszont fagypont alá megy a hőmérséklet, akkor a talaj megtartja a gépeket, amik így nem tesznek kárt az értékes gyepben” – teszi hozzá Bajor Zoltán, a BKM Zrt. Főkert Természetvédelmi és Erdőkezelési Osztályának vezetője, aki madarász szakértőként is bemutatkozik a kirándulásunkon. „De nemcsak a fagy miatt választottuk ezt az időpontot, hanem azért is, mivel ez természetvédelmi terület, az ilyen beavatkozásokat csak a vegetációs időszakon kívül lehet elvégezni, amikor a legtöbb élőlény nyugalmi állapotban van.”

Mint elmeséli, az élőhelykezeléseknek köszönhetően a területen a korábbiakhoz képest már tavaly is pár héttel tovább maradt meg a víz, így volt ideje elszivárogni a talajban, hogy utána egy csodálatos borítottságú szikes rét jöjjön létre. Még arra is figyeltek, hogy a feltöltéseket csak helyben lévő földből végezzék el azért, hogy ne kerüljön be szennyeződés vagy itt nem jellemző növényfaj termése a területre.

A munkálatok nyomát már nemigen lehet látni, egy megemelt árkot hosszú nádas leplez már. Hangosan csámcsog a mocsár, ahogy belelépünk. Már szárad, de két hete még állt benne a víz, mondja a botanikus, aki szerint most már sokkal jobb a vízellátásuk a mocsárréteknek, és ennek az Élpak is örülhet, az övék ugyanis most a Hunyadi János keserűvíz kitermelői jogai.

„Idén a csapadékos tél után váratlanul nagyon magasan állt a víz az ő kútjaik környékén is, és aggódtak, hogy nem fognak tudni vizet kitermelni. Mondtuk nekik, hogy várják meg a májust, mert addigra kiszárad az egész, és tessék, így is lett. Ez hosszú távon nekik is nagyon hasznos lesz, mert a felső kútjaikból már nem tudnak vizet termelni, annyira kiszáradtak” – teszi hozzá Bardóczi Sándor.

Napsugár, gyere!

Még csak húsz perce sétálhatunk, amikor szépen rákezd az áztató eső, de nagyobb fák alá nem tudunk beállni, fás szárú növényzet a szikes réten alig van. Az északi részen már látni spontán kinőtt nyárfákat, amik mellé ide is befurakodtak a keskenylevelű ezüstfák, még a nedves szélben is érezni nehéz illatukat. A zöld juharokkal együtt ezeket is meg fogják ritkítani, ahogy a Tétényi-fennsíkon is, mondja Gadó György.

Az erdőmérnök szerint itt csak az inváziós fákat fogják irtani, „a galagonyákat nem bántjuk, elfér ennyi, és nagyon szeretik a madarak. Ahol régen épületek álltak, a kertekből maradt egy sor vadgesztenye, meg néhány almafa, rózsa, és nagy kökényállomány is van. Van egy-két hely, ahol egy kicsit sűrű a cserjés, de ez nem csak egy puszta, és a madarak is remekül elbújhatnak benne.”

Eközben már azon mélázom, hogy ha a fák nem bírják is a szikest, Szutyejev varázsgombája azért még kinőhetne itt hirtelen, és akkor a hangya, a pillangó, az egérke, a veréb és a nyuszi mellé mi is beférhetnénk a kalapja alá. Ekkor már szakad az eső, percenként figyelem, hogy vesz-e még a telefonom diktafonja, fotós kollégám a kameráját a kabátja alá rejti, és csak akkor kapja elő, amikor Barabás Sándor felkiált: „Napsugár, gyere, mocsári kosbor!”

Találtunk hát végre egy orchideát, aminek a botanikus szerint a réten nagyjából ezres állománya van. Szerinte a mocsárrét még csak nem is ilyenkor a legszebb, hanem amikor augusztus környékén virágzik a sóvirág és az őszi rózsa.

A botanikus szerint a rétnek azért a legeltetés itt is nagyon jót tenne a biodiverzitás fokozása érdekében, és régen legeltettek is rajta, de most már tiltva van, hogy az állatok ürüléke nehogy beszennyezze szerves anyagokkal a gyógyvizet. „Ez egy elég fura előírás, mert nyilván élnek itt vadállatok, rókák, vaddisznók, amik ugyanúgy hullatnak, trágyáznak. Ha gonosz lennék, akkor erre azt mondanám, hogy nem teljesen mindegy, hogy a glaubersótól vagy a kólibaktériumtól megy-e a hasunk?” – mondja viccesen.

Takács Noémi szerint a legeltetési tilalom miatt évtizedek óta extenzív kaszálással kezelik a gyepet, egy évben egyszer vágják le a főkertesek. Egy részén csak kézi kaszálással tudnak dolgozni, és nemcsak azért, hogy ezzel is védjék a gyepet, hanem azért is, mert bár folyamatos a szemétszedés, a területen azért a korábbi kutakból megmaradt betonlapok, téglák és agyagcsövek vannak elszórva. A nagy részét már elvitték, körülbelül 30 köbmétert, de van még vagy 10, azzal az idén terveznek megküzdeni.

A régebbi gyógyvízkutak maradványait nekünk is megmutatják, a tájból néhol földkupacok emelkednek ki, amiknek a tetején fémakna áll. Néhányat már lebontottak, hogy a víz szabadabban tudjon szétterülni a tájban, de itt-ott látni még egy-egy lekopott töltés keresztmetszetét, kilátszik belőle a sóskúti mészkő, amivel meg volt támasztva. De van építési törmelék még abból az időből is, amikor Saxlehner András a vasutat is kivezettette ide, hogy gyorsabban juthassanak a bepalackozott gyógyvizei a piacokra. A sínekből már nem maradt semmi, de a gyógyvizet elvezető egykori agyagcsövekből most még most is látni hosszabb darabokat. Már nem ezt a technológiát használják, tűzoltótömlőre hasonlító csövekben fut a kiszivattyúzott kútvíz.

A Boldogasszony csepegtette fű kicsattanó egészségnek örvend

Egy helyen széles földútra érünk, amit pipacs elhullatott szirmai borítanak. Mint kiderül, ez is egy tavaly télen feltöltött árok, már kezdi visszahódítani a növényzet. Torzsika boglárkára bukkanunk benne, „de van margaréta is, ez pedig a kamillának egy távolabbi rokona, kaporlevelű ebszékfűnek nevezik, ez egy osztrák zsálya, egy meg egy szép közönséges aszat, kétméteres, jó vágású növény lesz nyárra – mutat körbe a botanikus. – Látszik, hogy ebben a nem is oly régen megbolygatott tájban milyen remekül érzik magukat.”

Takács Noémi hozzáteszi, hogy itt az sem fenyegető lehetőség, hogy nagyon begyomosodjon a friss föld, annyira sós a talaj. „A növényvilág feltűnően homogén, meglepően jól néz ki. Bár egy nagyon pontos légi, domborzati modell alapján modellezték a tervezők, hogy hova mennyi földet kell feltölteni, hogy megváltozzanak az áramlási viszonyok, azért egy kicsit aggódtunk, hogy hogyan fog a valóságban működni” – mondja. De úgy tűnik, hogy a növényekért felesleges volt, a Boldogasszony csepegtette fű például kicsattanó egészségnek örvend, még az esőcseppek között is feltűnőek fehér foltjai.

A poszméheket sem érdekli az eső, csak úgy zsong az út melletti mező, és ez már Bajor Zoltánnak is nagyon tetszik. Mint mondja, nemcsak méhekben, hanem szitakötő- és lepkefajokban is igen gazdag a terület, és ennek is köszönhető, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület már körülbelül 80 madárfajt talált itt, amik között vannak fokozottan védett fajok is. „A vízparton keresgélő, úgynevezett parti madarak közül volt már itt piroslábú cankó és nagy sárszalonka, amik fokozottan védett fajok, egyetlen példányuk negyedmillió forintba kerül. Az élőhely-rehabilitációt követően pedig találtak több új fajt is, réti cankót, erdei cankót, de több párban költött a bíbic is tavaly.”

A cserjés és gyepes mozaikban megjelent egy Budapesten csak egy-két helyen, nagyon szórványosan költő faj, a tövisszúró gébics, de van cigánycsuk is. „Mivel ez nedves gyep, egy közeli rokonfaj, a rozsdáscsuk is szereti, rendszeresen látjuk, csak még azt nem tudjuk, hogy marad-e fészkelni. De ragadozó madarak is járnak ide elég nagy számban vadászni. Az egerészölyv ott költ például a hátsó ligetben. A jegenye nyaraknál a vörös vércse jár be rendszeresen vadászni, de a vonuláskor szoktunk látni fekete gólyát és fehér gólyát is, amint meglátják a csillogó vizet és leszállnak.

Nagyon jó hely ez, Budapest egyik legfajgazdagabb területe. Vaddisznóval, rókával, mezei nyúllal, őzzel rendszeresen szoktunk találkozni. Bejár néha a borz is, van egy vára az alsó részen. A közeli Hosszúréti-patakban pedig elő szokott kerülni a hód. A jövőben biztos találunk majd új fajokat is, mert ebben a helyben egyre több a természetvédelmi potenciál.”

Ez szép búcsúmondat volt, ismerjük el, majd átmegyünk a szikes réttel szomszédos Őrmezei rétekre, ahol a természetvédelmi munka csak most fog megkezdődni a LIFE-pályázaton elnyert pénzből.

Itt nem épült meg a szuperkórház

„Ez a hely arról lett ismert, hogy itt nem épült meg a szuperkórház” – mondja Bardóczi Sándor, és jobbra, a Dobogó felé mutat. Ezt, a most védettségre szánt területet nem érintette volna ugyan a beruházás, de nyilván nem tett volna jót az itt lévő élővilágnak a vele járó forgalom. Bardóczi szerint volt rá kísérlet, hogy ezt, a most védelemre szánt területet is beépítsék, mivel egy része nem kerületi, hanem magántulajdonban van. „Egy tőkealap befektetési céllal megvette, amikor még úgy volt, hogy megépül a szuperkórház. Arra bazíroztak, hogy majd ahhoz csatlakozó infrastruktúrákat fognak építeni, viszont a szabályozási terv szerint ez már akkor is természetközeli terület volt, tehát nem építhettek semmit rajta. Persze bepróbálkoztak az önkormányzatnál, hogy minősítsük át, de a XI. kerület és a főváros is azt mondta, hogy felejtsék el, itt legfeljebb legeltethetnek vagy erdőgazdálkodhatnak, ami összefügg a természetvédelmi érdekekkel” – mondja határozottan.

Egy lebetonozott placcnál álltunk meg egy lakópark szomszédságában, a területre betonút vezet be, ma autóval már nem lehet behajtani, de a biciklisek és a gyalogosok most is használják, amikor a szomszédos Őrmezei útra igyekeznek. A Ferenc Józsefről elnevezett, a Hunyadi János keserűvíznél eggyel barátságosabb hatású gyógyvízkutak ettől délre vannak, de az itt is lezárt terület.

„Ez egy kicsit más élőhely, mint a kőérberki volt, valaha természetes ökológiai egységben létezett vele, egy összefüggő természeti rendszert alkotott, ugyanaz a vízfolyás, ami ott folyik, átfut ide is a 7-es út alatt. Itt azonban kevésbé szikes a talaj és több benne a vizes élőhely” – mondja Takács Noémi. Összesen 20 hektárnyi védelemre érdemes terület van itt, a réteken túl még nádasok és erdős területek is, amiknek a levédésén már régóta dolgoznak. A nyertes LIFE-pályázatnak köszönhetően most megvalósulhat a terület rehabilitációja, a pénznek nagyjából a húsz százalékát, mintegy 300 millió forintot költik el erre a területre. „Az a célunk, hogy visszaállítsuk a természetes vízkormányzást, visszaszorítsuk a nem őshonos növényzetet, és elősegítsük a védett növény- és állatfajok szaporodását” – mondja.

Egy erdősávon haladunk át, amikor Barabás Sándor, kirándulásaink során már nem először, szó nélkül ott hagy. „Elment a nyárfák alá orchideákat keresni – ad magyarázatot Bajor Zoltán. – A nyárfák alatt él ugyanis a védett fehér madársisak és a kardos madársisak. Ez egy szép szimbiózis, a nyárfákkal együtt élnek olyan gombák, amik kellenek az orchideáknak, segítenek nekik a vízfelszívásban, ők meg adnak cserébe szerves anyagokat. Ezért is jó, ha egy területen őshonos fák élnek, mert az egyértelműen generálja azt, hogy a többi őshonos faj is megtalálja az életfeltételeit” – vonja le a következtetést.

Szúnyogokat csapkodva jön ki az erdőből a botanikus, de nem talált fehér madársisakot. „Ez egy nagyon kellemetlenül járható erdő, tele van tüskés szederrel, és letört száraz ágakkal. Meg szúnyogokkal, de akármennyi is van, itt nem lesz szúnyogirtás” – mondja. Márpedig nincs kevés, nem győzzük elhessegetni őket.

Előkerültek az eső után, ahogy a pillangók is, amik az árokparton hajladozó nádszálakon meg-megállnak a szárnyaikat rebegtetni, hogy megszáradjanak. Kezd kisütni a nap, most veszem csak észre, hogy átázott a kapucnim, a hajamból csavarni lehet a vizet. Én is szívesen ledőlnék megszáradni, de sehol egy mohakupac, egy aprócska rét.

Pettyezek vagy hármat

Egy útkereszteződésnél jobbra fordulunk, szűk ösvényen haladunk libasorban, ujjaimat derékig érő fű nyaldossa, az egyik oldalon nádas látszik, mellette egy patak. „Régen ez volt az Őrmezei-árok, az elmúlt években nem volt víz benne, most csak az eső miatt van. Csináltak neki egy betonárkot, hogy ott folyjon, de a patak nem engedelmeskedett. Előfordul ez a természettel” – mondja a botanikus nevetve. A rebellis patak természetesebb területet választott magának, és ez nem is csoda.

Az ökológus szerint ugyanis ez most csak ránézésre egy patak, de a betonteknőkhöz már úgy hozzászoktunk, hogy fel sem tűnik, hogy műtárgy jellege van, természetellenes. Ráadásul egy kész ökológiai csapda, ha belesik egy kisebb állat, amikor lejön inni, nem tud kimászni belőle – és még csak nem is ezek a V alakú árkok a legrosszabbak, látunk majd olyat, ami U alakú, teljesen függőleges fala van.

Takács Noémi szerint

„ezeket még bőven a rendszerváltás előtt csinálták, amikor még az volt a nézet, hogy minden vizet azonnal le kell vezetni, és minél gyorsabban, hogy kiszárítsák a területeket. Mára kiderült, hogy tévedés volt az egész.”

A patakrevitalizáció során nemcsak felszedik a betont a csatornákból, hanem meg is emelik a meder talajszintjét, hogy a patak ne szívja el a vizet a területről. Valószínűleg télen fogják elvégezni ezt a munkát is, amikor az élővilág megpihen, hogy minél kevésbé bolygassák meg az életüket. „Átmenetileg lesz egy olyan állapot, amit ökológusként egyáltalán nem kívánnék magunknak, de utána meglepően gyorsan fog regenerálódni az élővilág. Komoly tervezés és hatásvizsgálatok fogják megelőzni, mielőtt bármihez hozzányúlunk” – ígéri a csoportvezető.

Ahhoz képest, hogy betonteknő, eléggé vastagon áll benne az iszap, de túratársaink így is kiszúrják a pettyes gőtéket az aljzaton – persze úgy könnyű, ha távcsővel böngészik a sás alját. Mint kiderül, a fővárosi természetvédők titkos térképére nemcsak a védett növényeket rögzítik fel, ahogy azt a Tétényi-fennsíkon láttuk, hanem minden védett élőlényt. „Most pettyezek vagy hármat – mondja Barabás Sándor –, bár volt még egy gőte a másik fűcsomó alatt is, de csak a farkát láttam. Itt már kevésbé szikes a talaj, nem sós, hanem már inkább édesvízi ez a patak, a gőték ezért érzik jól magukat benne.”

A sásokról csak kellő tisztelettel

A patak szélén egy megtermett kecskebéka olyan szigorúan ül, mintha a tököli börtönt védené. A békalencsét kémleli, szegény szitakötő túl alacsonyan röpköd, még bágyadt az esőtől.

A víz körül mételykóró nő, és bár mérgező, a botanikus inkább a sásokat tekinti méltó ellenfélnek. „A sásokról csak kellő tisztelettel nyilatkozunk. Komoly külső nyomás kell ahhoz, hogy nekiüljünk meghatározni őket, önként csak nagyon kevesen vágynak rá. Van persze olyan, aminek van szemmel látható határozóbélyege, és akkor az leszűkíti a kört, hogy melyik 3-4 faj lehet, de a végső meghatározáshoz már nagyító vagy mikroszkóp szükséges. Itt szedtem múltkor vagy hat különböző fajt, de rendes felmérés még nem volt. Tippre, ha nekilátnánk, tíz faj alatt nem állnánk meg szerintem.”

A nádasból fura hang jön. „Egy nádi tücsökmadár az, észrevette, hogy bementünk a területére, ez az ő vészjelző hangja. Vicces, ahogy énekel, teljesen kitátja a csőrét, és csak a nyelvét mozgatja alig látható módon, perreg, mint a horgászorsó” – meséli Bajor Zoltán. Előveszi a telefonját, és egy gyors latin nyelvű kereséssel kikeresi a tücsökmadár hangját, és visszajátssza neki – így próbálja kicsalogatni a kedvünkért a nádasból. A nád mozog, a nyelve perreg, de hiába fürkésszük a helyet. „Most azt jelezte nekünk, hogy nem vagyunk jó helyen. Itt van nagyon közel, csak rejtőzködik, de látni, ahol rázogatja a nádat. Ott van!” – mondják, de csak ők ketten csípik el a barna kis fejet. „Ez rosszabb, mint a sportfotózás”, nyugszunk bele fotósunkkal.

Visszasétálunk az útelágazáshoz, és átérünk a rétekre vezető ösvényre. Emellett egy kicsit vastagabb patak kanyarog, de hiába van benőve a partja, mégis meglátjuk a beígért, függőleges falú U szelvényeket. „Innen csak egy rekorder magasugró béka tud kiugrani” – mondja Takács Noémi, aki megnyugtat, hogy ezek is el lesznek bontva.

Nem azt mondta, hogy szuperkórház, hanem, hogy kara-kara-kara-kí-kí-kí-ker-ker

A rét olyan zavartalan, hogy szinte elszégyellem magam, hogy megzavartuk a zsongó rovarvilágot. Megszólal a fejemben a „röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár”, mire egy rekedt hangú madár rákontráz. „Mit mondott, Zoli? – kérdezik a többiek. – Azt kérdezte, hogy hol a szuperkórház?” De Bajor Zoltán szerint „nem azt mondta, hanem azt, hogy kara-kara-kara-kí-kí-kí-ker-ker. Ez egy nádi rigó, úgy lehet megkülönböztetni a cserregő nádi poszátától, hogy az meg azt mondja, hogy tiri-tiri-tiri-ter-ter-ter, mert különben nagyon hasonlítanak egymásra, csak az utóbbi kisebb. De a szuperkórházat egyik se akarta volna ide.”

A rét fölött kabasólyom száll, ő állítólag a nyarasban költ, varjúfészkekben, a mezőt ligeti zsálya festi lilára, varjútövis nyílik, meg ebszőlő csucsor. „Szép ez, nagy és nyugodt, ilyen kiterjedt nyílt gyep nem sok van, főleg nem a közigazgatási határon belül” – mondják, de mégis hátat fordítanak, elindulunk visszafelé. Kérdésemre, hogy miért is nem bolyongunk tovább, Barabás azt mondja,

„ha kirándulni akarsz, ne vigyél magaddal tájépítészt, ökológust, erdőmérnököt, madarászt és botanikust egyszerre. Ha egy ilyen kombó összeáll, akkor egy nap alatt jó tempóban 1500 métert lehet haladni csak.”

Ezen nevetünk, és megállapítjuk, hogy akkor ma jól teljesítettünk, mert ez megvolt három óra alatt.

Az erdei sétányra visszaérve eszmélek csak fel, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy véget ért a túrasorozatunk a főváros szakembereivel. A korábbi részekben az óbudai Mocsárost és a Tétényi-fennsíkot jártuk be, hogy megtudjuk, 1,4 milliárd forintból mennyi mindent lehet csinálni 271 hektárnyi területen, ha nem betonmonstrumokra, hanem természetvédelemre fordítják.