Lotz-freskó a Blahán, vízi vidámpark a Műegyetem helyén, atombunker a Magyar Rádióban

Budapest önmaga egy élő képeskönyv. Önkéntelenül is felütjük, ahogy nap mint nap járunk benne, de általában csak átpörgetjük a lapokat. A látvány rögzül a fejünkben, de néhány közszájon forgó történeten kívül nem igazán tudjuk, milyen sztorikat nyel el a városszövet. A főváros területe több ezer éve lakott, történetből van tehát bőséggel, és az emberi sorsokon kívül a város fejlődése is beszédes. A nagy merítésből Kordos Szabolcs is válogatott, és az Egy város újabb titkai című könyvében másodszor eredt izgalmas budapesti történetek után.

Az utóbbi évtizedben divatos lett újrafelfedezni Budapestet, egyre több cég kínál tematikus városi sétákat, amelyek nemcsak a hagyományos értelemben vett nevezetességeket mutatják be, hanem letűnt korok hétköznapi helyszíneit is, de a médiában is egyre gyakrabban találkozhatunk a főváros építészetével foglalkozó tartalmakkal.

Amíg a városi sétákban is utazó Hosszúlépés könyvei jellemzően egy-egy szűkebb földrajzi területre vagy adott témára koncentrálva faggatják a várost, addig Kordos nem állított fel magának igazán korlátokat, az ókortól napjainkig ralizik az apró, intim terek és a tragikus sorsú figurák között. A könnyed stílusban megrajzolt sztorik rövid fejezetekben követik egymást, akár úgy is olvashatjuk ezeket, mint a Telexen a napi Észkombájn-cikkeket. Olykor lehet olyan érzésünk, hogy az író a figurához keresett inkább helyet, hogy elmondhassa a történetét, azt sem mindig végigmesélve, de kevés az ilyen döccenő.

Amikor Kordos Szabolcsot arról kérdeztem, hogy mi alapján válogatott a történetek között, azt mondta, nem volt különösebb vezérelve a szerkesztésben. „Ami izgalmas és színes, az jöhetett, de azt nem akartam, hogy mondjuk négy mulató, öt bordélyház és hat politikai gyilkosság kerüljön be a könyvbe. Megmutatok történeteket Budáról és Pestről is. Azért a legtöbb szereplő történetből valamifajta közösség kiolvasható, semmiből induló emberek váltak krőzusokká, értek rettentő magasra. Fáklyalángként égtek, aztán rövid idő alatt szertefoszlott a munkájuk, vagy megölték őket, legjobb esetben is néhány generáció alatt semmivé lett a nagyságuk. Az is visszatérő toposz, hogy általában ezek az emberek más országokból jöttek, de mégis itt találták meg a boldogulásukat” – mondta az író.

Valóban, a könyv egyik csapásiránya a lehetőségekkel teli, polgárosodó 19. század self-made manjeit veszi célba. Például Saxlehner Andrást, aki egy szerencsés értesülés révén világszerte ismert márkát épített fel a Hunyadi keserűvízzel, de ide sorolhatjuk a morva Hopp Ferencet, aki vénségére lett világutazó, vagy a Svájcból érkező Haggenmacher fivéreket is, akik a malom- és söriparba fektetve váltak mágnássá és megkerülhetetlen alakokká.

Másik fő vonulatként a szocialista korszak nem nyilvánvalóan ikonikus helyszínei tűnnek fel. Kordos bemutatja, hogy a Körszállóban már az 1970-es években amerikai életérzést kaphattak az arra kiválasztottak, de a Bajza utcai Garzonház története is megkapó, ahol különleges szabályok éltek, és Latinovits Zoltántól Korda Györgyig jelentős volt az egy négyzetméterre jutó sztárok száma, de az is kiderül, hogy az egyszerre nyugatos és szocialista vendéglátóhely, a Mézes Mackó vezetője még orgiákat is szervezett fontos pártembereknek.

A kötetet bőséges képanyaggal látták el – az előbb említett epizódról természetesen nincs fotó –, szerencsére nem csak archív felvételekkel van kitömve, hiszen Kordos fotós kollégájával, Huszár Dáviddal bejárta a helyszíneket. Így aztán olyan terekbe is behatolhatunk, ahová egyébként kevés esélyünk lenne. Az élményt kissé lerontja, hogy a könyv hajtásához szorított fotókon nem tudunk minden részletet megfigyelni.

Kordos több olyan történetet reciklál, amelyekről az elmúlt években napilapokban is olvashattunk – több egykori telexes szerző is feltűnik a forráslistájában –, vagy viszonylag közismertek, mint például a Csontváry-festmények megmentése, ugyanakkor nagy érdeme, hogy sosem áll meg a forrásoknál, szinte minden helyszínre el is ment. A mai tulajdonosok, fenntartók megszólaltatása sokkal élőbbé teszi az épületeket, ráadásul így újabb titkokat is felkutat az író. Az egyik nagy élménye az első telefonközpontot létrehozó Puskás Tivadar utáni nyomozása volt. Puskás élete ugyan ismert volt, de a házuk történetét még nem dolgozták fel igazán.

„Nem vagyok se építész, se urbanista, mindig az emberi történetek izgatnak inkább. Gyakran járom a várost, és csak úgy beszököm egy épületbe, mert elkezd érdekelni” – mondta Kordos. Az első budapesti történeteket bemutató könyve óta már kicsit könnyebb a dolga, szívesen segítenek neki, és több helyre jut be. Van, hogy csak becsenget, és talál az épület iránt elkötelezett régi lakót, vagy olyan közösségszervezőt, mint aki a filmekből ismerős józsefvárosi Kolóniában él. Időnként számára is kissé hihetetlen forrásokra lel. Például nem igazán számíthatott rá, hogy Zuglóban találkozik az 1961-es légi katasztrófa szemtanújával, aki még gyerekként élte át, hogyan tarolja le egy gép a mai Róna utcai házat.

Sok helyen tudják, hogy kik voltak a korábbi lakók. Rejtő Jenőnek például máig élő kultusza van, míg máshol Kordos világosította fel egykor híres, hírhedt helyek késői belakóit, hogy kik voltak az elődeik.

Kordos könyvét nehéz befejezni, legalábbis az elolvasásával nem nyugodhatunk meg. Jó pár helyszínt biztosan fel akarunk majd keresni, hogy tényleg elhiggyük a szemünknek, a Magyar Rádió előtt egy atombunker áll, vagy hogy a Műegyetem helyén egykor vízi vidámpark terült el; és a metróból feljőve legközelebb biztosan eszünkbe jut majd a Blaha Lujza tér sarkán álló László-palota árkádjában fölnézni – ha már ezt sok százszor nem tettük meg –, hiszen ott van egy Lotz Károly-freskó. Arra viszont aligha van esélyünk, hogy bejussunk abba a Harmincad utcai épületbe, amelyben egykor bank működött, majd az angol nagykövetség, ahol Lady Diana csúszdázott a lépcsőkorláton.

Valószínűleg a könyvnek lesz folytatása. Kordos fejében már most is van nyolcvan-száz történet, hiszen a kutatásai közben mindig belebotlik egy újba. Ha majd a közelmúltra is visszatekint egyszer, biztosan nem hagyja ki Finta Józsefet és az általa tervezett Westendet, ami ha nem is értékes építészetileg, mégiscsak egy emblematikus épület.

Kordos Szabolcs: Egy város újabb titkai – Budapesti legendák, legendás budapestiek
21. Század Kiadó, 2023, 8490 Ft