A legjobb dolog elveszni a városban, és megalkotni a saját Budapestünket

2021. december 15. – 20:37

A legjobb dolog elveszni a városban, és megalkotni a saját Budapestünket
Merker Dávid és Koniorczyk Borbála a Hosszúlépés. Járunk? két társalapítója – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A városi sétákat szervező Hosszúlépés. Járunk? két társalapítója, Koniorczyk Borbála és Merker Dávid némileg kényszerből könyvbe sűrítette négy, a valóságban is végigjárható útvonalukat. Azt remélik, hogy így akár egy fotelben ülve is átélhető a sokat megélt színes-szagos Budapest múltja és jelene, és ismerősökként köszönthetjük hírességeit és kisszerű figuráit. A Hosszúlépés Budapesten könyvbemutatójakor a két szerző rövid sétát is vezetett titkokat fellebentve és történeteket feltárva. Amelyek miatt igazán érdemes útra kelni vagy olvasni.

Amikor a koronavírus-járvány miatt jóformán sehova sem lehetett menni, rengeteg ember jött rá (újra), hogy a sétálás is kifejezetten szórakoztató lehet. A népszerű kirándulóhelyek megteltek, de sokan vették csak úgy nyakukba a várost is, és fedezték fel vagy fejtették le maguknak addig láthatatlan rétegeit. A Hosszúlépés. Járunk? tematikus városi sétákat szervező csapatnak bő nyolc éve ez a rendes a működése, de mivel egy csomó helyre be sem lehetett menni, és csoportokat sem lehetett szervezni hónapokon keresztül, némi tétlenségre voltak ítélve. Eközben dolgoztak azon a könyvön, amely négy sétájuk egyszerre sűrített és kibővített írásos verziója lett.

„Fura érzés volt, hogy le kellett ülni. Az egész város elkezdett sétálni, mi pedig nem sétálhattunk, pedig ez lenne a foglalkozásunk”

– mondta Merker Dávid, a könyv egyik szerzője.

Átélhetővé akarják tenni Budapestet

Amikor a könyvet írták, a bőség zavarával küzdöttek, hiszen többtucatnyi sétájuk közül válogathattak, ebből végül négy került be a könyvbe, Pest zsidó gyökereit, a Rózsadomb és Pasarét Bauhaus-építészetét, Újbuda Horthy-korszakban kialakuló városképét és a pesti belvárost mutatják be egy-egy olyan útvonalra felfűzve, amelyek amúgy nem teljesen ebben a formájukban szerepelnek a kínálatukban. A könyv más műfaj, mint egy zajos városban olykor szertelen csoportokhoz beszélni, jóval többet lehet vele átadni, mint élőszóban az utcákon császkálva. Koniorczyk Borbála azt mondta, el akarták kerülni, hogy csak épületekről írjanak, úgy érezték, egy szűk szakmai közönségen kívül mához nem jutnának el vele, annál pedig izgalmasabb ez a város. Neki mindig is tetszett az az írói technika, amikor egy-egy személyes történeten keresztül közelítenek meg akár egy városrészt, akár egy korszakot, így a könyvüknél is ez volt az egyik szerkesztési elve.

Merker hangsúlyozta, hogy vállaltan szubjektív a könyv, ami szabad asszociációkra is lehetőséget adott. Nem szeretnék, ha az olvasók mindent történelmi tényként kezelnének, de azon igyekeztek, hogy átélhetővé, elképzelhetővé tegyék az egykor volt Budapestet is.

A főváros építészeti szövete művészettörténeti szempontból is kimeríthetetlen tárház, minden kapualjnak története van, de az egykor uralkodó eszmei áramlatok lenyomatánál sokkal izgalmasabb az, hogy egy adott helyen kik éltek és mit csináltak, hogyan szórakoztak vagy éppen imádkoztak. Ebből pedig jó nagy adagot kapunk a könyvből, még ha néhány történet már máshonnan is ismerős lehet számunkra.

A korabeli Hajtás Pajtás betett a hordároknak

Merkerék könyvbemutató gyanánt egy sétakivonatot is átadtak, így vezettek el minket a Dessewffy utcai zsinagógához is. Az utcafrontról senki nem gondolná, hogy zsinagógát lát, egy kissé viseltes, nem is annyira élettel teli ház képét mutatja. A kapun belépve viszont már eloszlanak a kétségek. A zsinagóga egykor egy istállóból lett kialakítva, és a huszadik század elején a budapesti utcaképhez hozzátartozó hordárok egyik központi helye lett. Körülbelül ötszáz, főként ortodox zsidó vallású hordár rótta egykor az utcákat, és a csomagok mellett híreket is vittek, így mindenki igyekezett velük jóban lenni. Hegemóniájuknak aztán a The Budapest Boy Messenger Company, a Hajtás Pajtást majdnem száz évvel megelőző kerékpáros futárszolgálat vetett véget. A jól öltözött, csinos fiúk hamar népszerűbbé váltak, mint a korosodó, nagy szakállú hordárok. Utóbbiak ugyan eltűntek, de a rejtett zsinagógájuk még ma is működik.

A Dessewffy utcai zsinagóga csak a kapun belépve tárul fel, az utcáról szinte láthatatlan – Fotó: Huszti István / Telex
A Dessewffy utcai zsinagóga csak a kapun belépve tárul fel, az utcáról szinte láthatatlan – Fotó: Huszti István / Telex

A zsidó Budapest egy külön fejezetet kapott, nem véletlenül, hiszen Európa legnagyobb zsidó közössége most is itt él, és az elmúlt évszázadokban jelentős nyomot hagytak a városon. Merker ebben a zsidó miliőben találta meg kedvenc alakját, a kabarékban férfiimitátorként fellépő Littman Pepit, aki elvarázsolta közönségét, és a genderek közötti váltása nem váltott ki különösebb botrányt bő száz évvel ezelőtt. Ebben a fejezetben az Újlipótvárosból egy debreceni gyógyszergyárba száműzött Raoul Wallenberg-szobor sztorija mellett feltűnik a soha el nem készülő monumentális zsidó imaház története is, ahogy a világot a textiljeivel elárasztó Goldberger Leó tragikus sorsa is. Goldberger hiába kapott brit titkosszolgálati jelentéseket, hogy mi várható a németektől, nem menekült el 1944-ben, végül elhurcolta a Gestapo. A koncentrációs tábort túlélte, majd abba halt bele, hogy több hónapnyi éhezés után sokat akart enni, és ezt nem bírta már a szervezete.

Egy véletlenen múlt, hogy Csontváryt ma ismerjük

Ha átugrunk egy másik sétára a könyv segítségével, a Rózsadomb Bauhaus-villái között találjuk magunkat, és felidézhetjük Kádár Jánost, aki először élvezte a fényűzést, majd píár-szempontból is úgy döntött, hogy jobb betemettetni a kerti úszómedencét, a kert végében pedig tyúkokat etetett a puritánnak mutatkozó vezető, lásd még krumplileves.

Újbudán inkább Horthyt és korszakát lehet emlegetni, a XI. kerületi városkép kialakulása hozzá köthető, de olyan irodalmárok, mint Kosztolányi Dezső vagy Karinthy Frigyes szelleme is tovább él. A Nyugathoz kapcsolódó írók és költők sok időt töltöttek a mai Bartók Béla úti Hadik-kávéházban, sőt maga Karinthy volt az ikertestvér Szatyor-bár névadója. Hogy milyen meredek dolgok is történtek a Hadikban, azt jól példázza Becker Bébi története. Az aktfotóiból is élő színésznő anyaszült meztelenre vetkőzve mutatkozott be Karinthy asztaltársaságánál. A Hadiknál muszáj megemlíteni Csontváry Kosztka Tivadart is, akinek festményei a kávéház fölött lévő műteremlakásból kerültek elő. Nem sokon múlt, hogy világhírűvé váló képei elvesztek volna a számunkra. Az építész Gerlóczy Gedeon nézte meg magának a műtermet, amelynek padlásterében véletlenül belerúgott egy ponyvába. Abból a Magányos cédrus gurult elő. Az ekkor már nem élő Csontváry rokonai értéktelennek tartották a képeket, fuvarosoknak akarták eladni kocsiponyvaként. Gerlóczyt megbűvölték a festmények, és a felüket megvette egy árverésen, megmentve ezzel a senkihez sem hasonlító Csontváry életművét.

A XI. kerület mellett a belváros bulinegyedére és romkocsmáira is kitekint a Hosszúlépés Budapesten, amivel azt is bizonyítja, hogy a városi sétáik nemcsak a régmúltba révednek, hanem a kortárs folyamatkora is figyelnek. A jelenidejűséget erősítik a szöveg kiszólásai is, előkerül például a koronavírus, a Klubrádió vagy a propagandasajtó is. Egy sétavezetésen ennek biztosan helye van, de ha évekkel később akad kezünkbe ez a könyv, nem biztos, hogy könnyű lesz dekódolni ezeket az utalásokat.

A könyv azzal kecsegtet, hogy akár a fotelben ülve tehetünk képzeletbeli sétákat, de ez szerintem nem igazán működik. Hiába van több fejezethez is bőséges képanyag, a térbeli haladást és térélményt ez nem tudja pótolni, és séta közben a témák közötti ugrások is természetesebbnek hathatnak, mint egy szövegbe szerkesztve. A könyv ahhoz túl nagy, hogy csak úgy zsebre vágjuk, és a segítségével menjünk végig az útvonalakon, amihez egyébként kis térképek is jól jönnének. Ha valóban be akarjuk járni a sétákat, akkor hibrid megoldásokat kell találnunk, előreolvasni és utána szemlélődni, vagy jegyzetekkel útra kelni. Talán egyszer applikáció is segíthet ebben. Természetesen a szerzők valamelyik szervezett sétáján is részt vehetünk.

Merker Dávidnak ennél jobb tanácsa van, mindenkit arra biztat, hogy sétáljon csak úgy, ne csak lefelé nézzünk, hanem fölfelé is, lássuk napsütésben és esőben, zajban és hang nélkül is a várost, biztosan új dimenzióit mutatja meg:

„A legjobb dolog elveszni a városban. Ne ragaszkodjunk semmihez, találjuk meg a saját sétánkat, alkossuk meg a saját Budapestünket.”

A Hosszúlépés Budapesten mindehhez jó kezdőlökést ad, felébreszti a vágyat bennünk, hogy urbanisták vagy helytörténészek legyünk, és megtudjuk, kik koptatták a mi utcánk kövét.

Koniorczyk Borbála – Merker Dávid: Hosszúlépés Budapesten/ Séták – titkok – történetek
21. Század Kiadó
5990 forint

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!