Már a játékokat is fóliázni kell, ha a nemváltást, homoszexualitást jelenítik meg

2024. április 24. – 21:21

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kedden megjelent kormányrendelet szerint már nemcsak a könyveket, de bármi mást is tilos kitenni a kirakatba, amennyiben az adott termék homoszexualitást népszerűsít vagy jelenítenek meg, illetve gyermekek szóló termék esetében azt csak zárt csomagolásban forgalmazhatnák. A rendelet azt mondja, hogy azt a gyermekeknek szóló terméket, amelynek

  • meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek,
  • a nem megváltoztatásának vagy a homoszexualitásnak a megjelenítése vagy népszerűsítése vagy
  • a szexualitás közvetlen, naturális vagy öncélú ábrázolása,

kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni tilos, illetve a többi, gyermekeknek szóló terméktől elkülönítve, zárt csomagolásban forgalmazható.

Nem gyermekeknek szánt, de hasonló termékek esetében a tilalom a kirakatba helyezésre, „közszemlére tételre” vonatkozik.

Arról is szól a rendelet, hogy ezek a termékek hol nem forgalmazhatók egyáltalán: nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármely bejáratától számított 200 méteres közúti (közterületi) távolságon belül.

Hogy mit jelent majd ez a gyakorlatban? A Háttér Társaság szerint az új szabály alapján biztosan

nem kerülhet a kirakatba Fred, a nembináris bölény vagy a kétes szexuális irányultságú teletabik.

Fredre amúgy is rájár a rúd, miatta már a Médiatanács is eljárást indított, a nembináris bölénynek az a bűne, hogy egy korhatárbesorolás nélküli sorozatban szerepel, ez a Magyar Nemzet szerint sérti a médiatörvényt. A sorozatban egyébként van egy olyan karakter, akinek két édesapja van.

A Magyar Nemzet a pedofilellenesnek szánt, valójában az LMBTQ-közösséghez tartozó emberek médiajelenlétét is korlátozó, melegellenes törvény miatt is nyomhatta fel a Netflixet. Fredről egyébként azt írja a Los Angeles Times, hogy az első olyan rendszeresen felbukkanó karakter, aki óvodásoknak szánt mesében szerepel.

Kérdést küldtünk az illetékes minisztériumnak, hogy új rendeletet a gyakorlatban hogyan fogják alkalmazni, miként is fogják szűrni ezeket a termékeket, választ cikkünk megjelenéséig nem kaptunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!