Karácsony: Júniusban 50-100 lakással indulhat a Fővárosi Lakásügynökség

2024. április 24. – 09:23

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyjából júniusban el tudunk indulni egy ilyen ötven-száz lakással” – mondta korábbi ígéretéről, a Fővárosi Lakásügynökségről Karácsony Gergely főpolgármester a Hvg.hu-nak. Budapestnek jelenleg 1000-1200 bérlakása van, ehhez képest egy azonnali, tízszázalékos ugrást fog jelenteni az induló új program, olvasható az interjúban.

„Olyan lakásokat veszünk át, amelyek kicsi felújítási költséggel tulajdonképpen gyorsan bérbeadhatóak” – mondta a főpolgármester. Az Airbnb-helyzetről azt mondta, szerinte a belváros „szellemvárossá fog válni”, miután a kormány kerületi hatáskörbe adta azt.

Szerinte hozzá kell nyúlni a jelenlegi szabályozáshoz, mert az „Airbnb és a lakáskiadás felveri az árakat, sőt, van egy másik jelenség, hogy kezdik kiszorítani a lakókat a társasházakból”.

Karácsony Gergely márciusban jelentette be, hogy lakásügynökséget indít a Fővárosi Önkormányzat, akkor részletesen írtunk arról, hogy szakmai szervezetek évek óta mantrázzák, hogy a magyar városokban több lakás építésére és forrásokkal megtámogatott bérlakáspolitikára volna szükség. A Fővárosi Lakásügynökség célja, hogy magánemberek lakásait is bevonva megfizethető lakhatást nyújtson azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak a piaci albérleteket. A lakásügynökségről itt írtunk részletesen.

Karácsony nem biztos benne, hogy Szentkirályi Alexandra jelöltként végigcsinálja a választást

A jelenlegi főpolgármester a hvg.hu-nak beszélt a júniusi önkormányzati választásról is. „Én azt gondolom, hogy a fővárosi listás szavazáson a Fidesz a várakozásaihoz képest egy megdöbbentően rossz eredményt fog elérni. Nem vagyok benne biztos, hogy Szentkirályi Alexandra jelöltként végigcsinálja ezt a választást. De ha mégis így lesz, szerintem neki meg kell küzdenie a második helyért” – mondta fideszes ellenfeléről. Karácsony Gergely azt mondta a lapnak, hogy más ciklusra készül, mint a jelenlegi, mert a kerületi polgármesterek helyett listás képviselőkből fog összeállni a közgyűlés. Azt mondta, nem aggódik azért, hogy ne találna bárkivel hangot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!