A vizet éppen nem zárná el, de minden lehetséges eszközt bevetne az akkugyárak ellen Debrecen ellenzéki polgármesterjelöltje

2024. április 18. – 20:00

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyjából konszenzusos vagy legalábbis többségi vélemény, hogy nem szeretnének a debreceniek ilyen mérgező gyárakat” – mondta a Debrecenben épülő üzemekről Mándi László, az ellenzéki pártok debreceni polgármesterjelöltje az ATV Voks2024 című műsorában. Mándit a Momentum jelölte, de a DK, az LMP, az MSZP, a PM, a Szikra Mozgalom és egy magánszemély is beállt mögé. Mándi szerint a pártok ezért nem kértek tőle semmit. A képviselőjelöltekről is könnyű volt megállapodni, mert Debrecen nagy város, 23 egyéni körzet van, volt mit leosztani.

A kampány fő témája szerinte is az akkumulátorgyárak ügye lesz, ami meggyengítette Papp Lászlót, a város fideszes polgármesterét. Azt ugyan Mándi is elismerte, hogy „a fejlesztés, gazdasági fejlődés jó dolog, de nem minden áron.” Mándi szerint „ha egy olyan új vegyi üzemet hoznak be a városba, amit a helyiek nem szeretnének, akkor ezen el kell gondolkodnia a városvezetésnek, és nem azt nyilatkozni, hogy a debreceni többségi akarattal szemben is megvalósítja ezt”.

Mándi szerint az önkormányzatnak lett volna lehetősége megakadályozni a beruházást, mert a terület a város tulajdonában volt. Ennyiben a következő vezetés mozgástere már szűkült, mert már a gyárak tulajdonába került a terület, de még így is maradt, „hiszen az odavezető közutak egy része, a víziközmű-hálózat, és sok minden, ami kell hogy szolgálja az ipari negyedeket, az önkormányzat kezében van”.

„Na de akkor elzárja a vizet?” – kérdezett rá a műsorvezető, Rónai Egon. „Minden önkormányzat eldöntheti, hogy egy ilyen ipari fejlesztéshez mennyi vizet biztosít. Elképzelhető, hogy a mostani városvezetés mindent is megígér, és mindent próbál odaadni... a következő városvezetés ebben sokkal fukarabb lesz, és sokkal körültekintőbb a környezeti ártalmak, veszélyek tekintetében.” Később azért elismerte, hogy ez felelőtlen választási ígéret lenne, „de azt, hogy minden eszközt kivizsgálunk, megvizsgálunk és bevetünk azért, hogy ne induljon el az akkumulátorgyárak üzemelése Debrecenben, ezt meg tudom ígérni.”

Ha már ígéretek, Mándi tromfolta a városvezetést, illetve hát Lázár János minisztert, aki maga jelentette be, hogy Debrecen országos mintára ingyenessé teszi a 14 év alattiaknak a közösségi közlekedést. „Mi azt mondjuk, hogy nem szabad debreceni diákok között különbséget tenni” – mondta, és bejelentette, hogy az összes diákra kiterjesztik az intézkedést. „Még az egyetemi diákokra is” – erősítette meg a műsorvezető kérdésére. Sőt, azt is megígérte, hogy általában is csökkentik a bérletárakat, két havi bérlet jelenlegi árából lehetne majd éves bérletet venni. Szerinte ez az intézkedés nem növelné radikálisan a város kiadásait, mert számításai szerint egymilliárdos kiesést okozna, miközben az önkormányzat így is évi 8-9 milliárddal támogatja a helyi közlekedést, éves költségvetése pedig 200 milliárd forint.

Az akkumulátorgyártás nem csak Debrecenben lesz témája az önkormányzati választásoknak. A magyar kormány sorra csábítja az országba az akkumulátorgyártókat, a magyarországi akkugyártás felfuttatásáról, annak gazdasági hátteréről, hatásáról, illetve hasznáról és valódi kérdéseiről bővebben is írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!