Átment egy ellenzéki kezdeményezés a Fideszen, meghallgatás lesz a csádi katonai misszió és a kínai rendőrök ügyében

2024. április 2. – 10:29

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt 14 évben csak ritkán esett meg, hogy a fideszes parlamenti többség átengedett bármely ellenzéki javaslatot, így igazán különlegesnek számított az a múlt hét csütörtöki esemény, amikor is a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága elfogadta a Harangozó Tamás MSZP-s képviselő javaslatát – írja a Szabad Európa.

Eszerint a következő ülések valamelyikén, várhatóan még áprilisban a bizottság meghívja és a meghallgatja a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium illetékes munkatársait a csádi misszióról és arról, hogy kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon.

A bizottság egy kormányzati előterjesztést is visszadobott, ugyanis a Belügyminisztérium az ülést megelőző este küldött ki egy törvénymódosító javaslatot, melynek értelmében a miniszter saját hatáskörben kötelező továbbképzést írhatna elő a pedagógusoknak. Ők, ha ezen nem vennének részt, szankcionálhatóak lennének. Az előterjesztés rövd határidejét Harangozó Tamás sérelmezte, mire Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke egyetértett vele, és az ülésen jelen lévő Dargay Eszternek a BM szabályozási és koordinációs helyettes államtitkárnak meg is jegyezte, hogy a módosítást így nincs idejük áttanulmányozni. Ezután levette a napurendről annak megtárgyalását.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ősszel bejelentette, hogy Magyarország 2024 tavaszán egy 200 fős katonai missziót küld a közép-afrikai Csádba, a száhel-övezeti migrációs válság megfékezése érdekében, Szijjártó Péter pedig februárban bejelentette, hogy széles körű együttműködési program indul Csáddal.

A csádi missziónak részese Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia is, de ezt igyekezett elrejteni, a lelepleződés történetét a Direkt36 írta meg. Orbán Viktor fia többször is járt magyar delegáció tagjaként Csádban és Nigerben. A fogadóország felvételein volt beazonosítható, de kilétét a magyar fél igyekezett a nyilvánosság előtt titokban tartani, biztonsági okokra hivatkozva. A készülő cikk hírére azonban – ezt a korábban fontosnak mondott biztonsági okot felülírva – maga a honvédelmi miniszter számolt be arról, hogy az ő kérésére Orbán Gáspár százados küldetést teljesít a delegációban. (Ehhez a kormány közelébe 2020-ban vont Indexet használta a miniszter, erről itt olvashat bővebben.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!