A kormány válasza az újságírói kérdésekre: Nézzék meg Gulyás Gergely videóját!

2024. március 26. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter kedd reggel közzétett egy hangfelvételt, amin volt feleségével, az egykori igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal beszélget. A felvételen Varga még miniszterként olyanokat állított, hogy

  • Rogán Antalék még a Schadl-Völner-ügy nyilvánosságra kerülése előtt átnézték az ügyben keletkezett ügyészségi iratokat, és „persze, magukat kihúzatták. Javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be”.
  • Ez Varga szerint annyit jelent, hogy az „ez azért történhetett meg, mert az ügyészségen belül Polt nem ura a helyzetnek”.
  • Emellett Varga szerint már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak a nyomozásról és arról, hogy „hagyja abba, nem hagyta abba”.

Varga Judit végül egy hosszú Facebook-posztban úgy reagált, volt férje már napok óta terrorizálta, így aztán a nyilvánosságra hozott felvételen azt mondta neki, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljon. Felemlegetett egy alkalmat, amikor állítása szerint Magyar üvöltözött vele és szidalmazta, és közben könyveket vágott a hátához.

A volt igazságügyi miniszter állításai persze több kérdést felvetnek, így több levélben is kerestük a kormányt. Mind a három levelünkre készséggel küldtek is választ.

1.

Megkerestük előbb a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát és az alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központot, ekkor ezeket kérdeztük tőlük:

  • Valóban átnézték az ügyészségi iratokat, és kihúzattak több részt belőle? Ha igen, miért?
  • Mik voltak azok a részek, amiket kihúzattak?
  • Schadl György valóban Rogánék embere?
  • Valóban szóltak már 2021 tavaszán Völner Pálnak a nyomozásról?

A KTK válaszolt is, ezt:

„A kormány álláspontját Gulyás Gergely miniszter ismertette: Facebook-link. Üdvözlettel, Kormányzati Tájékoztatási Központ.”

2.

Egy következő körben már Varga Judit reakcióiról kérdeztük a kormányt, így:

  • Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter keddi Facebook-posztja alapján bántalmazó kapcsolatban élt Magyar Péterrel. Tudott-e erről a kormány?
  • Nem gondolják, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha egy regnáló minisztert bántalmaz a házastársa?
  • Felderítették ezt az ügyet?
  • Ha igen, mire jutottak?
  • Ha a kormány vagy bármelyik tagja tudott az ügyről, miért nem biztatták Varga Juditot, hogy forduljon a rendőrséghez?

A Kormányzati Tájékoztatási Központ rögtön válaszolt is, ezt:

„A kormány álláspontját Gulyás Gergely miniszter ismertette: Facebook-link. Üdvözlettel, Kormányzati Tájékoztatási Központ.”

3.

Egy harmadik levélben az Igazságügyi Minisztériumot is megkérdeztük, korábban ezt a minisztériumot vezette Varga Judit. Ezeket kérdeztük:

  • Meg tudják-e erősíteni, hogy az Igazságügyi Minisztérium valamely munkatársa kezdeményezte, hogy az ügyészség húzzon ki részleteket a Schadl-Völner-ügy néven ismertté vált ügy nyomozati anyagából?
  • Nem sérült-e önök szerint az ügyészség függetlensége, ha a kormány kérésére hozzányúltak a nyomozati anyaghoz?
  • Mi a minisztérium álláspontja a közzétett felvételről?

A minisztérium válaszolt is, szó szerint ezt:

„A kormány álláspontját Gulyás Gergely miniszter ismertette: Facebook-link. Üdvözlettel, Igazságügyi Minisztérium.”

A kormány álláspontja

És akkor pontosan mi ez a kormányzati álláspont, amit Gulyás Gergely már ismertetett? A Miniszterelnökséget vezető miniszterről egy 23 másodperces videót töltöttek fel a kormány hivatalos oldalára, amiben ennyit mond:

„Sok hűhó semmiért. Kipukkadt a lufi. Egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez. Magyar Péter az új Márki-Zay Péter, annyi csupán a különbség, hogy Márki-Zay Péter nem terrorizálta a feleségét.”

Hogy miért a több mint egy hónapja betegszabadságát töltő Gulyás Gergellyel mondattak fel egy ilyen videót, nem tudni. Gulyás a február 16-i kormányinfó óta nem szerepelt a nyilvánosság előtt, a kormány tájékoztatása szerint február végén megműtötték, húsvét után tér majd vissza. Azon a februári kormányinfón viszont Gulyás azt mondta, hogy Magyar Péter hónapokkal korábban megírta neki sms-ben, hogy mire készül, de ő nem próbálta meg erről lebeszélni. Magyar és Gulyás korábban barátok voltak.

A miniszter rövid videója mindenesetre válaszokat egyáltalán nem ad a felmerült kérdésekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!