Balog Zoltán lemondott a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöki posztjáról

2024. március 14. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

Balog Zoltán lemondott a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöki posztjáról. A Népszava értesülését Peller Mariann, az alapítvány alapító-alelnöke is megerősítette.

Peller a lemondás okára nem tért ki, de annyit közölt, hogy mindez február 17-én történt, tehát pont egy nappal azután, hogy Balog lemondott a Magyar Református Egyház zsinati elnöki posztjáról.

A Kis Virtuózok Alapítvány – bemutatkozása alapján – a közösségi, kulturális komolyzenei hagyományok értékeinek ápolására, művelődésre és a nehéz sorsú, kiemelkedő zenei tehetségek segítésére szerveződő közösség. Célja a komolyzene népszerűsítése, a zenei oktatásban részt vevő tanulók, művészeti kezdeményezések hosszú távú támogatása.

K. Endre kegyelmi botrányának kirobbanása után Balog is szorult helyzetbe került, a Direkt36-nak és a Telexnek ugyanis több, egymástól független kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közel álló forrás azt állította, hogy a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott Novák tanácsadójaként és régi mentoraként. Balog ezek után hosszas huzavona után visszalépett zsinati elnökként, a Dunamelléki Egyházkerület püspökeként azonban maradt az egyház egyik fontos pozíciójában. Erről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Bár a hét elején a dunamelléki lelkipásztorok és főgondnokok találkozóján, a budapesti Ráday Házban arról beszélt, lemondott minden közéleti testületi tagságról, továbbra is ő a kuratóriumi elnöke a Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítványnak.

A Népszava a hét elején kérdéseket küldött Balog Zoltánnak azzal kapcsolatban, hogy mely civil szervezetekben, alapítványokban viselt tisztségétől vált meg, de eddig nem kaptak választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!